Miközben felé haladtam, ő is megfordult, és így láthattam, hogy zavar fut át az arcán. Éreztem, tudtam, hogy az én létem sem teljesen titkos előtte. Hisz akaratlanul is összehúzta az orrát, ahogy megérezte a szagomat. Bár még nem tudta, hogy az enyém. A szeme kutatva járt fel alá a téren, mígnem a pillantása megállapodott rajtam. Nem tudom, melyikünk lepődött meg jobban, hisz az arcáról lerítt a meglepettség. – Talán még nem látott női vérfarkast. Vagy? – A gondolat megdöbbentett egy pillanatra, de nem is értem miért. – Még sosem látott vérfarkast? De biztos hallott már rólunk. Sajnos a vámpírok között, már csak kevesen vannak, akik nem tudnak a létezésünkről. Egyre inkább az az érzés kerített hatalmában, hogy már pedig őneki gőze sincs róla, hogy ki vagy esetleg mi vagyok. Valószínűleg csak a szagom miatt vett észre. Mi tagadás, én is csak annak köszönhetem, hogy felfedeztem. De a megdöbbenés, nem csak nála talált gazdára. Gyönyörű volt, tökéletes, ahogy egy vámpírtól elvárható, mégis megrémített, hogy a szaga eltér a vámpírokétól. S azt is felfedeztem, hogy nem is taszító, mint a többié. Csak van benne valami, ami mégis hasonlít rá.

Ami azonban biztos, nem egy egyszerű ember, hisz észrevett, ami ha csak bizonyítja, hogy nem halandó, hisz nem tűnök ki a tömegből annyira, hogy ekkora érdeklődéssel forduljon felém. Örültem annak, hogy nem kezd el azon nyomban menekülni, látva, hogy felé vettem az irányt, közben pillantásomat körbefuttattam a körülöttünk lévő embereken, de senki sem figyelt fel arra a láthatatlan fátyolra, ami szinte körbevett minket. Érződött a kapcsolat, semmi komoly természetesen, csak az a bizonyos dolog, az emberi léten túli dolog. Hogy mi többek vagyunk.

Pár bátortalan lépést ő is tett felém, amit én biztató jelnek vettem. Kifújtam a levegőt, majd mikor odaértem, jobb ötlet híján egy szimpla köszönéssel indítottam.
- Öhm… Szia. – Ami igazból elég hülyén hangzott, az elmúlt percek néma közjátéka után. Tudtuk, mindketten tudtuk, hogy egy elég érdekes beszélgetés vár ránk. S nagyon kíváncsiak is vagyunk. Érdekes nap lesz ez, az már biztos. Mivel még mindig tanácstalan voltam afelől, hogy mennyit tud rólam, vagy egyáltalán tud e valami konkrétumot. Így ha csak nem muszáj, nem szándékozom azonnal kitálalni. Aztán már meg is született az ötlet a fejemben.
- Azt hiszem, mindketten tisztában vagyunk a helyzettel, és szerintem neked is sok kérdésed, van és nekem is. Ez eléggé új lesz nekem is, szóval, ha benne vagy, beszélgetetnénk nyugisabban is. Ott egy vendéglő, beülhetnénk, és a többit ott. Oké? – Reménykedtem, hogy a jeleket nem értelmeztem félre, és nem csináltam magamból sült bolondot. Hát igen, sosem arról voltam híres, hogy megbízom a cselekedeteimben.

Hirtelen eszembe jutott, hogy mi van akkor, ha ragadozó. A szeme, nem vörös igaz, de az sem bizonyíték, hiszen a szaga is más. Mi a fene lehet ez a lány? Ez és még jó pár ehhez hasonló kérdés zakatolt a fejemben. De úgy döntöttem, jobb, ha ezzel még várunk. A csaj mikor végre megszólalt, egy kis erőt adott, hogy nem, nem zakkantam meg. S igazából teljesen barátságosnak tűnt. El bírtam képzelni, milyen undorító lehet neki a szagom, s még csak nem is fintorog, hallottam róla, hogy nekik sem kellemes, úgy mint nekünk az övék, már ha persze vámpír.

Csak ezután tűnt fel, hogy hiszen még be sem mutatkoztam, úgy tűnik az elmúlt pár perc, túl gyorsan telt el, és nem igazán bírtam, normálisan gondolkodni. Ha már eldöntöttem, hogy nem tartom veszélyesnek rám nézve, igazán lehetnék vele egy kicsit kedves. Hisz mégis akarok tőle valamit, és nincs jogom, csak úgy kifaggatni egy idegent. Meg amúgy is, sokkal könnyebben menne a beszélgetés, ah csak egy baráti csevej lenne.
-Jaj ne haragudj. Teljesen kiment a fejemből, de még be sem mutatkoztam. Oliviának hívnak. De szólíts nyugodtan Liv-nek. – Mondtam barátságos mosollyal az arcomon, majd határozottan, vagyis remélve hogy elég határozottan elindultam, az előbb említett vendéglő felé, és örömmel nyugtáztam, hogy ő is velem tart.

Ma én voltam a soros a beszerzésben. Ha egy falka tagja vagy, el kell viselned azt is, hogy rengeteget esznek. De hát nem is csoda. Energiaigényük van, még hozzá nem is kevés. Általában a fiúk kiválasztottjai végezték a főzést. Mily meglepő. De amióta vannak nő nemű farkasok, ők is besegítenek, így nem csak a járőrözés a feladatuk. A főzés ugyanúgy a listán szerepel. S a jelen alkalommal, az én feladatom lett, a boltok felvásárlása. A semmiből még sem lehet kaját teremteni. Persze, a La Push-ban élők, sokat meg is termeltek maguknak, de ilyen nagymértékű felhasználásra nem elegendő.

Nem sok falkatagnak volt kocsija. Mi inkább gyalog közlekedtünk. Hisz ez nem jelent nekünk akadályt. De mégis, én inkább beszereztem egy kocsit, ami mint később kiderült, remek ötlet is volt. Kipakoltam a csomagtartóm eddigi tartalmát, hogy majd beférjen, amit veszek. Amint végeztem vele, be is pattantam a kocsimba, és már a gázpedálon volt a lábam, és Forks felé vettem az irányt. Az út túl hamar eltelt, egyedül akartam lenni a gondolataimmal, de számomra pillanatok alatt Forks kisvárosi nyüzsgésébe csöppentem. Az emberek egymással beszélgettek, volt, aki a célja felé sietett, volt aki csak a kirakatokat nézegette. Mintha olyan sok érdekesség lenne itt.

A bolt, ahol a bevásárlást akartam megejteni, zsúfolva volt emberekkel, és nem igazán vágytam most ekkora nyüzsire. Rémlett, hogy van egy másik is a város másik végén. Így ha csak nem gondolom meg magam, olyan tekintetben, hogy elviselem az emberek ilyen szintű közelségét, akkor kénytelen leszek tovább menni. Remélem ott nem lesz ekkora forgalom. Miközben az új cél felé közeledtem, a pillantásom meg meg akadt egy-egy érdekes alakon, az utcán. Néha elámulok, milyen furcsa szerzetek is élnek itt. Szerettem La Push nyugalmát, már amennyire az tud lenni, farkasként.

- Mázli. – szólaltam meg hangosan is, amikor láttam, hogy a bolt szinte üres. – Tökéletes. – felvetem az eddig az anyósülésen pihenő táskámat, és a biztonság kedvéért ellenőriztem, hogy van nálam elég pénz. Csak mert utálom, mikor a pénztárnál derül ki. – Hát persze, hogy nem. – Mordultam fel, mikor megpillantottam pénztárcám tartalmát. Miért nem gondoltam rá hamarabb? Bár magamat ismerve, ez nem meglepő. Elgondolkodtam, hogy hol is van a közelben pénzautomata. Forks ugyan csak egy kisváros volt, és még csak nem is a modernebb fajtából, de rémlett, hogy az idefelé vezető út alatt láttam egyet a Főtér mellett.

- Az nincs is messze. – gondolkodtam megint hangosan. Már tettem is volna a kulcsot a helyére, mikor inkább az ellenkezőjét csináltam, kiszálltam a kocsiból, és bezártam azt. Majd gyalog indultam el a bankautomata felé. A kissé hűvös szél, bár engem ez nem igazán foglalkoztatott, bele-bele kapott a hajamba, és érződött, ahogy egy esti vihar közeledtét hozza felénk. – Nem is volt rossz ötlet ez a séta. Könnyen megfeledkezek róla, mennyire szeretek a szabadban lenni. Még ha az csak egy város levegőjét jelenti is. Amikor csak tehettem én is gyalog, vagy farkas alakban közlekedtem, de most furcsán néztem volna ki, ahogy egy farkas szatyrokkal megpakolva fut az erdőben. Ahogy elképzeltem a képet, nevetnem kellett. Valószínűleg elég furcsán nézhettem ki. De most nem foglalkoztam ezzel.

Már meg is pillantottam a bank automatát, amikor az eső mellett más is sodort felém a szél. Mintha vámpír szaga lenne, de mégis különbözött tőle valamiben. Nem tudtam hova tenni. Halk morgás tört fel belőlem, miközben kerestem, honnan jöhet ez a szag, vagyis hát kiből árad. A Főtér közepén állt egy lány, és ha csak nem tévedek, akkor ő az. Úgy tudtam, csak Cullen-ék élnek itt. Meg amúgy is, az ő szaguk nem lenne ilyen furcsa. Így azt hiszem a kíváncsiság hajtott, amikor elindultam az ismeretlen lány felé. Lehet, hogy nem volt okos ötlet, de az ösztöneim azt súgták, hogy nem lesz baj. Bár volt már, amikor önfejűségem miatt kerültem nehéz helyzetbe, de most ez nem olyan volt.