::: Hope Miller ::: 
Ez vagyok én...~
Karakter teljes neve: Hope Miller
~
Születési ideje: 1989. okt. 20.
~
S zületési helye: La Push, Washington
~
Faj: ember
~
Nem: nő
~
Kor (a játék kezdetén) : 20
~
Titulus: The whisperer
~
Család: ~
Apa: Joseph Miller, 35 éves, bolt tulajdonos, elhunyt(8 éve)
~
Anya: Kathrine Miller, 43 éves, bolti eladó~
~
Előtörténet: La Pushban születtem, és már egészen kisgyerekkorom óta éreztem, hogy milyen fontos a család, és a barátok szeretete. Szüleim egyetlen gyermekeként mindketten imádtak, szinte nem volt olyan dolog, amit nem kérhettem volna. A rezervátumban élő indián törzs tagjaként, bármiben számíthattam a tágabb értelemben vett családomra, és hamar szoros barátságot is kötöttem a velem egykorúakkal.
Életem már szinte tökéletesnek volt nevezhető, és én felhőtlenül boldog voltam. Aztán 12 évesen bekövetkezett egy tragédia, ami megváltoztatott mindent. Édesapámnál, akit szinte mániákusan szerettem, az orvosok rákot diagnosztizáltak. A daganat előrehaladott állapotban volt, operálni nem volt érdemes. Tudtuk, hogy már csak néhány hónapunk volt együtt.
Annak szinte minden percét együtt töltöttük, édesanyámmal együtt mindent megtettünk, hogy legalább egy kicsit enyhíthessük apa fájdalmait. Békésen ment el, miközben minden barátja, és persze mi is körülötte voltunk.
A hiánya viszont olyan volt, mintha egy hatalmas lyukat robbantottak volna a világomba. Egy darabig teljesen bezárkóztam, nem érdekelt semmi és senki. Nem tudtam túltenni magam azon, hogy soha többet nem fog a karjába kapva forgatni, nem látom többet számomra oly kedves arcát.
Aztán egészen váratlanul úgy éreztem, mintha mégse tűnt volna el teljesen. Amikor a legnagyobb szükségem volt rá, és magamban némán azért könyörögtem, hogy bárcsak még élne, meghallottam a hangját. Kristálytisztán szólt, de csak én hallottam. Beszélt hozzám, bíztatott, még akkor is, amikor talán nélküle feladtam volna mindent.
Ahogy telt az idő, és egyre többet „beszélgettem” vele, rájöttem, hogy másokat is hallok, nemcsak őt. Mindegyikük halott volt, de én mégis éreztem őket körülöttem, képesek voltak szólni hozzám. Eleinte megpróbáltam megszabadulni ettől az új képességtől, de akárhogyan is próbáltam, a hangok maradtak. Nagyon lassan sikerült csak hozzászoknom ehhez, de megpróbáltam folytatni a régi életem. A halotak azonban az én titkom maradt, és még legjobb barátnőimnek sem mertem elárulni semmit.
A nagy részük máshol folytatta az egyetemet, szétszéledtek a rezervátumból, de én maradtam. A kis vegyesbolt, amit a halála előtti évben vett apám, mindig is inkább az ő álma volt. Miután elment, anya folytatta az üzletet, először inkább azért, hogy apám emlékét megőrizze, de később ő is beleszeretett a helybe.
Én úgy döntöttem, hogy nem megyek el La Pushból. Nekem ez az otthonom, anyámat pedig nem hagyom magára. Ezért döntöttem úgy két éve, hogy levelező szakom végzem el az egyetemet. Így a diploma után segíthetek neki a bolt fenntartásában. A helyiek ismernek és szeretnek, és biztos vagyok benne, hogy amíg a törzshöz tartozom, addig képes leszek bármilyen próbát kiállni.
~
Szerepjáték példa: A napsugarak lágyan simogatták a bőrömet, ahogy elindultam az erdő felé. Szombat volt, ráadásul azon kevés szombatok egyike, amikor egy kicsit melegebb volt a szokásosnál, ráadásul a boltban sem akadt semmi sürgős elintéznivaló. Anya úgy döntött, hogy meglátogatja July nénit, akivel már úgy is elég régen beszélt, én pedig kihasználtam az alkalmat, hogy kedvenc elfoglaltságomnak hódoljak.
Amikor elértem az erdő határát, mély levegőt véve beszippantottam annak sokféle illatát. A fák oldalán lecsorgó faggyút, a levelekből áradó párát. Kiléptem a szandálomból, és kezemben tartva haladtam tovább. A fák törzsei mind olyan vastagok voltak, hogy nem is bírtam átkarolni őket. Koronájuk valahová a messzeségbe veszett, az ég nem látszott a zöld levélrengetegtől.
Én azonban nem ijedtem meg ettől, sőt! Boldogan lépkedtem tovább az avaron, élvezve, ahogy meztelen talpam alatt zizegnek a száraz falevelek. Szinte becsukott szemmel tudtam az utat a kis tisztás felé, ahol régen olyan sok időt töltöttem apával.
Amikor tiszta volt az éjszakai égbolt, mindig ide rángatott ki engem, hogy aztán órákon keresztül heverjünk a füvön a csillagokat figyelve, miközben ő a törzs legendáit mesélte nekem. Az emlék hatására megszaporáztam a lépteimet, és valósággal megkönnyebbültem, mikor elértem a helyet.
A nap aranyfénybe borított mindent, én pedig az izgatottságtól valósággal remegve helyezkedtem el törökülésbe a tisztás közepén. Ez alkalommal is tudtam, hogy sikerülni fog a csoda, de minden alkalommal rettegtem, hátha mégsem.
Behunytam a szemem, és felidéztem édesapám minden vonását. Az idő nem fakította meg a képet, hisz akkor láthattam őt, amikor csak szerettem volna. Az utóbbi héten megint érezni kezdtem a mardosó érzést a mellkasomban, és már türelmetlenül vártam a hétvégét, hogy végre eljöjjön ez a pillanat.
Hangom nem volt több suttogásnál, mikor megszólaltam: Joseph Miller, szólítalak téged.
Mikor kinyitottam a szemem, arcán hatalmas vigyorral előttem ült apám. Apám, aki már 8 éve a temető hűvös földje alatt nyugodott.
~
Kinézet: Indián lévén mandulavágású szeme, sötét, fekete hajam van, ami a vállamig alá ér. Viszonylag magas termetű, karcsú alkatú vagyok. Hajamat általában kibontva hordom. Számomra a divatnál fontosabb az, hogy kényelmes, laza ruhákban járjak.
~
Jellem: Könnyen barátkozok szinte bárkivel, gyakran mosolygok, és meg tudok nevettetni másokat. Sokat harcolok azért, hogy visszatérjen a régi énem, de amikor egyedül vagyok, gyakran sírok. A bánatomat viszont mindig eltitkolom a többiek elől, szeretnék a szemükben erős jellem maradni. Gyakran vagyok makacs – ha egyszer valamit kitaláltam azt véghez is viszem.
~
Cél:Szeretnék egy törzsbéli pasit (lehetőleg farkast). Szeretnék minél több emberrel összebarátkozni, hogy minél jobban visszataláljak a régi önmagamhoz.
~
Szeretem, mert: :
- A barátaimat
- Az erdőt
- A zenét (mindenevő vagyok)
- A jó könyveket
~
Nem szeretem, mert: - Amikor hazudnak nekem
- A nagyképű embereket
