More Than I Wanted (Rose)

Vendég

~Egyre nehezebben viselem az életet. A régi, vidám és mosolygós Jacob a múlté. Helyette itt van az új, Jake. Jobbára csak tengődöm, a napok múlásával nem foglalkozom. Ha éhes vagyok, eszem; ha őrjáratra kell menni, őrködöm; ha beszélnek hozzám, válaszolok. De az életem Bella nélkül valahogy… üres lett.~

~Persze a többiek gondosan kerülték a Bella témát. Azt hiszem nem akartak felzaklatni, de lehet hogy más oka volt. De folyton kérdezgették, hogy hogyan érzem magam, jól vagyok-e. Mintha nem lenne az ábrázatomra írva minden. Így a végén már nem bírtam elviselni a szánakozó és aggódó pillantásaikat, gondolataikat.~

Ezért mindig egyedül voltam. Holdkórosként kódorogtam a világban, mint valami élőholt zombi… Néha úgy érzem Bellával halt egy részem. Hogy most már még kevésbé vagyok emberi. És nincs, aki meggyőzzön az ellenkezőjéről. És valahányszor megemlítették a nevét, valami vadul marcangolni kezdte a belsőmet.

Ilyenkor akkora fájdalomtört rám, hogy szinte elállt tőle a lélegzetem. Időnként magam is meglepődök irtózatos erejétől. Olyan volt, mintha Bella távozása, a választása egy óriási lyukat ütött volna a mellkasomba. Mintha az a seb sosem akarna behegedni, folyton csak lüktet és vérzik, valahányszor meghallja a készítőjének a nevét.

Azóta gyakran eszembe jut, amikor a Rabbitben beszélgettünk. Bella, folyton a mellkasát szorította a karjával, amikor nyugtalanná vált. Azóta én is megtapasztaltam már ezt az érzést. Pontosan tisztában voltam vele, hogy mennyire szereti azt a vérszívót. Hiszen én is éppen annyira szerettem őt. Fájt, ha rá gondoltam, de nem tudtam nem rá gondolni.

~Tiszta 22-es csapdája! És igen, darabokra akartam szétesni. Legalább is, amikor nem kaptam levegőt. Pont, ahogy Bella régen. Vajon mit szólna, ha tudná? Érdekelné, hogy hogyan vagyok? Vagy csak a vámpírja és az, hogy ő is egy legyen közülük?!~

~Ha a Cullenek felrúgják az egyességet, megölöm őket! Mind egy szálig kiírtom őket! Hogy írmagjuk se maradjon! Ha Bellának bármi baja esik, azt a vérszívók bánják meg! Vajon most hol lehetnek? Vajon átváltoztatta már? Ki kell derítenem!~

Az sem érdeket, hogy a falka, Leah vagy Seth mit gondol erről. Sam és az egyesség pedig már rég nem érdekelt. A tékozló fiú ugyan visszatért, de nem bánta meg a bűneit. A magam ura voltam. Immáron teljesen, 100%-ig Alfahím. És ezen még Sam Uley sem tud változtatni. ~Ne is akarjon…~

A ruhámat a lábamra kötözve átváltoztam. Aztán pedig bevetettem magam az erdőbe. Egyenesen a határ felé vettem az irányt. A Cullen házhoz akartam menni, hiszen Bella most már nem Charlieval fog együtt lakni. Magabiztosan léptem át a határvonalat életemben először önös érdekektől vezérelve. A határvidék teljesen kihalt volt, senki sem járőrözött. Így belevetettem magam az erdő sűrűjébe. Azonban ahogy az erdőben futottam, egy emberi alakot véltem érzékelni egy pillanatra. Megtorpantam.

~Vajon ki lehet az? Talán Bella jött titokban elbúcsúzni? A vérszívójából kinézem, hogy nem engedné el hozzám...~

Izgatott lettem. Újra emberi alakot öltve léptem ki a fák közül. A szél kellemesen cirógatta arcomat. Lassan közeledtem ahhoz a helyhez, ahonnan az édeskés illatot éreztem. Azonban orromat nem lehetett becsapni, ez csak egy vámpír szaga lehetett.

~Vajon máris átváltoztatták? Meg sem várták az esküvőt?~ Egyre közeledve az orrom azonnal megtelt a vámpír tömény és édeskés illatával. Szinte éreztem a belőle áradó hideget, csípte az orromat. Megráztam a fejemet, de nem segített sokat. Csendben füleltem, amikor motoszkálást hallottam a tisztásról.
- Bella? Te vagy az? – Kérdeztem bizonytalanul a hang irányába fordulva.

Ez a reag ROSALIE HALE számára készült JAKE jóvoltából, egészen pontosan 546 szóból áll, melyek mindegyike a SARAH MCLACHLAN - ANGEL című számára íródott. Egyéb megjegyzés: JAKE MEGY JÁTSZANI A BUTA SZŐKE VÁMPÍRRAL. XD; JAKE <3 ROSE

Tárgy: Re: More Than I Wanted (Rose) Hétf. Jún. 07, 2010 3:35 pm

More Than I Wanted (Rose) RosalieandEmmett

*Felzaklatottan, szinte idegbetegen hajtottam ki a feljáróról, és vártam
hogy a mérgem csillapuljon, de az csak üvöltött és tombolt bennem.
Úgy éreztem, mintha a bennem lévő szikrák bármikor meggyulladhatnának,
és ha ez megtörténik, felégetnek testestül, lelkestül. Csak a tudat vígasztalt,
hogy Edward nem haragszik rám. Igaz, a viselkedésem tényleg
megbotránkoztató volt, de ő megbocsátott. Az, hogy Bella megbocsátott
vagy sem, nem igazán érdekelt. Mindegy, hogy hozzáment a bátyámhoz,
mindegy, hogy szinte az összes családtagom szereti, sőt még az is mindegy
hogy vámpír-e vagy sem, én akkor is gyűlölni fogom. Teljes szívemből...
Éppen ezért hagytam el a meghitt, békés otthonomat, ahonnan ő maga
üldözött el. Persze ezt a tényt mindenki megpróbálja előtte leplezni, de
egyszer meg kell tudni az igazságot. Szétszakított egy családot, csakhogy
boldog legyen. Ezzel a tudattal nehéz lesz tovább élnie. Csak érjek oda Denali-ba.
Micsoda megkönnyebbülés lesz érezni a hideg szelet az arcomba, és igen, igen
hiányzik már Kate, Tanya és Irina társasága.*
*Mikor eszembe jutott a Denali-ba élő, hozzánk hasonló család, felvillant
előttem Tanya gyönyörű arca. Mert be kell vallani, valóban szép teremtés.
Sosem értettem, hogy Edward miért nem egy magunk fajtával kezd. Hiszen
Tanya csak rá várt. Képzelem milyen felfordulás lehetett, amikor megérkeztek
az esküvői meghívók, rajta Edward és Ms. Tökély nevével.*
~Micsoda gyalázat... Tanya érzéseire nem figyeltek oda. Csak úgy
bele a vak világba kiküldték a meghívókat. Sem rá, sem pedig rám
nem gondoltak. Mondjuk azt nem hiszem, hogy Edward mindezt ne vette
volna figyelembe, de ugye ha ott van egy alattomos kígyó, aki
teljesen elbódítja...~
*A fejemben a gondolatot nem is igazán tudtam befejezni. Olyan
még soha nem fordult elő, hogy nekimentem volna valaminek,
ám akkor majdnem sikerült összetörnöm újonnan vényezett
sportkocsimat, ezért jobbnak láttam, ha a határnál leparkolok.*
*Mikor eljutott a tudatomig, hogy éppen a vámpírok és a
vérfarkasok földjének élén "táncolok", teljesen megrökönyödtem.
Képes voltam csak azért megállni mert egy ilyen ostobaság eszembe
jutott. Máskor bezzeg az ilyenek meg se kottyannak. De most...*
*Fejemet az ülés háttámlájának döntöttem, és próbáltam
minnél nyugodtabb maradni. Ebben segítségemre volt az erdő csendje.
Mindig is utáltam ezt a környéket, mivel innen már megcsapta a mi
érzékeny orrunkat a vérfarkasok keserű és vad kutyaszaga, ám akkor
és ott egy cseppet sem zavart. Békére és nyugalomra vágytam, erre
pedig tökéletes volt a vidék. Egyikünk sem mert túl közel menni a
határvonalhoz, mert pontosan sosem tudtuk, hogy mikor lépjük át
és mikor nem. Éppen ezért volt ilyen magányos környék.*
*Már igencsak lógott az eső lába. Erősen gondolkoztam rajta,
hogy ismét beindítom a lágyan doromboló motort, és elszáguldom
észak felé, de nem vitt rá a lélek (vagy valami hasonló belső folyamat)
Ott ülhettem még körülbelül negyed órát, mikor az orrom ismét
megérezte azt a kesernyés szagot. Először azt hittem, csak a
képzeletem játszik velem, de végül egyre közelebbről, és közelebbről
éreztem. Kipattantam az autómból, és megdermedve hallgattam
a felém közeledő alak talpa alatt surlódó földdarabokat.*
*Bella nevét kiáltotta. Ereimben megfagyott a vér. Ezt a hangot
ezer közül is felismerném. Ezt a mély, ámde rekedtes hangot.
Igen, ez ő volt... Jacob Black.
Kilépett a fák lompjai közül, és szembe találtuk magunkat
egymással. Emberi alakban volt. Kizárólag egy nadrág volt
rajta, így nem akadályozta meg semmi, hogy felső teste
ontsa magából a forróságot. Belenéztem ébenfekete szemeibe.
Mintha valami furcsa ürességet véltem volna benne felfedezni.
Az egész emberből hiányzott valami, és én nem sokkal később rá
is jöttem mi. A vad gyűlölet... hiányzott az a megvetés a szeméből.
Úgy tűnt észre sem veszi, hogy az egyik ellenségével áll szemben.
Immáron elengedtem a tekintetét, és megrökönyödve figyeltem,
ahogy kis fázis késéssel ráeszmél a dolgokra.*
- No lám, ki van itt. Kutya, remélem tudod, hogy ez már a
mi területünk.
*Próbáltam életet varázsolni belé, ezzel a megbotránkozatató
megnyilvánulással, ám úgy tűnt nem sok sikert arattam. Még
mindig élettelen tekintettél meredt rám, ami kezdett egyre jobban
megijeszteni...*

Vendég

Amikor kiértem a tisztásra, nem az oly nagyon hiányzó és aranybarna szemű Bellával találtam szembe magamat. A buta szőke vámpír volt helyette ott és bámult rám. Először fel sem fogtam a dolgot, csak néztem ki a fejemből. Majd az egyre erősödő szaga miatt sikerült magamhoz térnem.

Megdöbbentő volt az a hasonlóság, ahogy nézett. Pontosan úgy bámult rám, ahogy a többiek szoktak. Egyszerre volt szánakozó és megrökönyödő a tekintete. Lassan felfogtam, hogy mondott is valamit. Tudatomban elkezdtem újra végigpörgetni, amit az imént mondott.

~Persze, mit is várhatna tőlük az ember? A területéért aggódik, azért ilyen feszült és ideges. Mindegyik csak azért lesz ilyen, amiről azt hiszi, az övé. És az a pióca Belláról is azt hiszi, hogy az övé. Hogy csak úgy elveheti tőlem, megbabonázhatja… Velem sokkal jobb és teljesebb élete lehetne…~

Mindenféle gondolatok jutottak eszembe, hogy mit csinálnék legszívesebben Edwarddal, de hálát adtam az égnek, hogy ez a buta szőke nem hallja a gondolataimat. ~Ráadásul nem látják a jövőmet sem, így lépéselőnyben vagyok. Éljenek az alakváltók!~ Mosolyt erőltetek magamra, mielőtt kötözködni kezdenék.

- Nini, egy buta szőke vérszívó! Megsúgok valamit: Képzeld, tudom! – Kezdek bele a szőke okításába. - De azt is tudom, hogy Charlie-ék háza semleges övezet. És, ha meg akarom látogatni, nem te leszel az, aki visszatart. - Alaposan és szemtelenül végigmérem. – Különben sem bírnál velem… - Cukkolom tovább.

Természetesen tisztában vagyok vele, hogy felhúzom ezzel, de jelenleg csak az érdekel, hogy minél előbb elrázhassam és mehessek megnézni Bellát. Mindazon által furcsának találom, hogy itt van, ilyen közel a határhoz. ~Olyan, mintha menekült volna. Csak tudnám, hogy mi elől?! Remélem nem valami újabb vámpír, aki miatt riadóztathatok. Minden esetre jobb lesz kideríteni…~

- És te mit keresel errefelé? Neked nem az esküvőt kellene szerveznek a jövendőmondóval együtt? Túl közel vagy a határhoz. Ne akard azt mondani, hogy sétálni indultál és eltévedtél, mert úgysem hiszem el. Csak nem a tengerpartra tartottál? Talán halra fáj a fogad? - Kérdezem szemöldökömet felvonva. - Jut is szembe, tudok egy jó kis szőke nős viccet. Nem akarod meghallgatni? – Kérdezem, miközben már vigyorgok és meg sem várva a válaszát, folytatom a viccmeséléssel.

- Miért lesz vizes a szőke nő haja minden este? - Egy lélegzetvételnyi szünetet tartok, majd megadom a kegyelemdöfést a csattanóval. - Mert minden este jóéjt puszit ad az aranyhalának. - Őszinte nevetésben török ki, immáron hosszú idő óta először. És ebben a kellemes meleg és jó érzésben elmerülök, megfürdöm egy pillanatra, és elfelejtem, hogy mennyire is nyomorult és üres jelenleg az életem Bella nélkül.

Ez a reag ROSALIE HALE számára készült JAKE jóvoltából, egészen pontosan 410 szóból áll, melyek mindegyike a SARAH MCLACHLAN - ANGEL című számára íródott. Egyéb megjegyzés: BOCSI A VÁRAKOZÁSÉRT! JAKE <3 ROSE

Tárgy: Re: More Than I Wanted (Rose) Vas. Szept. 05, 2010 1:07 pm

More Than I Wanted (Rose) Rosalie-Flashback-Icons-rosalie-hale-14514822-75-75

*Megrettenve tekintettem Jacob Black felé.
Az arca beesett volt, és mintha minden
egyes másodperccel egyre sápadtabb lenne.
A végén már attól féltem, olyan halott színe
lesz, mint a magunk fajátnak.
Valamin nagyon gondolkozott. Mikor felocsúdott
valamiféle mosolyszerűséget véltem felkedezni
vonalai között. Elkezdett sértegetni. Szánalmasnak
tartottam a próbákozását, amivel próbált
megszégyeníteni, ezért úgy döntöttem, hagyom
magam. Azt hiszem, nagyjából meg tudtam érteni,
hogy Jacob min is megy keresztül. Minden sértő
szót elengedtem a fülem mellett. Csak szánni tudtam
ezt a szerencsétlen emberfélét.*

- Ne érts félre Jacob Black. Eszemben sincs az
utadba állni. De reméltem tudod, azzal, hogy
meglátogatod, csak magadat feleslegesen kínzod.
És hidd el... ha akarnálak, megállítanálak, de
most nincs sok kedvem veled viaskodni.

*A arcán szétterült ez a mindenre elszánt
mosoly. De ez a mosoly csak árnyéka volt
annak a hajdani nagy, pimasz vigyornak.
Látszott rajta, hogy elég türelmetlen.
Amikor elhajtok innen, valószínűleg azonnal
rohanni fog Bellához. Én a helyében tényleg
nem mennék oda.
A vérfarkas tovább beszélt hozzám.
Kezdte kiszagolni, hogy valami nem
stimmel. Azon tűnődtem, hogy nekem
vajon ezt hagynom kén-e?

~Mondjam el,hogy nem bírtam tovább
ott maradni, mert felfordult a gyomrom?
Vagy inkább vezessem félre valamilyen
ócska szöveggel?~

*Végül arra jutottam, hogy a félrevezetésnek
semmi értelme sem lenne. Akár a
bátyámtól is megtudhatja az igazat. Jobb
tiszta vizet önteni a pohárba, mintsem
hantázni össze-vissza. Nagy levegőt
vettem, bár fogalmam sincs, hogy minek,
és belekezdtem elmesélni, hogy miért is
vagyok itt.*

- Jacob, én nem fogok esküvőt szervezni.
Tudom, hogy a határ közelében vagyok.
Igazság szerint éppen téged kerestelek.
Engedélyt szeretnék kérni, hogy átutazhassam
a földeteken. Hogy miért? Inkább én mondom
meg, mert szerintem úgyis megtudnád. - egy
pillanatra lehunytam a szemem, majd
belefogtam - Az igazság az, hogy nem bírtam
elviselni az... ottani körülményeket. Nem fogom
végignézni, ahogy Bella tönkre teszi magát.
Nem vagyok hajanlandó azt várni, hogy Edward
mikor fogja átváltoztatni. Szerintem Isabella
nagyon rosszul döntött, és mivel nem tudtam
helyes belátásra téríteni inkább eljöttem.

*Miközben ő egy szőke nős viccet mesélt, amit
mellesleg már billiószor hallottam, én szépen,
rám nem jellemző módon, elég halkan
elmondtam, amit mondanom kellett.
Mikor vége lett a viccnek önfeledten
nevetett. Mintha kezdett volna visszaállni
arcának az a régi, bronzvörös színe, ami
annyira megkülönböztette őt a mi fajtántól.
A kacagása önfeledt volt. Úgy tűnt, kiszakadt
a világból és csak a saját univerzumában
van. Némi jó érzés töltött el, ám ez elég hamar
el is illant. Abbahagyta a nevetést, és ekkor
feltettem a kérdést.*

- Tehát Jacob Black, megkaphatom az
engedélyt? - ezzel a kérdéssel szakítottam
félbe a nevetését. Elég rondán nézett
rám, és láttam hogy éppen egy n betűt
formál a szája, mikor gyorsan hozzátettem.
- Kérlek szépen.

*Amint láttam erre aztán nem számított.
Úgy tűnt alaposan megleptem. A meglepett
tekintetétől eszembe jutott az, amit régen
Bella mindig hangoztatott. "Jacob az én
személyes Napom."
De mi van akkor, ha nem a Nap tűnik el
a világúr sötétjében, hanem a bolygója?
Akkor már a Nap nem ragyog olyan fényesen.
Miközben a Bolygó megtalálja a Holdját, és azt
hiszi, neki ott lesz a legjobb, a Nap kezdi
elveszíteni fényerejét, és egymagában bolyong
abban a hatalmas fekete ürességben. Vajon képes
lesz a Nap újra úgy ragyogni, ahogy hajdanán tette?
Na és a Bolygó meg a Hold tényleg egymáshoz
valók? Sajnos ezekre a kérdésekre csak egy
valaki tudja a választ. Mégpedig maga a jövő...*