Love to first blood

Twilight Saga
 
HomeGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

 

 Miller ház

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Szerző Üzenet
Adrian Parker
Vérfarkas
avatar

Hozzászólások száma : 42
Join date : 2010. Aug. 30.

TémanyitásTárgy: Re: Miller ház   Pént. Dec. 03, 2010 9:46 pm

I am dead to you, a shadow doomed
My love, forever in the dark
And of all untruths the truest is you
Too close to my heart



Komolyan mondom, életemben nem voltam olyan ideges mint akkor. Ha itt helyben szerelmet vallok neki, az fele ennyire sem okozott volna ekkora nyomást rajtam. Amint igent mondott, az összes vér lement a lábamba, és úgy éreztem, menten összeesek. Szerencsére Hope közvetlen mosolya és a csengés a hangjában elfeledtette velem az előbbi gyengeségemet. Viszont koránt sem könnyebbültem meg annyira, mint amennyire szerettem volna egy ilyen célzás után. Azt hittem, nem is lesz szükség arra, hogy elmenjünk, mert árkön magától, de úgy tűnik, teljesen mégsem vált számára világosság a dolog. A fenébe, de akkor mit csináljak, mit találjak ki, hogy rávezessem a dologra, anélkül, hogy szólnék egy szót is?
Míg ezen töprengtem, Hope elém szökkent, s a követekező pillanatban puha ajkait éreztem az ajkamon. Nagyon rövid ideig tartott, egy szemvilanás erejéig, s bánom is, hogy nem voltam éberebb; talán viszonozhattam volna. Ám ez az apró csók is elég volt ahhoz, hogy többet ne törjem a fejem hülyeségeken, és örüljek annak, amit sikerült elérnem. Egyre több jel mutat arra, hogy Hope szeret engem, s ennek már látható, sőt érezthető jelét is adja.
Hirtelen nem tudtam mit felelni, csak annak örülök, hogy annyi lélekjelenlét volt bennem, hogy rámosolyogjak és elinduljak a kocsi felé. Csak miután beültem az anyósülésre és becsatoltam az övemet, akkor jöttem rá, mi is történt pár perce.
Elindultunk Port Angelesbe, s ahogy az ismerős utakat róttuk végig a kocsival, hirtelen, mintha nem is telt volna el az az 5 év, amíg távolt voltam az otthonomtól. Mintha megint csak egy átlag iskolai nap lenne Hope-pal, azzal a különbséggel, hogy én épp matek faktról lógok, ő pedig valami indokkal lelépett otthonról, hogy velem lehessen. Ahogy elhajtottunk a Welcome to Port Angeles! - tábla mellett eszembe jutott egy régi emlék. Pár hónapja jártunk csak, mikor ugyanígy PA-be jöttünk az én kocsimmal. Késő délután volt, jól szórakoztunk, de visszafelé defektet kaptunk, s leragadtunk pont a város határában. Mindefelé csak bokrok és fák voltak, egyetlen ember sem járt a környéken, úgyhogy még csak segítséget sem tudtunk kérni. Sötétedésig vártunk, mire el tudtuk érni Hope anyukáját, aki irtó mérges volt, de végül hazavitt minket, a kocsimat meg elszállította az autómentő. Után nem sűrűn mertem Mrs Miller közelébe menni, de később is sokat emlegettük az esetet. Mikor elhaladtunk a tábla mellett, Hope-ra sandítottam, s láttam, hogy ő is ugyanúgy mosolyog az emléken, mint én. Még mindig a szívében őrizte azt az estét, amelyiken annyit nevettünk, pedig mennyire meg voltunk ijedve, hogy akár az éjszakát is kint tölthetjük a vadonban. Azóta tudom, hogy veszélyesebb ragadozók is élhettek abban az erdőben, mint a medvék vagy a pumák...
Ahogy megérkeztünk a városba, fejből tudtam merre kell menni, hogy elérjük azt a bizonyos steak-bárt. Leparkoltunk és elindultunk a kis utcákon keresztül, majd egy sikátoron túl rá is találtunk a helyre. Beszökdécseltünk, mint két kiskamasz, fogva egymás kezét, és elkezdtük keresgélni a törzshelyünket odabent. Nem sokat változott az étterem, át lett festve ugyan citromsárgából narancssárgává a fala, s kicsit több kép volt a falon, de amúgy hangulata ugyanúgy meg volt.
-Nézd, pont üres a Helyünk! -mutattam rá, és a kezét húzva elvezettem a kis kétszemélyes asztalig.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hope Miller
Ember
avatar

Hozzászólások száma : 38
Join date : 2010. Jul. 13.

TémanyitásTárgy: Re: Miller ház   Pént. Nov. 26, 2010 9:26 pm

Next thing we're touching
You look at me it's like you hit me with lightnin


Valahogy gyanítottam, hogy ő lesz az, de csak azelőtti másodpercben, mielőtt tényleg megláttam volna. Könnyed léptekkel közeledett felém, és most az egyszer nem kérdeztem, hogy mit keres itt, ráadásul miért ilyen korán reggel, amikor minden normális ember még alszik.
Ahogy közel lépett hozzám, mélyen a szemébe néztem, és tudtam, hogy képtelen lennék akármit is kinyögni. Minden levegő kipréselődött a tüdőmből, ami valósággal égett, de nem érdekelt. A szemei! Hányszor bámultam rájuk csodálattal, szerelemmel, nevetve, dühöngve, sírva. Olyan feketék voltak, mint az éjszaka, mint a farkas szeme.
Nem mondott semmit, de azzal, ahogy az én kezem mellett ő is végighúzta a kezét a karmoláson, a kérdésével, és az édes, kiskutyás fejbillentésével meggyőzött. Tudtam, hogy tudja, hogy rájöttem, és azt is, hogy most a reakciómat figyeli. Egy hang sikított a fejemben, azt ordította, hogy Adrian vérfarkas.
Nem tudtam mit kezdeni azzal, hogy ilyen nyíltan megfogalmazódott bennem a gondolat. Úgy tűnt nem meri, talán nem tudja szóban kimondani, de nem is kellett. Csakúgy mint régen, tudtam belőle olvasni, szavak nélkül is. Megfordult a fejemben, hogy én pedig közlöm vele: képes vagyok a szellemvilággal kapcsolatot teremteni, de aztán elvetettem a dolgot. .
Merész gondolattól vezérelve odaszökkentem elé, és egy apró puszit nyomtam a szájára, ezzel jelezve, hogy nem félek. Azt a fejet, amit utána vágott, le kellett volna fényképezni. Nem kommentáltam azonban a dolgot, csak megfogtam a kezét, és a Minim felé kezdtem húzni.
- Rendben van, már vagy ezer éve nem jártam arra. Én vezetek!

Őszintén szólva nem ismertem magamra, ahogy beültem a kocsiba, és amíg Adrian megkerülte az autót, én gyors SMSt írtam anyának, amiben elmondtam, hogy Port Angelesbe mentem, és csak estefelé jövök. Valamilyen ösztön miatt bántam ilyen természetesen Adriannel, de nem akartam elijeszteni kimért viselkedésemmel. A tisztáson és a tegnap este óta történtek után már esélyem sem lett volna arra, hogy száműzzem a fejemből, így legalább az ő dolgát meg akartam könnyíteni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Adrian Parker
Vérfarkas
avatar

Hozzászólások száma : 42
Join date : 2010. Aug. 30.

TémanyitásTárgy: Re: Miller ház   Pént. Nov. 26, 2010 9:01 pm

No mirror for the blinded youth, or that fucked up truth
No hearts for the willing to live, from more than this world can give
I don't care - NO
Not at all
I care of nothing



A meglehetősen rövid alvás után kissé sápadtan, vöröses szemmel ébredtem fel. A hajam borzos volt, legalább öt helyen felállt apró tincsekbe kunkorodva, laposakat pislogtam, és nagyokat ásítoztam. Amíg kivánszorogtam a fürdőszobába, addig olyan volt ez, mint egy normális, unalmas nap, leszámítva persze a bevésődést, ami az egész életszemléletemet megváltoztatta, és ami akkor is ott volt bennem legbelül, és mindig is ott lesz már. Mikor belenéztem a tükörbe, egy gondterhelt arcú, borzos fiatalember(?) nézett rám vissza. Elmosolyodtam azon, hogy ha most Hope meglátna, jobban megrémülne, mint tegnap este.
Ó, az a tegnap este is! Húsz évet öregedtem az alatt a pár óra alatt.
Ami hazaérve olyan biztosnak tűnt a fejemben, ma reggel már kérdéseket hagy bennem. Abban sem voltam már biztos, hogy akarom-e rázúdítani ezt az egészet, vagy magamra, meg a családomra, meg egyáltalán, hogy itt akarok-e maradni Forksban, vagy örökre visszamenni New Yorkba.
- Meg kell próbálnom! Ő biztosan megérti! Ő különleges, neki más a felfogása ezekről a dolgokról. Biztos meg fogja érteni.
- Hope-ra gondolsz? -szólalt meg mögöttem egy csilingelő hang. Flo törölköző turbánnal a fején, egy tarka fürdőköpenyben lépett be mellém, s pont azt látta, amint két kinyújtott karomat a mosdókagylónak támasztva, fejemet a vállam közé húzva motyogok valamit a tükörbe. Zavaromban megcsúszott az egyik karom, akárcsak tegnap este Hope ablaka alatt.
- Ööö, hát, ja. -mondtam nagyon értelmesen.
- Tudom én, hogy mit akarsz csinálni! S biztos vagyok benne, hogy megérti majd! -válaszolt együttműködő hangon. Olyan volt a tekintete, mintha valóban tudná, mit tervezek ma reggel. Ez meg is rémisztett egy kicsit, úgyhogy megpróbáltam puhatolózni.
- De, te honnan tudod ezt? -kérdeztem kétértelműen.
- Óh, látom a szemeden, és, ha nem vetted volna észre, folyamatosan róla beszélsz, amióta újra találkoztatok. És ha segítség kell, hogyan vallj neki szerelmet, én szívesen elmondhatom, mit szeretnek ilyenkor hallani a lányok!
Húgom segítőkészsége asszem a tetőfokára hágott ebben a helyzetben. Viszont biztos lehettem abban, hogy nem tud semmit arról, amit én mondani akarok Hope-nak. Ez megnyugtatott. Megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat, majd mosolyogva felé fordultam.
- Nos, azt hiszem, ezt az egyet megoldom egyedül is!Flo mosolyogva mellém lépett és elkezdte lesimítani a "szarvaimat", de azok minduntalan visszaugrottak a helyükre.
- Szerintem vegyél föl egy sapkát! Ilyen séróval ki fog röhögni, ha meglát!nevetni kezdtem, majd kimentem a fürdőszobából, felkaptam az egyik farmeromat, a fekete széldzsekimet és egy fekete, napellenzős vászonsapkát, majd elindultam a pénztárcámmal és a kulcsommal. Hosszú évek óta most megyek ele leőször táska nélkül otthonról. Tulajdonképpen az is furcsa, hogy a fényképezőm most nem veri a mellkasomat, pedig az évek során olyannyira hozzám nőtt az a gépezet, hogy furcsa volt nélküle kilépni az utcára. Így, hogy nem nehezedett rám a súlya, gyorsabban haladtam Hope házának irányába. Mikor elhaladtam a kapu mellett, megláttam Őt, amint a karmom nyomát vizsgálja. Egyszeriben gombóc ugrott a torkomba, és köhécselnem kellett, hogy valami tisztességes beszédfélébe kezdhessek. A kiskapu nyitva volt, én halkan beléptem, közben igyekeztem, hogy ne tűnjek olyan rémültnek, mint amilyennek Flo látott reggel. Ha olyan fejjel állítok elé, nyilván megijed tőlem és elküld. Lassan közelítettem felé, de még mindig nem vett észre. Azt reméltem, meglát, amint bejövök a kapun, de sajnos nem így lett. Már majdnem a háta mögött voltam, amikor megreccsent a lábam alatt egy ág, és végre megfordult.
- Szia! Nem zavarlak? -kérdeztem, közbe sikerült mosolyt varázsolnom az arcomra, de hamar lehervadt. Nem tudtam jó képet vágni a dologhoz, már nem is akartam, csak azt akartam, hogy összejöjjön, amit terveztem. Viszonozta a köszönésemet, és különösebben nem látszott zavartnak, bár kétségtelenül furcsán nézett rám. Odaléptem mellé, végighúztam a kezemet a saját mancsom által okozota karmolásnyomon, majd megint felé fordultam. Most egészen közelt voltam hozzá, a mellkasunk majdnem összeért, és egy pillanatig úgy gondoltam, ő is érzi, ahogy a szívem dörömböl a bordáim falán. Azt hiszem, benne is felidéződött a tegnap esti találkozásunk, mert kezdte megint azt a gyanakvó arcot vágni, mint mikor feltette tegnap a kérdést.
- Van valami dolgod mára? -kérdeztem, majd minden erőmet összeszedve arra összpontosítottam, hogy ugyanúgy nézzek a szemébe, mint a múlt éjszaka.
- Mert ha nincs, gondoltam, elmehetnénk abba a steakbárba, ahová annyit jártunk régen.Néztem a szemét ugyanazzal a könyörgő nézéssel, mint tegnap farkasként. Előbb a bal vállamra döntöttem a nyakamat, majd ismét kiegyenesítettem, s vártam a válaszát.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hope Miller
Ember
avatar

Hozzászólások száma : 38
Join date : 2010. Jul. 13.

TémanyitásTárgy: Re: Miller ház   Pént. Nov. 26, 2010 8:12 pm

A lény reakciója meglepett. Szemmel láthatólag megdöbbent, hosszú karmolás nyomott hagyva az ablakpárkányon. Abban a pillanatban az egész farkasban volt valamilyen nagyon emberi, ami mellbe vágott, de úgy, hogy nem kaptam levegőt. Vesébe látó pillantása egyenesen az enyémbe fúródott, és úgy bámult engem, mint a fuldokló, akit csak én tudnék megmenteni. Éppen az eszembe villant, hogy egyetlen állat - még a dédelgetett háziállat - sem mer ilyen sokáig ember szemébe nézni, amikor váratlanul megfordult és elloholt.
Hiánya furcsa volt, pedig igazából időm sem volt, hogy megszokjam. Mint aki álmából ébred, eltántorogtam a könyvig, megragadtam, és felkattintottam az éjjeli lámpámat. Úgy kapaszkodtam a vaskos kötetbe, hogy egy papírlapnyi hely sem maradt köztünk. Letaglózott a felismerés, hogy többet tartlamzhat, mint hasznos olvasmány: megoldást minden problémámra.
A mágia már apám halála előtt is érdekelt, szerettem varázslókról és egyéb mitologikus lényekről szóló meséket, és később is inkább az ilyen filmeket, könyveket szerettem. Volt bennük valamilyen titokzatos, valószínűleg az, hogy az általuk birtokolt tudás olyan ősi dolog, amit halandó ember sosem szerezhet meg.
Aztán mikor nagyobb lettem, rájöttem, hogy a mágusok nem csak jó dolgokat tehetnek, hogy vannak gonosz lények is, amik ellen jobb megvédeni magunkat. Saját magam rajzoltam rúnákat a füzeteimre, vettem bazárokból ékszereket, és bár nem hangoztattam, mindig védelmet adtak nekem, ha féltem.
Aztán a halál utáni sokk kihozta belőlem az addig csak remélt erőt, ami ma este testesült meg igazán. Mélyet lélegeztem, aztán a gyenge lámpa fényénél nekiestem a könyvnek és olvastam, olvastam, olvastam, mohón falva a sorokat. A boszorkányperek, híres varázslók élete jobban lekötött, mint bármilyen film, és amikor először felpillantottam a kötetből, azt vettem észre, hogy hajnalodik.
Csak most vettem észre, hogy szédülök, és a látásom is elhomályosodott a hosszú a koncentrálástól. Kinyújtóztattam elgémberedett tagjaimat, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve, úgy ahogy voltam, mezítláb, hálóingben, kiszaladtam a kertbe.
A reggeli hideg, és a harmatos fű ébresztően hatott rám, és én futni kezdtem. Meg sem álltam, amíg az ablakomhoz nem értem, ahol megdöbbentem tapasztaltam, hogy a puha fába legalább ujjnyi vastag karmolásnyom látható. Végigfuttattam az ujjaimat rajta, megdöbbenve azon, hogy mekkora mancstól is származhattak. Természetesen nem kételkedtem az állat megjelenésében, de mégis meggyőzött az egyértelmű bizonyíték. Éppen ebben a pillanatban hallottam, ahogy elroppan egy faég mögöttem, és hátrafordultam.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Adrian Parker
Vérfarkas
avatar

Hozzászólások száma : 42
Join date : 2010. Aug. 30.

TémanyitásTárgy: Re: Miller ház   Pént. Nov. 26, 2010 7:44 pm

Howl!
Seven days to the wolves!
Where will we be when they come?

Amint otthagyott, próbáltam valamelyest beljebb nézni a szobába, hogy megtudjam, mit csinál. Élesen láttam, még így a sötétben is, ahol csak a hold világított egy picit, meg egyetlenegy lámpa a vízparton. Egy könyv volt a padlóján, ósdi, vaskos kötésű darab, látszott rajta, hogy sokat forgatták. Azt nem tudom, mi lehetett benne, de amint Hope belepillantott, egy halk sikoly csúszott ki a száján, elejtette a könyvet, majd mikor újra hozzám ért, felsikított. Már azon voltam, hogy elmenekülök, mielőtt bárki felébred és meglát ilyen alakban, de földbe gyökerezett a lábam.
Pont ezt akartam, nem? Hogy valamiképp rájöjjön a dologra. Tuti, hogy tudja, egészen biztos, hogy megértette, mi folyik körülötte. Kérdés, fel tudja-e dolgozni.
Ha már rájött a vérfarkasok létezésére, és rájött hogy én, mármint ez a valaki, aki ott van az ablaka alatt, egy ilyen lény, akkor már csak arra kell valahigy rávezetni, hogy Én vagyok az. Mármint, hogy én is az vagyok. Figyeltem a szemét, próbáltam olvasni a gondolataiban, de nem ment. Régebben hányszor próbált meg ő is belém látni ilyen módon! Csak odaállt elém, és addig nézett, míg el nem mondtam neki mindent. Azt hiszem, ezen a ponton én is megértettem, hogy mégiscsak lehet valami köze a nem evilági dolgokhoz. Mármint, úgy igazából, ténylegesen is tudhat valamit a mágiáról és legfőképpen a szellemekről. Még másodikos korában két lány heccelni kezdte, amiért egy ősi jelet ábrázoló medált hordott a nyakában. Nagyon sokan gyagyásnak gondolták, amiért foglalkozott a "varázslással", meg amiért ilyen visszahúzódó, csendes természete volt. Pedig én tudtam, amit ők nem tudnak, mégpedig, hogy amikor kettesben voltunk, akkor teljesen kinyílt, beszélt, viccelődött, olykor hallgatott, mialatt én meséltem neki valamit... Egészen más volt az a Hope, aki velem járt annak idején. Ezt a szellem-témát azonban én sem sokszor hoztam fel, mivel akkoriban még nem voltam tagja a farkasoknak, én magam sem hittem az ilyesmiben, és az igazat megvallva én is azt hittem, hogy Hope-ot csak az apja halála okozta elkeseredése miatt menekül ebbe. Meg persze, a legtöbb lányt, nőt, érdekli a mágia. Valahol mindegyikükben egy kis boszorkány rejlik! Smile
De ott, ahogy a felismerés szikrája felgyulladt a szemében, már megértettem, hogy nem csupán halandzsa volt, amit ő komolyan gondolt. Hope valóban tud kommunikálni a szellemekkel. Nagyon kevés ember van a világon, akinek van valami természetfeletti képessége, és Hope egyike ezeknek. És ha ez igaz, akkor már nyilván kitalálta, miféle lény van előtte, s el fog űzni.
Már készülődtem volna az elmeneküléshez, de egy váratlan kérdést intézett felém. Annyira ledöbbentem, hogy az egyik lábam lecsúszott a párkányról.
Hogy szereted a steak-et? Naná!- akartam volna mondani, de nem tudtam, csak egy rekedtes vonyítás tört elő belőlem. Ezt biztosan meghallotta a fél rezervátum...
Álltam előtte, a szemében kérdő csillogás.
S összeállt a kép.
~ Sejti. -futott át az agyamon- nem tudja, de sejti, és ehhez már csak egy lépés kell.Most bólinthattam volna a fejemmel, vagy a pislantásommal elmorzézhattam volna, de... annak úgy semmi értelme. Tudtam, hogy apám figyel, azt is, hogy a falka két éber tagja is, tehát nem árulhattam el magamat.
Minden erőmet összeszedve a lehető legemberibb pillantásomat vetettem rá, majd villámgyorsan hátatfordítva elrohantam.

Hazaérve az ágyra vetettem magamat, beburkolóztam a takarómba. Az agyam lázasan járt. Pontosan tudtam, holnap mit fogok tenni. És tudtam, hogy ő megérti majd...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hope Miller
Ember
avatar

Hozzászólások száma : 38
Join date : 2010. Jul. 13.

TémanyitásTárgy: Re: Miller ház   Pént. Nov. 26, 2010 6:58 pm

Light the fire, feast
Chase the ghosts, give in


A szívem zakatolt még az első ijedtségtől, de abban a pillanatban, ahogy az állat szőréhez értem, és megcsapott a belőle áradó meleg, minden gondolatot kisöpörtek a fejemből, hogy csak egy maradhasson: nem akarom, hogy elmenjen innen.
Ez furcsa volt, különösen azért, mert még emlékeztem apám meséire, amiket lefekvés előtt az ágyam szélére ülve mondott. Tele voltak erdei lényekkel, és különösen sok szólt belőle a farkasokról, akik szövetséget kötöttek a törzsünkkel, és az ősök vérvonala a mai napig nem veszett ki belőlük. Ahogy az óriási állatot simogattam, már nem is tűnt olyan valószínűtlennek a történet, mint ahogy azt eddig gondoltam.
- Mi vagy te, mond? Mert az biztos, hogy nem hétköznapi farkas -motyogtam neki, miközben a nyakában felgyűrődött szőrcsomót vakargattam. Azt egészen biztosan tudtam, hogy még sosem láttam farkast ezekben az erdőkben, így a megjelenése csak még furcsább volt.
Ahogy értelmes fekete szemeivel engem nézett, úgy éreztem, ha beférne az ablakon berántanám magamhoz és megölelgetném, hogy aztán az arcom a szőrébe temetve aludjak el.
Ő persze nem tudott válaszolni nekem, bár nem tudom, hogy őszintén meglepődtem volna-e ha mégis megteszi. Volt benne valami, ami úgy vonzott hozzá, mint a mágnes.
Váratlanul felágaskodott, és megnyalta az arcomat, gondosan figyelve, hogy borotvaéles fogai még véletlenül se érhessenek hozzám. Elnevettem magam, de aztán gyorsan a szám elé kaptam a kezem: már csak az hiányzott volna, hogy anyát is felverjem.
Megpaskoltam, aztán egy pillanatra visszafordultam a szobámba, és rögtön szemet szúrt nekem a földön heverő könyv. Ahogy leesett az ágyról, a lapjai szétnyíltak, és egy kézzel készült rajz látszott a lapon. Legnagyobb megdöbbenésemre az ábra egy férfit ábrázolt, mellette egy szellemszerű farkassal. Rögtön beugrott a legenda ide vágó része. A hajdani törzsfőnök és a farkas lelke eggyé olvadt, így két lélek élt két testben.
Visszanéztem az állatra, aki valósággal kétségbeesetten nézett vissza rám. Kétségbeesetten kaparta az ablakpárkányt, mintha minden erejével hozzám akarna férkőzni, de mégis tudtam, hogy nem azért, hogy a véremet ontsa. Megbíztam benne, de mégsem éreztem magam lükének, amiért elhiszem egy erdőből jött vadállatnak, hogy nem fog az ösztöne szerint cselekedni.
Odaléptem hozzá, és még egyszer az éjfekete bundába túrtam. Behunytam a szemem, és éreztem, ahogy egész testemben megremegek. Még sosem csináltam semmi hasonlót, csak apával, de ott az egész más volt. Nem hittem, hogy boszorkány lennék, hiszen ő azért jött vissza, mert annyira szükségem volt rá. Most viszont a puszta kíváncsiság hajtott.
Éreztem a testből áradó meleget, hallottam a szuszogását és tudtam, hogy engem bámul. Ugyanúgy összpontosítottam, kizárva minden mást, és váratlanul derengeni kezdett előttem Adrian képe, úgy ahogyan megmentőmként láttam az álmomban!
Felsikítottam, és elrántottam a kezem, mintha az állat mégis megharapott volna. Azonban mozdulatlan volt, mint egy szobor, csak a szeme beszélt helyette. Beletörődést, és biztatást olvastam ki belőle. Nem mehettem azonban biztosra, ezért megszólaltam.
- Szeretem a steaket?
Csak Adrian tudhatta, hogy mennyire imádom, hiszen rengetegszer jártunk el kettesben, valósággal vadászva az ilyen helyekre.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Adrian Parker
Vérfarkas
avatar

Hozzászólások száma : 42
Join date : 2010. Aug. 30.

TémanyitásTárgy: Re: Miller ház   Pént. Nov. 26, 2010 5:51 pm

"Prayed more than thrice for You to see
The wolf of loneliness in me
...not my own will but Yours be done..."


Felnyitotta a szemét, és egyenesen rám nézett. Nem tudtam volna megmondani, hogy ijedtség, meglepettség vagy félelem ül a szemében, asszem valahol a három határán lehetett. Nagyon izgultam, hogy ne kapjon sokkot a látványomtól, mert hát hiába lakik a rezervátumban, ő is, mint minden normális ember úgy tudja, hogy a Quileute indiánok farkasai csak a legendákban léteznek. Habár, ő jóval többet tud az ezotérikus és okkult dolgokról, mint amit én valaha is meg fogok érteni, de nem gondolnám, hogy tudja, a vérfarkasok nem csak mesében léteznek. Féltem attól is, hogy Jacob és Sam meghallják a gondolataimat, és dühösek lesznek, amiért elárultam magunkat. Senki nem láthatja a farkas alakunkat, azt meg főleg nem tudhatják meg, hogy mi vagyunk ezek a bizonyos "állatok".
De igazából arra is gondoltam, hogy ha meglát, sikítozni kezd, vagy legalábbis csendben halálra rémül egy ekkora vadállat látványától a háza tájékán, majd felébreszti az anyját, aki fejvesztve ugrik ki az ágyából és rohan ki az udvarra; ezidő alatt én szépen leléphetek. Mindössze annyit fog észlelni a sötétben, hogy egy nagy-nagy farkas volt a kertjében, s legközelebb csapdákat állít ki.
De nem ez történt.
Felkelt az ágyból, bár zavart volt az előbbi "túlvilági" élménye miatt. A lábai meg-meginogtak, az arcán is pillanatok alatt végighullámoztak a különböző érzelmek. Lélegzetvisszafojtva vártam, mi lesz. Leginkább az lepett meg, hogy kíváncsi. Ahelyett, hogy tényleg sikítana vagy valami, idejön és megnéz magának. A bundámat fújta a szél, a fejemet oldalra döntöttem, mint egy kutyus, mikor kíváncsi. Vérfarkas alakban egyébként sokszor tapasztalom, hogy ilyen szögből nézve sokkal több mindent fel tudok mérni. Mikor felhúzta az ablakát, a zajtól kissé morogni kezdtem, de ez sem riasztotta meg. Továbbra is zavart volt az arca, így a gyér fényben úgy tűnt, mintha sápadt is lenne, az arccsontjai még inkább kiugrottak, a szempillái néha megrezegtek.
Aztán felém nyújtotta a kezét.
~Tudná, hogy én vagyok az....? -futott át a fejemen a gondolat. ~Talán... tud mindent?[/i[i]]~Akár tudja, akár nem, te nem árulhatod el magadat! -szólt a gondolataim között egy ismerős hang. Apám valahol La Push szélén lehetett, nyilván megérezte a veszélyt.
Én azonban -nem is értem, mi ütött belém- közel mentem az ablakhoz és oda nyújottam a fejem. Amint a homlokomhoz ért reszkető keze, behunytam a szemem. Most nem érdekelt a titoktartás, se a vámpír, ami majdnem megölte. Valahogy jelet akartam neki adni, odakiáltani, hogy :"Én vagyok! Én! Nem látod? Hogy nem tudod, hogy én vagyok?" , de nem tehettem. Hirtelen ötlettől vezérelve színt akartam vallani, s megmutatni neki az emberi alakomat. De tudtam, hogy annak nagy ára lenne. A sárba tipornám a rezervátum rendjét és békéjét, elárulnám a száz éve őrzött titkot, és még Hope lelkét is tönkretenném. Mit szólna, ha ez a hatalmas fekete szörny egyszercsak Adrian Parker lenne?
Simogatta a fejemet, mint egy aranyos ölebnek, s már egyáltalán nem félt. Úgy gondoltam, valahogy meg lehetne oldani, hogy ne áruljam el a titkot, de mégiscsak megtudja. Hope-ot a gimiben sokan kicikizték, mert érdeklődött a mágia meg a természetfölötti erők iránt, pedig talán most ez lesz a segítségemre, hogy mégis megértessem vele; nem egyszerű farkas vagyok. Felágaskodtam, a mancsaimat a falnak és a párkánynak támasztottam és egyenesen a szemébe meredtem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hope Miller
Ember
avatar

Hozzászólások száma : 38
Join date : 2010. Jul. 13.

TémanyitásTárgy: Re: Miller ház   Szomb. Nov. 20, 2010 9:32 pm

Utol fog érni. Nincs értelme futni, hiszen úgy sem lehetek gyorsabb, mint ő. Ennek ellenére éreztem, hogy a tüdőm valósággal lángol a megerőltetéstől, a lábaim pedig ólomsúlyúnak tűntek, ahogy rohantam. Nem volt ismerős a környék, csak azt tudtam, hogy sűrű köd vett körül, és én iszonyatosan féltem. Nem tudtam, hogy mi üldöz, azt sem hogy mikor, vagy legalább honnan csap majd le rám, csak azt tudtam, hogy ha egy helyben maradok, megőrülök a rettegéstől. Sípoló légzésem meg-megakadt a torkomban, és visszhangot az ürességben.
Váratlanul egy fenyegető árnyék jelent meg a földön, és egyre közeledett felém. Behunytam a szemem, és összeszedtem minden erőmet, hogy megforduljak. Nem akartam megadni ennek a valakinek azt az örömet, hogy hátba támadjon, ezzel is megkönnyítve a dolgát. Előttem azonban nem egy mániákusnak kinéző alakot, sőt nem is holmi szörnyet láttam, hanem Adriant.
Ő volt az, tudtam, hiszen bármikor felismertem volna, de valami mégis arra késztetett, hogy ne omoljak a megkönnyebbüléstől a nyakába. Az egész lényében volt valami különös, nem is sötétségnek mondanám, de mindenesetre nem egészen emberi dolog.
- Adrian - szólítottam meg határozottan.
Ő mélyen a szembe nézett, és egy pillanatra mintha árnyék suhant volna végig a szemén, és furcsa, világos fény lengte körül, mint holmi angyalt. Az egyetlen különbség az volt, hogy nem az áhítat, hanem inkább a bizonytalanság jutott róla az eszembe.
Nem szólalt meg, csak odajött hozzám, és egyszerűen a karajiba vett, mint a menyasszonyokat szokás, és elkezdett vinni. Nem ellenkeztem, sőt, kifejezetten jól esett belesimulni a meleg ölelésbe. Ahogy haladtunk a semmiben, váratlanul a sűrű köd oszlani kezdett, és felragyogott a nap is, de nem volt időm megnézni, hogy hol is voltunk, mert abban a pillanatban felriadtam.
Úgy pattantam fel az ágyamról, mint akit megszúrtak, a könyv pedig puffanva esett a szőnyegre. Az álmom olyan élénk volt, mint még soha semmilyen hasonló dolog, és éreztem, hogy a szívem még mindig vad tempóban dörömböl a mellkasomban. Mély levegőt vettem, és az ablak felé fordultam, hogy egy kis friss levegőt kapjak.
Odakint azonban nem a fák megszokott látványa fogadott, sőt, a kinti tájból szinte semmit sem láttam, mert egy hatalmas fekete farkas meredt vissza rám, különös, sötét szempárral, ami furcsának tűnt.
Nem mondhatom, hogy nem ijedtem meg, sőt! Azonban még is volt valami az állatban, ami arra késztetett, hogy megtegyem azt, amit minden fajta emberi józanság tiltott volna. Odamentem az ablakhoz, és felhúztam, aztán pedig kinyújtottam a kezemet, de éppen csak annyira, hogy veszély esetén visszaránthassam.
Figyeltem a farkast, az pedig visszanézett rám, aztán, mintha csak mondani próbálna valamit, utána pedig a homlokát nekinyomta a kinyújtott kezemnek, és behunyta a szemét.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Adrian Parker
Vérfarkas
avatar

Hozzászólások száma : 42
Join date : 2010. Aug. 30.

TémanyitásTárgy: Re: Miller ház   Szomb. Nov. 20, 2010 4:13 pm

"No matter how many stones you put inside
She always keeps on floating in your mind"



-Figyelj, Jill, majd átküldöm az egészet egyben egy e-mailben, jó? -kérdeztem a főnökömet telefonon, miközben a laptopom előtt ültem az ágyamon, egyik kezemben a mobilom, a másikkal meg próbáltam gépelni. Eléggé nehezemre esett két ujjal, főleg hogy közben arra is figyeljek, amit Jillian Spencer főszerkesztő diktál nekem. -Jó jó -Feleltem neki, mialatt a fotókat "selejteztem". -Szerintem ma este kész leszek vele! Okés... szia!Letettem, és villámsebességgel kezdtem címeket adni a képeimnek. Sajna lett egy-kettő, ami bemozdult, vagy elmosódott, de még így is szép volt e legtöbb. Nemsokára eljutottam Hope-ig. A mezőn ülő, jógázó képre tekintve megint az a furcsa bizsergető érzés járt át, mint amikor a képet készítettem: megmagyarázhatatlanul beléhabarodtam, s bár már ennek két hete, és azóta sem láttam, még mindig ugyanaz az érzés van bennem vele kapcsolatban. Két kattintással kiraktam őt háttérképnek a laptopon.
Apám megtudta ezt, rögtön, mikor hazaértem azután a kínos eset után, hogy a rendőrbácsi lefülelt bennünket. Nem tudom, mik a törvények Washington államban, de lehetséges, hogy közszeméremsértésnek vették, vagy természetháborításnak, vagy tudja a franc, minek - lényeg, hogy nem volt elragadtatva a látványunktól. Pedig csak heverésztünk egymás mellett.
De lényeg, hogy mikor aznap beestem a házba, csak én voltam otthon, meg anya, aki a szobájában aludt. Próbáltam tisztázni a fejemben a gondolataimat, de minduntalan betolakodott oda a falka többi tagja, akiket kb. 18 évesen láttam utoljára, az érettségi előtt nem sokkal. Éreztem, hogy őket is felzaklatta az eset, de apám nyugtató baritonja is a fülemben zengett. Bár nem örült teljes mértékben a dolognak, de mindenesetre biztosított a támogatásáról.
Heh, köszi.
Úgy tűnik, ebben a helyzetemben támogatásra van szükségem, mi több, lelki támaszra. Remélem, pszichológushoz nem akar vinni.
Végülis, annyira nem rossz, hogy megtörtént, de miért éppen Hope? Miért pont az a lány, akiről a legtöbb jó, de ugyanakkor a legtöbb rossz emlékem van?
Eddig bárkinek, akit ismertem, vadidegen vésődött be. Sam is évekig szerelmes volt Leah-ba, de mikor meglátta Emilyt, rögtön elfelejtett mindenki mást. Apa is, abban a pillanatban, amikor anya kócos haját kisimította az arcából, kb. mindenről megfeledkezett maga körül. Miért nem valaki máson imprinteltem? Pl. azon a csinos fekete modellen, aki a múltkor jött a samponreklámra? Vagy Jillian húgán, akivel egy hónapja egy galéria-megnyitón ismerkedtem meg. Ő kifejezetten szimpatikus, és még fotózni is szeret.
Mindegy, ezen már kár rágódni. Meg kéne találnom a dolog jó oldalát. Például azt, hogy eddig azt hittem, én senkit nem tudok szeretni. Mi több, nem csak én hittem ezt, hanem kb. mindenki, aki egy kicsit is ismer. 16 évesen csak az érdekelt, hogy néz ki, mennyire határozott, és hogy milyen az ágyban. Főleg ez utóbbi. Most valahogy minden a visszájára fordult, és fogalmam sincs, hogy evickélek ki belőle.

Közben beesteledett.
Hajnali 1 körül megcsapott valami furcsa szag. Nem tudom miért, de nagyon büdös volt, és valamire emlékeztetett. Nem olyan volt, mint a szemét, vagy a rothadó étel, mégcsak a szennyes ruha sem lehetett. Mintha valaki megfürdött volna előbb az egyik parfümében, aztán a másikban.
Facsarta az orrom, felkeltem, hátha valahol kiömlött valami. A laptopom a hasamon volt, félrelöktem, és pizsamában kimásztam a nappaliba, onnan pedig a konyhába. Éreztem a nyitott ablakon, hogy kintről jön, de a távolból, és egyre halványodott az illat. Nem hagyott nyugodni, főleg, hogy időközben felismertem, minek a szaga ez. Óvatosan kimásztam az ablaknyíláson, majd farkasalakban követtem, így jobb volt a szimatom és gyorsabb is voltam. Loholtam a sötétben, mígnem elértem egy kis faházhoz az erdő szélén, távol a többi épülettől.
Majdnem megbénultam ott helyben, mikor felismertem azt a kis házikót... Hát még mikor a tetőn egy világító fehér alakot pillantottam meg kúszni. Morogtam egyet, s nyilván meghallotta, mert felkapta a fejét, és beleszagolt a levegőbe. Amint meglátott, kihúszta a magát és rám vicsorgott. Két ugrással közelebb mentem hozzá és ezútal hangosabban adtam jelet a nemtetszésemnek. Nő volt, hosszú, szőke hajjal, a szeme vörösesen villogott, de alacsony volt és vékony. Olyan 15-16 éves forma. Már a fejemben hallottam Jacob hangját, hamarosan csatlakozott hozzá Sam is. A közelben voltak, tehát ha kellett volna, idejönnek és segítenek elűzni a démont.
-Hordd el innen magad, büdös korcs! -sziszegett rám, de mihelyst felborzoltam a bundámat, és vicsorogva közeledtem felé, meghátrált és jobbnak látta leugrani. Szemtől szembe voltunk a ház mögött, befutott az erdőbe, de én utánaloholtam, s belekaptam a karjába. A másikkal verni kezdett, de ráugrottam, magam alá gyűrtem, mialatt a karját kishíján kitéptem a helyéről.
-Eressz el! Megöllek, mocskos dög! -fenyegetőzött alattam, ekkor elengedtem a karját, és a nyakát kaptam el a fogaimmal. Csak kicsi kellett volna, és letépem a fejét. Ezt ő is felfogta, ráadásul a fák közül más morgás is hallatszott.
-" Engedd el Adrian! A határon kívül vagy, itt már nem tehetsz semmit!" -hallottam Jake hangját.
-" Megölte volna a lakókat!" -üzentem neki.
- " Ereszd el!"Nem volt mit tennem, eleresztettem, a kis vámpírlány pedig szélsebesen felrohant a sziklák közé. Visszamentem a házig, hogy megnézzem, Hope rendben van-e. Az alsó ablakon betekintve csak annyit láttam, hogy ül, de nem tudtam, ébren van-e vagy megint transzban.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hope Miller
Ember
avatar

Hozzászólások száma : 38
Join date : 2010. Jul. 13.

TémanyitásTárgy: Re: Miller ház   Szomb. Nov. 20, 2010 2:47 pm

A hűvös szél belekapott a hajamba, ahogy az autóm mellett állva próbáltam egyensúlyba hozni a karomban lévő szatyrokat. Szokásos hétvégi bevásárlásomon voltam túl, de ez alkalommal egy kicsit túl is lőttem a célon. Egyébként is gyűlöltem a barna színű papírzacskókat, amiknek ráadásul még fülük sem volt, így szinte mindig kipotyogtattam belőle valamit. Nagy nehezen sikerült mindent felpakolnom, és becsuknom az ajtóm, és bizonytalanul elindultam a házunk felé.
A fa épület az erdő közelében épült, viszonylag távol a többi háztól. Őseink valószínűleg nem lehettek túl népszerűek, vagy egyszerűen csak jobban szerették a természetet az embereknél. Mindenesetre egész La Push úgy ismerte a helyett, mintha holmi boszorkánytanya lenne, és Halloween idején igazán népszerű volt a környék. A gondolatra elmosolyodtam - ha jobban belegondolok, a pletykák talán nem is olyan alaptalanok.
Már több mint két hét eltelt a tisztáson történtek óta, de valahogy nem tudtam napirendre térni a dolog fölött. Abban a pillanatban, hogy a rendőr megjelent, nyakig vörösödtem, és valósággal lelöktem szegény Adriant magamról. Nem tudtam, hogy mit mondhatnék, egyszerűen csak gagyogtam valamit arról, hogy nekem mennem kell, és otthagytam a két férfit az erdő közepén. Mire elértem az autót már valósággal futottam. A helyzet még kínosabb volt, ugyanis a rendőr éppen pár napja említette meg, hogy milyen aranyos vendéglő nyílt a közelben, és elmehetnénk oda.
Az utána következő események azonban még furcsábbak lettek. Az álmaim különösek, elmosódottak lettek, és mindegyikük valamilyen üzenetet hordozott magában, amit valamilyen ösztöntől vezérelve képes voltam megérteni. Előjeleknek nevezném inkább őket. Előre tudtam, mikor nagy vihar tört ki, és belecsapott a házunk udvarán álló, százéves tölgybe, valahogy megéreztem, hogy Anya meg fog betegedni. A hideg futkosott a hátamon, ha csak rágondoltam, de nem tudtam mit tenni ellene.
Közben elértem a házat és nagy nehezen belöktem az ajtót. A kis előtérben már megcsapott a konyhából áradó finom illat. Felkiáltottam, hogy hazaértem, és abban a pillanatban meg is láttam Anya mosolygós arcát, ahogy a tűzhely mellől integet nekem.
Én a szobám felé indultam, amelynek ablaka az erdő felé nézett, és éppen elég nagy volt, hogy kényelmesen elférjek. Minden bútorom fából készült, a falak narancsszínűek voltak. Imádtam az egészet, különösen, hogy én rendezhettem be.
Bezártam magam mögött az ajtót, és törökülésben elhelyezkedtem az ágyon. A válltáskámból előhúztam a friss szerzeményemet, amire ráadásul nagyon büszke is voltam. A könyvtár egyik eldugott sarkában valóságos kincsre találtam. A könyv nem volt éppen újnak nevezhető, sőt, borítója foszladozott, az oldalakat pedig elsárgította az idő. A fedőlapon cirádás, valamikor aranyozott betűkkel a következő cím állt: A mágia története. Kényelmesen elhelyezkedtem, és belevetettem magam az olvasásba.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Hope Miller
Ember
avatar

Hozzászólások száma : 38
Join date : 2010. Jul. 13.

TémanyitásTárgy: Miller ház   Szer. Júl. 14, 2010 11:45 am

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Miller ház   

Vissza az elejére Go down
 

Miller ház

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum: Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Love to first blood :: ::: La Push ::: :: ~ La Push lakóházai :: Miller ház -