Az az igazság, hogy én a következő módon terveztem el a napomat. Délig ki sem kelek az ágyból, Gabriel társaságában eltöltök egy csodálatos délelőttöt, kitakarítok, főzök egy vacsorát és kezdjük elölről a reggeli dolgokat. Sajnálatos módon, reggel mire felkeltem, Gabriel már öltönyben, borotválkozva ült mellettem, én pedig szó nélkül az ölébe feküdtem, aztán levetettem gyermeki énem és nagy nehézségek közepette elengedtem dolgozni.
Legalább a mai napot kivehette volna... gondoltam és visszabújtam a meleg takaróm alá, de képtelen voltam visszaaludni. Hiányzott mellőlem a férjem. Felkeltem, lezuhanyoztam, felöltöztem és lefőztem egy kávét. A postás egy ajánlott küldeményt hozott a részemre. Elég nagy csomag volt, és a feladót látva: Caminhos das Indias Grupo de Dança rögtön lelkesebben nyitottam ki a dobozt. Először is egy kisebb csomag volt benne, másodsorban pedig egy DVD. Nem késlekedtem sokat, kivettem a tokból és rögtön betettem a lejátszóba. Magam alá tettem a lábaimat, és rátámaszkodtam a kanapé támlájára.
- Szia elveszett indiai! - tűnt fel a képernyőn Surya, az egyik indiai barátnőm, akivel a kezdetek óta együtt táncoltam. - Az az igazság, hogy utálunk nélküled lenni, és tudjuk, hogy hiányzunk neked, így most egy kis anyagot küldünk, amiben mindenki egy kis meglepetéssel készült neked.
Ezzel elkezdődött a film, amiben minden egyes tag, kicsitől a legidősebbig egy-egy jókívánságot küldött nekem. A végén egészen meghatódtam, hiszen még sosem kaptam ilyen szépet senkitől, ám a java csak most jött. A képernyőn először Ju, majd a mama és a papa tűntek fel, és megígértették velem, hogy nem sírok, de már késő volt. Hiányoztak. Egyszerűen képtelen voltam nem arra gondolni, hogy mennyire hiányoznak, pedig nem olyan régen jöttünk haza, bár akkor éppenséggel a nyaralásunk volt, szóval nem konkrétan arra ment ki a játék, hogy barát és rokonlátogatást tegyünk. Miután elsötétült a képernyő, hosszú ideig csak bámultam a feketeséget, aztán kivettem a DVD-t, visszatettem a tokjába és feltettem a polcra. Figyelmem a csomag többi részére irányult. Egy csomag kávé, ó Istenem, de hiányzott, és egy gondosan becsomagolt puha valami. Kibontottam és egy csodálatos piros szári volt benne, arany hímzéssel. Gyönyörű volt. Mellékelve volt ezen kívül egy CD, amin indiai zenék voltak. Felmentem a hálóba és átöltöztem az indiai viseletbe, aztán lementem a nappaliba, fogtam a CD-t és a saját kis tánctermembe vezetett az utam az alagsorban. Mikor megvettük ezt a házat, ragaszkodtam hozzá, hogy legyen itt egy terem, ahol táncolhatok, ha jól esik. Betettem a lejátszóba a CD-t, egy gyorsabb számra tekertem és táncolni kezdtem, miközben figyeltem magam a tükörben.
Meg van az esti program Gabriellel, de jó, hogy nem felejtettem el még szinte semmit ebből a táncból mosolyogtam. Az egész, összesen 70 perces CD-t végigtáncoltam, keresve a legalkalmasabb zenét a csábításhoz. Végül egy nem túl gyors de nem is túl lassú számot választottam.
Gabriel ígérete ellenére csak este fél 7-kor érkezett meg, és amit hazajött, semmi köszönés nélkül felrohant. Hát persze, hiszen nem vitt esernyőt és most több, mint valószínű, hogy a drágám hajat szárít. Mikor lejött egy gyors csók után már le is kapcsolta a villanyt. Én elhiszem, hogy neki fontos az, hogy ne csapjon bele a házba az áram, de komolyan, még kész sem vagyok az étellel. Felkapcsoltam a tűzhely feletti villanyt és Gabrielre mosolyogtam.
- 10 perc és ehetünk. Addig menj le a táncterembe és gyújtsd meg a mécseseket. Van egy meglepetésem. Ne gyere fel, ott várj meg - csókoltam meg és tovább kavargattam az ételt, ami bár arab volt, én imádtam, és Gabriel sem panaszkodott. Elmosolyodtam a gondolatra, hogy ez egy multikulturális este. Brazil házaspár, indiai tánc, arab étel, arról nem is beszélve, hogy a tükör a táncteremben Európából van hozatva. Miután kész volt a vacsora, felmentem a hálóba, és igyekeztem minél hamarabb magamra venni a legújabb szárimat. Mindenhol lekapcsoltam a villanyt, miközben egy tálcára pakoltam a vacsorát és lementem az alagsorba, aztán mielőtt beléptem a terem ajtaján, a könyökömmel az utolsó villanyt is leoltottam. Bent letettem a tálcát a kis asztalra, bekapcsoltam a lejátszót és indulhatott a csábítás.
Showtime!

Próbáltam minél tovább húzni a pillanatokat a táncban, emellett próbáltam arra is ügyelni, hogy ne magamat nézzem a tükörben, hanem Gabrielt csábítsam, de egyszerűen képtelen voltam egyszerre több dologra ügyelni. A ritmus magával ragadott és csak a zenére figyeltem, aztán vagy tetszik a látvány, vagy nem. Gabriel tekintetéből ítélve tetszett neki, amit lát, ennek pedig én kifejezetten örültem, még ha magamnak nem is tetszett az, amit látok, hiszen egy óra gyakorlás nem tüntet el több évnyi kihagyást. Most mondjam azt, hogy ez engem nem érdekel? Dehogynem. Ráadásul olyan régen táncoltam Gabrielnek, hogy talán már csak azért vigyorog, mert annyira nevetséges vagyok. De komolyan. Nem tudom mit gondoljak és még van egy perc a számból. Egye fene, véghez viszem a tervem. Tökéletes este lesz, az biztos.


Véget ért a szám, Gabriel pedig olyan hévvel kapott az ölébe, hogy felnevettem, de aztán forró csókban forrtunk össze. Elgondolkodtam, miközben oldalra biccentve a fejem végighúztam egy ujjam az arcélén.
- Nos, van egy kis vacsora, utána pedig meg kell mutatnom a DVD-t, amit kaptam a tánccsoporttól. Ezek után pedig van még valami, de ez titok. Viszont most felmegyek átöltözni, mert ha leeszem a ruhámat nem jön ki belőle a folt, márpedig én nem szeretném, ha piszkos lenne a legújabb szerzeményem - mosolyogtam és afféle búcsúcsókot hintettem Gabrielnek, aztán felrohantam átöltözni. Egy hétköznapokon viselt szabadidőt vettem föl, a hajam pedig kontyban összefogtam a fejem tetején. Utáltam, ha a szemembe lógott a hajam, bár kétség kívűl ez volt az egyik szexepilem. Visszamentem az alagsorba, fogtam a tálcát és leültem Gabriellel szemben. Áthajolva az ételen, megcsókoltam, gyengéden, mint az első csókunk alkalmával, aztán közel maradva hozzá mélyen a szemébe néztem.
- Te amo muito - suttogtam és elmosolyodtam, aztán bekaptam egy falatot a húsból.

Vacsora közben elmeséltem Gabrielnek a csomagot és azt, hogy mennyire meghatott a DVD. Persze rögtön jött az ő fenomenális ötletével, hogy hát akkor kalandra fel, menjünk vissza Brazíliába és én igyekeztem a legtöbb okot felsorolni, hogy ezt miért ne tegyük. Első sorban persze az volt a legnagyobb, kimondatlan indokom, hogy ha visszamegyünk, mondjuk Rioba, ott több lány van, mint amennyivel én szembe tudnék szállni, ráadásul előbb-utóbb esélyem sem lenne rá, hiszen valljuk be, ők fiatalabbak, mint én. Jesszus 30 éves sem vagyok, mégis milyen hülyeségeket hordok össze. Bár ahogy Gabriel egyszer kifejtette, nem egyszer volt húszas éveik elején járó lánykákkal kapcsolata. Féltem. De nem csak ettől, hanem attól is, hogy mit fog szólni a hírhez, amit közölni akarok vele, ráadásul attól is, hogy a vihar erősödni fog, és akármi történhet. Paranoia, nem más, de én tipikusan az a hercegnő vagyok, akit meg kell menteni a toronyból, mert különben szörnyethal a magasban. Vicces, de tényleg csak viharok esetén vagyok ilyen. Felvittük a tányérokat, elfújtuk a mécseseket, és nevetgélve bukdácsoltunk fel a lépcsőkön, hiszen szinte semmit se láttunk. Betettem a mosogatóba a dolgokat, és behajtottam. Áram híján nem lehetett beindítani. Éreztem Gabriel kezét, szinte mindenütt a testemen és egyszerűen végigfutott rajtam a hideg, aztán a meleg, de olyan nagyon jólesően, nem úgy, hogy „jaj, már megint hozzám ér ez az alak”. Inkább azt gondoltam: „ez az, még több simit”. És ismételten jött az érveivel, hogy miért lenne nekünk annyira jó Brazíliában, mire én szembe fordultam vele és megfogva a kezét a kanapéhoz húztam. Elvettem az asztalról a gyertyát és meggyújtottam, hogy némi világosság legyen, aztán begyújtottam a kandallót, és ez olyan fényt adott, ami éppen elég volt. Elfújtam a gyertyát és leültem a kandallóval szembe. Gabriel csak a hátamat láthatta, de most kellett bejelentenem A HÍRT, és ha valamit elrontok, akkor az nem lesz romantikus.
- Emlékszel, amikor egy hete el kellett mennem orvoshoz? – elrontottam, mivel rá pillantottam és korántsem tudtam annyira teátrális maradni. Bólintott.
- Tegnap visszahívott az orvosom, és közölte az eredményt – hatásszünet. Ez a dolog arra jó, hogy amikor az ember rá akarja hozni a frászt a másikra, azt sikeresen vigye véghez. Na, még egy kicsit. Ezt még én sem jelentettem így ki hangosan, nekem is ez lesz az első alkalom. Uram Atyám, most fogom fel… - Terhes vagyok – szaladt ki belőlem, és inkább csak magamnak mondtam, nyugtatásul, hogy ki tudom mondani, semmi vész, csak két szó, ami azt jelenti, hogy 7 hónap múlva már hárman leszünk, ha minden jól alakul. De már miért ne alakulna jól a dolog, hiszen Isten szolgálatában állok. Talán azt megérdemlem, hogy ne vetéljek el, bár ki tudja. Már megint rossz gondolatok. Újra Gabrielre néztem, megköszörültem a torkom és közelebb csúsztam hozzá. Letérdeltem vele szemben és ráültem a sarkamra. Megfogtam a kezeit és mélyen a szemeibe néztem.
- Szülők leszünk, drágám – nevettem és hozzá bújtam. Kétségkívül sikeresen teátrális és hatásos belépőm lett. Irány a színészi pálya.

Felnevettem, ahogy Gabriel magához húzott, aztán belesimultam az ölelésébe.
~Hét hónap és hárman leszünk. Annyira csodálatos, hogy el sem tudom hinni. Morgannek el kell újságolnom, amint lehet. Holnap át is megyek hozzájuk, persze előtte felhívom, nehogy ne legyenek otthon, vagy esetleg annyira elfoglalt legyen, hogy zavarjam. Azt semmi esetre sem szeretném. Még haza kell telefonálnom, hogy otthon is tudják a hírt. Anya megöl, ha nem személyesen mondom el, és azt hiszem az apósomék sem örülnének annak, hogy nem személyesen közöljük, de ha ezt most felvetem Gabrielnek, ő nyert. De addig menjünk, amíg vékony és tökéletes vagyok. Ha rá néz más nőre, én letekerem a tökét.~
Elkezdtem dúdolni egy indiai dalt, fogalmam sincs, hogy miért. Legszívesebben körbeugráltam volna a szobát, és világgá kürtöltem volna, hogy gyerekem lesz. Nem hittem el, hogy ennyire szerencsés vagyok. Egy puszit adtam Gabriel arcára és rámosolyogtam.
- A világ egy könyv, és aki nem utazik, az csak egyetlen lapját olvassa el. Szent Ágoston jól mondta, és anya megölne, ha nem személyesen mondom el nekik a hírt. Amint befejeztetek mindent, mi lenne, ha elutaznánk egy kis időre haza, hogy otthon is örüljenek egy kicsit. Utána úgysem lesz alkalmunk sokáig hazamenni, hiszen Rio tele van vékony nőkkel, és ha nagy lesz a hasam, még a végén valaki elcsavarja a fejed. Azt meg nem akarom. Egyébként még Morganéknek is el akarom mondani a jó hírt. Meg el kell intéznem a helyettesítést az iskolában. Nem szeretnék tanítani nagy hassal. Annyi információ megterhelné a kicsi agyát, és úgy jönne világra, hogy kívülről fújná a szerzetesrendek alapításának idejét. Vagy éppen Szent Ferenc életét, ami nem baj, mert Francesco igazából imádnivaló szent, de akkor is– felültem és lelöktem Gabriel lábát a kanapéról, hogy elférjek, aztán a tüzet kezdtem figyelni.
Rendkívül romantikus pillanat volt, és ebben a pillanatban olyan dolgok futottak át az agyamon, amik ezt a pillanatot tökéletesen teljessé tehették, de ebben a pillanatban visszajött az áram, és elrontotta azt, amit elterveztem. Felálltam és leoltottam a villanyt, kimentem a konyhába és nekiálltam beállítani a mosogatót, a megfelelő programra. Mikor ezzel készen voltam, eszembe jutott, hogy betettem egy adag mosást, de lusta voltam lemenni.
- Mindjárt jövök, kiszaladok a spájzba – mondtam és már ott sem voltam. Kikerestem a legjobb borunkat, ami volt. Valahogy meg kellett ünnepelni és annyira a terhesség elején vagyok, hogy ez a kis bor nem árthat meg, ráadásul a vörösbor jó hatással van az erekre és a vérképződésre. Nehéz volt megtalálni a megfelelőt, hiszen rengeteg jó borunk volt. Ez annak is köszönhető, hogy mindketten borosak vagyunk, ráadásul Gabriel majdnem mindig bort kap ajándékba egy-egy jó munkáért, és ezeket mindig hazahordja.
~Ha Franciaországban élnénk, lehetne egy szőlősünk, ahol saját borunk lehetne. Mondjuk valahol Bordeaux környékén. Bár tény, hogy utálom a franciákat. De Németországban, mondjuk valahol Pfalzban szívesen élnék, és az is jó hely. Vagy Olaszországban, Istenem, de jó lenne. Lenne egy hatalmas szőlősünk, amit a két kezünkkel munkálnánk meg. Leszüretelnénk ősszel a termést, mustot, aztán bort csinálnánk belőle és mikor hosszú téli estén benn ülnénk a szobában, egy pohár saját bort iszogatva arra gondolnánk, hogy honnan is indultunk és hova jutottunk. A gyerekek körülöttünk szaladgálnának, és rengeteg állatunk lenne. Na, elég az álmodozásból.~
Mire megtaláltam a megfelelő bort, Gabriel kétszer is megkérdezte, hogy segítsen-e, de én mindkétszer elutasítottam. Végül egy számomra elég különleges italt választottam, amit én kaptam az egyik barátnőmtől. Egy elég fura nevű országban járt, amin először nevetni kezdtem, hiszen hungry-nak értettem, és azt hittem éhes, aztán elmagyarázta, hogy nem, ez Magyarország, vagyis Hungary. Sokat számít az az „a” betű, én mondom. Na, mindegy, onnan szerezte és sikeresen áthozta a határokon. A nevét nem tudtam szabályosan kiejteni, de valamilyen Bikavér volt, Egerből. Anita szerint nagyon finom bor, és ragaszkodott hozzá, hogy megkóstoljam, azonban én abban a pillanatban nem kívántam, sokkal inkább ettem volna valamit, ha már szóba jött az éhség. Na mindegy, finom egy bor lehet, hiszen Anita borász.
Szóval a választásom az Egri Bikavérre esett, és egyre inkább kezdett tetszeni a neve. Visszamentem a nappaliba, leoltottam a villanyokat, és próbáltam ugyanolyan romantikus hangulatot teremteni, mint amilyen az áram visszajötte előtt volt. Leültem a szőnyegre és a mutató ujjammal hívogattam Gabrielt.
- Azt hiszem ideje ezt megünnepelnünk, hiszen olyan régóta várunk mindketten a gyermekáldásra – mosolyogtam és odaadtam neki a bort, hogy bontsa ki. Miután megtette és töltött mindkettőnknek, koccintottam vele, és igyekeztem valami jót és frappánsat kinyögni, de nem ment. Nem tudtam mit mondhatnék, így csak egy szót nyögtem ki.
- Hármunkra – mondtam és belekortyoltam a borba. Finom volt. Én személy szerint előnyben részesítettem a száraz borokat, és ez olyan volt, ami pontosan megfelelt az ízlésemnek. Nem túl savanyú, de nem is túl édes, pont középen. Lágy volt, és nem szállt rögtön az ember fejébe. Újra a kandallót kezdtem nézni és eszembe jutott, amire akkor gondoltam, amikor az előbb belenéztem a tűzbe. Gabriel szemeibe néztem, akinek az íriszén visszatükröződött a tűz játéka, és olyan volt, mintha legalábbis a vágy égne így a szemében. Elvettem tőle a poharát, és az enyémmel együtt feltettem a dohányzó asztalra, aztán szinte egyből „rávetettem” magam Gabrielre, és szenvedélyesen megcsókoltam. Akartam őt, de nem a hálóban, nem a kanapén, nem tíz perc vagy másodperc múlva, hanem itt és most, azonnal. A terhesség első 3-4 hónapjában még nem zavar a hasam sem minket, szóval ez szerintem elég ok arra, hogy kihasználjunk minden pillanatot. Sosem voltam az a típus, aki csak úgy nekiesik a másik félnek, de úgy látszik, hogy ez az egy-két hónapos időtartam, amíg szabadon szeretkezhetünk teljesen beindított és egyfajta kapuzárási pánik lett úrrá rajtam, vagy nem tudom. Megszakítottam a csókunk és zihálva néztem Gabrielt, aztán újra megcsókoltam, miközben remegő ujjaimmal az ingét kezdtem el kigombolni. Miért van ennyi gomb egy ingen? De komolyan, annyira idegesítő kigombolni őket. Legyen rajta inkább patent, mert azt csak fogom és szétnyitom, nem kell így szenvednem vele. Végre levehettem róla és végigsimítottam mindenhol, ahol értem. Áttértem a nyakára és a vállára a csókjaimmal, majd a nadrágjának a gombjával kezdtem el bajlódni és igyekeztem minél kevesebb idő alatt megszabadítani a ruháitól. Lehúztam a nadrágját az alsójával együtt, ~hú, milyen ügyesen ment, eddig még sosem sikerült…~, gondoltam és eldobtam valahova a nappali másik felébe. Újra megcsókoltam a szerelmemet és vártam, hogy ő is levetkőztessen, bár tisztában voltam vele, hogy Gabriel mindezt kínzó lassúsággal fogja tenni, és nem fogja érdekelni, hogy mennyire vágyom már rá.
~Hiába, régen volt már a ma reggel, amikor utoljára szeretkeztünk. De tényleg, most jut eszembe… Nekem mindig ilyen nagy szexuális étvágyam lesz terhesség alatt? Mert akkor készülj fel Mackó.~

~Miért van az, hogyha egy férfi és egy nő egy helységben tartózkodnak, akkor annak általában, mondjuk az esetek 80%-ában szex a vége? De komolyan. Én ma ezt nem így terveztem, most mégis … jaj, Istenem, Gabriel az őrületbe kerget … elnézést, már vissza is térnek a gondolataim a … igen, ott nagyon jó … szóval, a lényeg, hogy én ezt egy beszélgetős, örömködös, semmiképpen nem szexelős estének terveztem, most mégis egy szál bugyiban fekszem a kandalló előtti vastag, fehér szőnyegen és Gabriel szó szerint majd’ az őrületbe kerget azzal, hogy nem képes végre belém hatolni. A lényeg, hogy ha terveztem volna, talán ez az éjszaka is úgy sikerül, ahogy a többi tervem. Leginkább sehogy. Itt vagyok 29 évesen, terveim szerint 25 éves koromban szerettem volna férjhez menni, egy barna szemű, fekete hajú pasihoz, akinek kreol bőre van és imád Olaszországban gondolázni. Na, Gabriel 28 évesen vette el az eszem, akarom mondani, vett el engem, kék szemekkel áldotta meg a Magasságos, és sötétbarna hajjal, ami nem is lenne baj, de fehér a bőre és utál gondolázni, sőt a gondola gondolatától is rosszul van. Terveim között szerepelt a doktorálás teológiából is, én semmi képen nem akartam hitoktató lenni, ezzel szemben a harmadik évben úgy döntöttem, hogy na, oké, akkor megyek hitoktatónak, mert az szebb hivatás, meg egyébként is, tök jó dolog. Nem voltam ott, amikor a húgom szült, pedig megígértem neki, de valami más dolgom akadt, így erről is lemaradtam, pedig elterveztem. Ebből azt vonom le tanulságnak, hogy ha fiút akarok lányom lesz, ha lányt, akkor meg fiam, de én inkább kettőt szeretnék, és akkor nincs gond, kivéve, ha egypetéjű ikrek, mert akkor a nemük is ugyan olyan. Apropó. Ez természetes, hogy miközben a férjem a lábaim között ügyeskedik, a nyelvével én az élet nagy dolgain elmélkedem? És Úristen, milyen jól csinálja. Viszont azt hiszem, ezt viszonoznom kell neki valamikor, viszont én totálisan nem vagyok felkészülve az orális kielégítésre, főként, hogy azért Gabriel kb. 4 évvel ezelőtt még fizetett lányoknak, viszont nekem egyedül az a fizetség, ha örökre velem marad és happy end lesz a történet vége. Szóval, most elnézést kérek, de a következőben leírtak csak a nagykorúakra vonatkozik, és kérem, hogy a kiskorúak takarják el a szemüket és fogják be a fülüket.~
Gondolatmenetem végére arra jutottam, hogy férjemnek tényleg kijár az orális élvezetekből, bár én ezt a szót utálom, de egyszerűen nincs rá más szó, így felültem és a hátára fektettem. Végigcsókoltam a mellkasát és a hasát, és rettentő lassan közeledtem a kis Gabriel felé. És itt nem a pocakomban levő kisbabáról beszélek, hanem arról az égig érő paszulyról a két lába között. Szóval rettentő lassan haladtam, aztán elértem. Azt nem írnám le, hogy hogyan, milyen módszerekkel elégítettem ki az én férjecskémet, de azt tudom, hogy az utolsó utáni pillanatban hagytam abba, éppen az előtt, mielőtt még nélkülem jutott volna a csúcsra. Pihegve néztem rá, és mintha egy macska lennék, négykézláb visszamásztam hozzá. Körbenyaltam a szám szélét és lecsaptam Gabriel ajkaira.
- Az az igazság Gabriel, hogy fogalmam sincs, mi van velem – bukott ki belőlem, majd felnevettem és lábaimat átvetettem a derekán és lassan magamba engedtem vagy vezettem? Mindkettő hülye szó, de az a lényeg, hogy az ő testrésze az enyémben volt és összeforrtunk meg eggyé lettünk meg minden ilyesmi, és miközben elkezdtem rajta mozogni rájöttem arra, hogy terhesen én erre nem leszek képes.
~Biztos, hogy nem fogok vele szeretkezni, ha gömbölyödik majd a pocakom. Az annyira gusztustalan meg morbid. Ez még nem, hiszen minden a legnagyobb rendben és hasonlók, de akkor nem csak ő meg én leszünk, hanem egy hatalmas has is, amivel nem fogok tudni mit kezdeni. Sosem voltam egy plázacica, vagy valami, de tény, hogy vigyázok az alakomra. Hitoktató vagyok, nem apáca. Ugyanolyan tanár vagyok, mint mondjuk az informatika tanár, csak éppen mást tanítok, ennyi az egész.~
Teljesen ráérősen vártam a beteljesülést és eszembe jutott, hogy az első alkalommal volt az, amikor az egész éjszakát átszeretkeztük, azóta talán egyszer volt ilyen alkalom. Holnap úgysem kell dolgoznunk, szóval ráérünk. Ha lehet, az eddigi tempót még jobban lelassítottam és közelebb hajoltam Gabrielhez, teljesen „leállva”.
- Édes, arra gondoltam, hogy nagyon rég volt az a pillanat, amikor az egész éjszakát átszeretkeztük. Mi lenne, ha újra előhoznánk ezeket a pillanatokat, amíg még lehet? – vontam föl a szemöldökömet és újra mozogni kezdtem, áldva a sorsot a sok futásnak és erősítésnek, mert ha nem lennék ilyen jó kondiban, ezt biztos nem bírnám szusszal. Tényleg bárki mondhat bármit, a szex a legjobb fogyókúrák egyike, mindenkinek ajánlom.

Rettentően jól esett, ahogy átvette az irányítást felettem, hiszen mégis ő a férfi meg minden, viszont az már kevésbé, hogy képes volt előttem elmenni. Várhatott volna rám egy keveset, nem igaz, hogy nincs ennyi önuralma. Ennek ellenére, mondjuk legalább nem hagyta, hogy én fejezzem be, amit ő elkezdett és türelmesen mozgott tovább, míg én is elértem a csúcsot. Az oldalára hengeredett én pedig a hasamon levő kezére tettem az enyémet. Rettentően kicsi kezeim voltak az övéhez képest, mégis, mintha kiegészítettük volna egymást, minden tekintetben. Ő nagy és erős, én kicsi és törékeny vagyok. Gabriel precíz és pontos, míg én egy kicsit szétszórtabb és lazább vagyok. Mindketten ugyanolyan szenvedéllyel éltük meg a kapcsolatunk minden percét, legyen az szó egy romantikus sétáról, vagy bevásárlásról, esetleg családi ebédről. Egy pillantásból tudjuk, hogy mit érez, vagy mit gondol a másik, és ez mégsem tette unalmassá a kapcsolatunkat. Sokszor próbálom külső szemlélőként figyelni magunkat, hogy tudjam: helyes-e, amit teszünk, és bár sokszor rájövök arra, hogy talán nem pont így a jó, mégis belevágunk a legnagyobb marhaságba is, bár helikopterből vagy repülőből még nem ugrottunk ki. Sóhajtottam a feltevése hallatán, és próbáltam az anyanyelvünkön megértetni vele, hogy mi a helyzet, bár ez sokkal nehezebb feladat volt, mint hittem. Mégis hogy felejthetem el a saját anyanyelvemet? De erre pillanatokon belül visszatérek, csak leírom a szavakat, melyeket hosszas gondolkodás után ejtettem ki a számon.
- Gabriel, azt hittem, hogy egyértelmű, hogy nem szeretnék nagy hassal szeretkezni. Főleg, mert félek attól, hogy ha esetleg nyitott… – és itt nem találtam pillanatokig a megfelelő szót. Felültem és talán tizenöt másodpercig kellett erősen gondolkoznom, hogy van a méhszáj portugálul, mire felismertem, hogy kész. Vége. Elfelejtettem a saját anyanyelvem. Átváltottam angolra és folytattam – szóval nyitott méhszájam van, és esetleg még veszélyeztetett terhes is lehetek. Inkább élvezzük ki a nekünk szánt időt. Viszont szeretnék hazautazni, mert lassan emiatt a hülye idióta város miatt elfelejtem az anyanyelvem – mondtam újra portugálul. Legszívesebben felhívtam volna anyámékat, hogy újra a saját nyelvem szavait halhassam, de ott körülbelül olyan két óra lehetett, így sajnos ezt nem tehettem meg.
Felálltam és felvettem a bugyim meg Gabriel ingét és kérdő tekintetét látva megvontam a vállam.
- Eu sou um pouco frio. Vou levar os pratos para a pia da máquina. Quer ajudar? Mas, primeiro, pegar algumas roupas.* - nevettem és elindultam a konyhába, mivel lejárt már a mosogató, és ha reggel veszem ki, tiszta csúnyák lesznek és mosogathatom el őket kézzel, amit utálok. Dilis egy mosogatógépem van, az biztos. Elnyomtam egy ásítást, miközben kivettem a tányérokat és elkezdtem törölgetni. Rémes, hogy mennyi koszos edény gyűlik fel két nap alatt. Ott van ugye a reggeli az normális esetben két bögre, két tányér, két villa, két kés és két kiskanál. Akkor ebédre vagy ez, csak egy személyre, vagy kettőre, ha Gabriel hazajön. Én, ha tehetem a kanapén eszek, amihez megint kell egy tányér, mert nem akarok morzsázni és ott van a vacsora. Ráadásul tegnap Morganékkel együtt vacsoráztunk így ez plusz 3 teríték volt. A lényeg a lényeg, hogy volt dolgom rendesen, és Gabrielnek pedig melegen ajánlottam, hogy segítsen, mert akkor nem kap repetát.







* Egy kicsit fázom. Kiveszem a tányérokat a mosogató gépből. Segítesz? De előbb vegyél fel valami ruhát.

Beléptem az üres lakásba, amelyben dobozok álltak szépen felsorakoztatva egymás mellett. Immáron nem volt miért itt lennem, de Brazíliában sem akartam lenni. Valami köztes megoldásként jutott eszembe Portugália, ahol otthon érzem magam, de mégis olyan más, mert mégsem otthon voltam. Kicsit bonyolult dolgok ezek, de én próbáltam megérteni egyelőre saját magam, aztán a többi dolgot. Forksban biztonságban éreztem magam, mégsem akartam ennyi emlékkel együtt élni. Talán ha nem itt leszek, akkor könnyebben felejtem el Gabrielt, és ami ide köt minket. Felmentem a szobámba és a szekrényhez sétáltam. Most jött a könyvek és egyéb dolgok összepakolása a polcomról. Mélyet sóhajtottam és belekezdtem a legmagasabban levő könyvek leszedésébe. Olyan könyvek kerültek a kezem közé, melyekről már régen elfeledkeztem, köztük egy könyv, mely az építészetről szólt. Gabriel hagyta itt, így ezt félretettem. Nem voltam benne biztos, hogy vissza kéne adnom, hiszen így ha közvetve is, de kommunikálok vele. És előbb meg kéne tudnom, hogy kellene-e neki, mert ha nem, akkor mehet az antikváriumba, mert nekem ez biztos, hogy nem kellene. Mégis mire használhatnék egy ilyen könyvet? Csupa olyan dolgokról van benne szó, amit sosem fogok megérteni, hiszen fogalmam sincs mit jelent az, hogy „statikai állapotára való tekintettel…”. Letettem az ágyra a könyvet és folytattam az eddig elkezdett munkát, melyben számos olyan dolgot találtam, amik valójában Gabrielhez tartoztak. Kezdtem azt hinni, hogy direkt nem vitte magával, hogy aztán majd felkeressem. Az egyik könyvből pedig egy kis cetli esett ki, merre két szó volt írva Gabriel csúnya, férfias kézírásával: Te amo! Összegyűrtem a papírt és a szemetesbe dobtam, de mintha Isten nem akarná, hogy elfelejtsem életem szerelmét, mellé ment. Úgy döntöttem ebben a pillanatban, hogy engedek az erőszaknak és felhívom Gabrielt a munkahelyén. Tárcsáztam az apja cégét, hiszen amilyen apás biztosan éppen együtt ebédelnek.
- Halló, Torres és Torres vállalat – szólt bele a titkárnő, természetesen portugálul, és én annyira meglepődtem, hogy angolul szóltam bele.
- Jó napot, Leonidas Torrest keresem, vagy Gabriel Torrest – hadartam, és szinte sejtettem, hogy a titkárnő visszakérdez. Hiába, évek óta itt élek, ez van.
- Tessék? Sajnálom, de nem értem – válaszolta hibás angol kiejtéssel a lány, én pedig elmosolyodtam és újra elmondtam, immár portugálul és szinte hallottam a megkönnyebbülést.
- Az igazgató úr éppen egy tárgyaláson van, a fiatalúr pedig üzleti útra ment Amerikába – mi? Gabriel éppen ide tart? Jesszusom, mégis mit akar ez itt?
- Értem, és azt nem tudná megmondani, hogy Gabriel hova ment pontosan? Megpróbálnám ott elérni. Nagyon fontos lenne – próbálkoztam és hallottam, hogy a lány kuncogni kezd.
- Nos, ha nagyon kíváncsi elárulom, hogy Gabriel úr Forksba ment. Tudja, azt hiszem, hogy személyes okokból keresi a fiatalurat, így elmondom, hogy a fejébe vette, hogy visszaszerezi az ex nejét. Bolond egy ötlet. Egy ilyen sármos és macsó pasi valószínűleg már ma este térden állva fog könyörögni annak a nőnek – nevetett, aztán hivatalos hangnemre váltott. – Igen, rendben, viszont hallásra.
Egy pillanatra hallani véltem Leonidas hangját, de ebben nem voltam biztos. Nagyon régen hallottam őt beszélni. Leforrázva álltam ott, és próbáltam felfogni, hogy mit is mondott ez a pletykás liba. Gabriel idejön, hogy visszaszerezzen engem. Egyetlen megoldás jutott eszembe, a menekülés, hogy semmiféle képen ne találjon itthon. Összekaptam magam, a táskámba bedobáltam a telefonom, a pénzem és az irataim, fölmarkoltam a kulcsaim és szinte feltéptem az ajtót, de amint kiléptem nekiütköztem egy kemény mellkasnak és fel sem kellett pillantanom, hogy tudjam. A szökéssel elkéstem.