Egy pillanatig, ami elég rövid pillanat volt ugyan, szent meggyőződésem volt róla, hogy Lester meg akar csókolni. De aztán rájöttem, hogy ő ki és ki vagyok én, és hogy igazából hol is vagyunk, mit is keresünk itt és én miért vagyok itt, és ettől elment a kedvem az egész rohadt romantikázástól. Viszont ez a pillanat, mármint ahogy Lester rám nézett nem hagyott nyugodni. Lehet, hogy képzelődtem, lehet, hogy csak a pia mondatja illetve láttatta ezt velem, de én a fejemet teszem rá, hogy ez a fiú engem itt, az előbbi pillanatban meg akart csókolni. A gyomromban egy pillanat alatt sokkal kevesebb hely lett, és én mégsem éreztem emiatt annyira rosszul magam. Tudod, van az a fajta gyomor összeszorulás, ami azért van, mert akit szeretsz, pontosan előtted áll és éppen hozzád beszél, és ettől nagyon úgy érzed, hogy rohadtul fontos vagy annak az embernek, pedig a valóságban szinte 100 százalékot mondanék arra, hogy ez egyáltalán nem reális elképzelés. Lester Kerouac sosem szerelmes, ezt még akkor mondta nekem, amikor még nem éreztem iránta semmit. Vagy már igen? Mit tudom én. Egyetlen egyszer beszéltünk kettesben és akkor valahogy szó jött a szerelemről és akkor azt mondta, hogy ő sosem lesz szerelmes, mert a szerelem egy rohadt érzés és csak belepusztul az ember, ráadásul akkor nem tudna teljes mértékben a zenének élni, mert valaki másra is kéne figyelnie. De mi van akkor, hogyha ez a más, történetesen én, ugyan úgy a zenének élek, mint ő? Akkor is ugyan ez a helyzet? Mert szerintem rohadtul nem. Leültem a mellettünk álló padra és Lester kezét megfogva, lehúztam magam mellé. Hideg este volt én hülye pedig nem hoztam kabátot, és teljesen kirázott a hideg. A táskám letettem magam mellé, és Les kezét, mintha csak egy bábú lenne a vállamra tettem. Ez két okból volt tökéletes póz. Egyrészt ugye azért, mert ő álmaim pasija és hozzá bújhattam és beszívhattam az illatát, másrészt pedig egyáltalán nem fáztam már. Teljesen hozzábújtam Lesterhez és az egyik kezem a derekára tettem. Ez tisztára ilyen „love póz”, amikor látod, hogy a csaj a padon ül, és a pasival átkarolják egymást, és rájuk nézel és tudod, hogy dúl a nagy szerelem meg minden, csak itt az volt a hiba, hogy Lester meg én nem voltunk szerelmesek egymásba, legalábbis én úgy tudom, hogy ő nem szeret engem, ami öreg hiba, mert így sok mindent megoldhatnánk. Például semmi baj nem lenne azzal, hogy néha dühkitöréseim vannak és csapkodok, mert akkor nem lennének, hiszen ez is emiatt a pasi miatt van, mert annyira összezavarnak ezek az elfojtott érzelmek, hogy egyszerűen valahol ki kell adnom a dühömet. Ahogy így ültünk eszembe jutott, hogy nem válaszoltam a kérdésére, de tudtam, hogy most valami oltári nagy baromság fogja elhagyni a számat és nem tudom megakadályozni, mert jelenleg arra képtelen vagyok. Túl közel van Ő hozzám, hogy bármit is meg tudjak állítani, ami kitörni készül belőlem és én tudtam, hogy ebből most nagy baj lesz.
- Hát… most, hogy így ülünk, igazából eléggé rendben vagyok. Bár… - felpillantottam rá, és nagyon éreztem, hogy ezt nem kellett volna, mert ismét azt láttam Lester szemében – aki nem mellesleg engem figyelt -, amit akkor, amikor megöleltem. És biztos voltam benne, hogy nem képzelődöm, amikor azt látom a szemeiben, hogy meg akar csókolni, sőt abban is teljesen biztos voltam még, hogy lány létemre én kezdeményeztem, és egy pillanat múlva a nem derekán levő kezemmel a hajába túrtam és magamhoz húztam, hogy végre megcsókolhassam őt, akit mindennél jobban szerettem. Furcsa volt, mert a gyomrom egy pillanat alatt kiengedett, viszont a szívem olyan hevesen kezdett verni, hogy egyszerűen nem hittem el, hogy nem ütött meg a guta. De komolyan. Először csak olyan kislányos „első csókként” a szájára tapasztottam a számat, aztán nem tudom mi okból, nyilván abból az okból, hogy ennek ez a menete, a nyelvemmel ajkai közé furakodtam és táncba hívtam az ő nyelvét, hogy minél jobban elmélyíthessük a csókunkat. Ebben a pillanatban úgy éreztem, hogy itt jöhet is a happy end, Hamupipőke megtalálta a hercegét és boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Csak tudod mi ezzel a baj? Az, hogy ez a valóság, és abból semmi jó nem sülhet ki, ha lesmárolod az egyik legjobb haverod, még ha te szerelmes is vagy belé. Én csak azt tudom, hogy Lester szemében láttam a vágyat arra vonatkozólag, hogy megcsókoljon. Az egy másik dolog, hogy ez egy olyan vágy volt, amit nyilván valóan a pia idézett elő nála, és ha józan lenne, ez meg sem történhetett volna köztünk. A mesének pedig ebben az esetben több mint valószínű, hogy az lesz a vége, hogy Hamupipőke pofára esik, és visszaküldik a kastélyba a mostohához.

To: Lester || Words: 764 || Wearing: this || Notes: tudom, hogy későbbre ígértem, és sajnálom, hogy túlszárnyaltalak, de annyira nem tudtam leállni xD

Hogy mikor vagy hogy hogyan került a kezembe, nem tudom. Én minden esetre elhajítottam a hátam mögé egy italos üveget, ami hangos csattanással tört szét a járdán. Kapkodtam a fejem, jobbra, balra. Furcsán csodálkoztam rá az összes, aprócska kis részletre. Kivilágított, színes kirakatok, a fojtogató, mégis megnyugtató csend. Alattam macskakővel kirakott járda. Fölöttem a csillagok, mint fényes szeplők világították be az éjszakát. Olyan varázsos pillanat volt… Vagy csak a bevedelt pia ütött még mindig?
Egy pillanatra megálltam. Azt sem tudtam, hol vagyok pontosan; mármint, Tejút Galaxis, Föld - bolygó, Amerika kontinens az USA, Washington államának Port Angeles városa, odáig rendben volt, de hogy innen hová… Talán célszerű lett volna a lakókocsit felkeresnem. És ezzel az ötlettel nem is lenne nagy baj, csak hogy a Field Street, az utca, ahol hagytuk, elképzelésem sem volt, hogy hol lehetett ahhoz a helyhez képest, ahol voltam, ami… nos, a sok boltból, souvenir automatából, transzparensből és padból ítélve talán a sétáló utca lehetett. Remek. Sétáló utca. Szóval ilyen is van Port Angeles-ben. Mit nem tanul az ember? De, komolyan kérdezem, számít ez most valamit? Igen, azt hiszem, tényleg a pia ütött.
Egy ideig őrlődtem még ezen a gondolaton - lelki szemeim előtt feltűntek különböző üvegek, különböző, kétes minőségű és származású whiskyket magukban rejtve - aztán eszembe jutott a vörös hajú lány a hotelben, aki eddigre már nyílván mélyen aludt – lelki szemeim ebben pillanatban inkább vakok lettek volna. A fehér, hószerű bőr, ahogy hozzám ért, és amire nekem nem is volt szükségem. Nekem más kellett és kell és kelleni is fog. Valami, amit akarok, valami, amit nem kaphatok meg. Illetve, inkább valaki. Görcsbe rándult a gyomrom, így percekkel ezután szörnyű volt rágondolni is. Vagy nem is görcsben volt, sokkal inkább pillangók repkedtek benne, csillogó szárnyú, zöldeskék pillangók, olyan színük lehetett, mint Heather szemei, és olyanok voltak, amiktől legszívesebben hánytam volna. Nyeltem egyet, vettem egy mély levegőt és végeztem még kismillió pótcselekvést, hogy figyelmemet azokra tudjam terelni saját tulajdon gondolataim helyett.
Tovább indultam, anélkül, hogy a velem szembe jövő útjelző táblákat elolvastam volna. Jutok, ahova jutok, és hogyha annyira eltévednék, hogy a végén a külvárosban kötök ki egy Anti-Krisztus szekta liturgikus szertartásán, ahol kereszteket égetnek, és kecske májakat áldoznak, akkor legyen. Bár, jól végig gondolva erre nem sok esély volt. Főként azét nem, mert a következő pillanatban tőlem tizenegy órára kirajzolódott egy utcalámpa alatt egyik legnagyobb vágyálmom sziluettje. Azt hittem, képzelődöm. De rájöttem, hogy nem vettem be semmit sem, amitől képelődhetnék. De, ő mit csinálna itt? A sziluett megmozdult, felém fordult. Lépteim bizonytalanabbá váltak, de a lábaim még megtartottak. Elindult felém, gyors volt, gyorsabb, mint én. Hamarosan előttem termett, mire én rámosolyogtam, ő pedig megölelt. Heather Campbell megölelt engem, Lester Kerouac-ot. Bár, ebben nincs is semmi különleges, máskor is történt már hasonló, most mégis heves vágyat éreztem rá, hogy megcsókoljam. Itt volt ő és én, ketten, egyedül, senki sem látott minket, bármit megtehettem volna és én… én azt hiszem, tényleg kissé sokat ittam. Elhúzódott tőlem, mielőtt bármit tettem volna, így észemről maradt a rámosolygás.
Kérdezett tőlem, szerintem fogalma sem volt arról, hogy szavaitól ismét éreztem a gyomromban a pillangók szárnycsapkodását. Rohadék rovarok! Mit keresnek ők egyáltalán a gyomromban? S miért csak akkor vannak ott, ha a közelemben van Heather is? Heather, akire a legnagyobb belső vágyam egy jó nagy ágy, mindegy milyen áron. Megköszörültem a torkom, majd a fantáziálásaim helyett inkább valami választ kerestem neki.
- Khm… tudod, van egy kettő dolog, amit nem szóvá teszünk, hanem diszkréten szemet hunyunk felette. – feleltem neki zavartan. Ideges leszek attól, ha a szexuális életemet akarják boncolgatni. Pláne akkor, ha ezt egy olyan lány teszi, akiről szeretném, ha a része lenne annak.
- Amúgy rendben vagy? – kérdeztem tőle, bár nem voltam teljesen biztos abban, hogy ez alatt a kérdés alatt mit is értek. Talán csak témát akartam váltani.

Buli volt. Mint mindig. A lakókocsit gondosan bezártuk, de előtte leparkoltuk az egyik hotel előtt, arra alapozva eme tettünket, hogy majd talán a hotelben fogunk megszállni, vagy legalábbis én, mint egyetlen női tag, kényelmesen aludjak. Kibéreltünk egy franciaágyas szobát, csak azért, mert különben nem parkolhattunk volna ingyen. Átöltöztem, aztán nekivágtunk az éjszakának. Jack D körülbelül negyed óra múlva egy nagyon csinos lánnyal távozott, és csak reméltem, hogy emlékszik legalább a szálloda nevére. Lesterrel átmentünk egy másik discoba, ahol egy ideig táncoltunk, lötyörésztünk, iszogattunk, de aztán egy csaj rámászott, ő pedig egy kis „bocsi”- féle mosollyal elment vele. Egyedül maradtam, pedig azt hittem, hogy Lester képes lesz legalább most megálljt parancsolni a farkának és velem marad. Elvégre nő vagyok. Egy védtelen nő, aki jelenleg egyedül van. Nem tellett bele sok idő, egyre gyakrabban vettem észre, hogy egyszer-egyszer egy fiú rám néz, aztán elkapja a tekintetét. Nemsokára odajött és meg akart hívni egy italra, de én csak egy kis vizet kértem, üvegben. Nem akartam lerészegedni, pedig minden okom meglett volna rá, mégis úgy éreztem, hogy bármi baj történhet velem, akár meg is erőszakolhatnak meg ilyenek. Lester és Jack D nélkül nem voltam biztonságban. Megittam a vizem és a pasival egyre jobban összemelegedtem, pedig még a nevét sem tudtam és az előző indokokat felsorolva, nem értettem, hogy miért teszem mindezt, aztán megtaláltam az egyetlen okot. Lester Kerouac. Ha ő nem lenne, most nem akarnék neki azzal visszavágni, hogy én is képes vagyok szexelni másokkal, annak ellenére, hogy őt szeretem. Legalábbis azt hiszem. Remélem. Talán egy óra múlva a szórakozóhely hátsó kijárata mellett egy sikátorban találtam magam, és a pasi éppen próbált kihámozni a nadrágomból, miközben egyre nagyobb hévvel csókolgatta a nyakam. Lehunytam a szemem, és olyan emlékek jutottak eszembe, aminek következtében leállítottam a fiút, visszahúztam a nadrágom és a bugyim, majd elrohantam. Fogalmam sem volt, hogy hova menjek, vagy mit tegyek, teljesen össze voltam zavarodva. Nem akartam a szállodába menni, hátha Jack pont ott van, vagy Lester, és én egyikőjüket sem akartam olyan helyzetben látni. Rágyújtottam és nekivágtam az éjszakának. Minden utca kihalt volt, kivéve azokat a buli helyeket, amik még javában nyitva tartottak, de onnan is csak a kihallatszódó zene verte fel az utca csendjét. Leültem egy padra és rágyújtottam még egy cigire. Utáltam azt, hogy ennyire menthetetlenül beleszerettem ebbe a srácba, aki észre sem vesz, és csak haverként gondol rám. Az az igazság, hogy legszívesebben hazáig futottam volna, vagy nem is tudom. Egyik sem tűnt túl ésszerű megoldásnak és igazából nem is tudom mit akartam. Lassan fújtam ki a füstöt, és kiszaladt belőlem egy nem túl nőies mondat, amiben Istent szólítottam fel az emberi fajfenntartást elősegítő tevékenység végzésére, aztán eldobtam a csikket és felpattantam. Jobbra néztem és megláttam a kicsit megzuhant Lestert, amint felém tart. A szívem hevesebben kezdett dobogni és bár hideg volt az éjszaka, engem most ez nem érdekelt, ahogy az sem, hogy egy szál topban vagyok. Annyira nem tudok néha öltözködni, de komolyan. Elindultam Les felé, aztán amikor hozzá értem, csak átöleltem. Ebben semmi különleges nincs. Szoktam ilyet csinálni, bár tény, hogy csak és kizárólag akkor, amikor kapunk egy fellépési lehetőséget.
- Na, mi van nagyfiú? Kidobott a csaj? – kérdeztem és próbáltam a leglazábban viselkedni, ami azért sem ment olyan jól, mert pontosan az a mennyiségű alkohol volt bennem, ami kevés ahhoz, hogy dülöngéljek meg hányjak és félrebeszéljek, de elég ahhoz, hogy felszínre törjön az idegesség, amikor Lester közelében vagyok.

To: Lester || Words: 562 || Wearing: this || Notes: sajnálom a késedelmet

Rágyújtottam egy cigarettára, szívtam egy slukkot, majd hátradőltem a Maria Hotel 23-as szobájának ágyában. Rajtam kívül egy vörös hajú lány meztelenül feküdt ott, talán már félálomban lehetett, de mikor mellé érkeztem leplezetlen örömmel rám mosolygott. Viszonoztam a mosolyt, mire ő apró, fehér kezével a mellkasomat kezdte simogatni. Nyeltem egyet, közben végig gondoltam a helyzetet. Azt hiszem, éppen eljött az ideje, hogy lelépjek. Ránéztem a lányra, egészen tetszett nekem. Az ablakon beszűrődő holdfény sejtelmesen világította meg arcát, volt ettől benne valami egészen varázslatos. Mintha abban a pillanat került volna ki egy fanatzi filmből. Persze, azt tudtam, hogy ez nem így van, hogy ez nem az igazság. Az igazság, az az, hogy pár órával ezelőtt szedtem fel valamelyik bárban. A neve… a neve… nos, arról fogalmam sincs, de neki ezt nem kell tudnia. Szívtam még egy slukkot majd felé fordítottam az arcom.
- Sietnem kell. – mondtam neki halkan. Biztos voltam benne, hogy nagyon jól tudja, ez alatt mit értek… Elhúzta a kezét, felült az ágyon. A szájamba vettem cigimet, majd én is hasonlóan tettem, miközben a boxeromat kerestem. Biztos voltam benne, hogy nem lenne jó egyikünknek sem, ha még reggel is itt lennék. Valamivel éjfél után járhatott, ami talán nem a legjobb időpont, hogy visszamenjek a többiekhez. Viszont, el kellett mennem innen. Azt is tudtam, hogy miért kellett. Nem tudtam mellette maradni, valaki… valaki más járt a fejemben. Nem először akkor, amikor valakivel vagyok. Azok a zöldes kék szemek, az a szőkés-barna, kicsit kócos haj… Heather. Éreztem magamon a lány tekintetét, próbáltam nem törődni vele, közben már alsómat húztam föl.
- Maradj. – suttogta vékony hangján, pont akkor nyúltam ki a farmeromért. Nem feleltem neki, csak a fejemet ráztam. Elnyomtam a cigit az ágy melletti hamutartóba. Nem szívtam végig, nem terveztem még annyi időt lenni a szobában, amennyi idő alatt kényelmesen elkölthettem volna. Felálltam az ágyról, fölrángattam magamra a nadrágomat.
- Látlak még? – érkezett felőle a kérdés. Egy másodpercig nem feleltem, kerestem a legmegfelelőbb választ – és ezzel együtt az ingemet is. Mégsem mondhattam neki azt, hogy az teljesen kizárt, meg hogy valószínűleg két hét múlva már nem is fogok emlékezni rá. A szoba egyik sarkában megláttam az ingem a tornacipőim mellett, felkaptam gyorsan a földről őket majd újfent felé fordultam.
- Ez egészen biztos. Csak nyugi! – felé villantottam egy mosolyt. Felvettem a megszokott mozdulatsorommal az ingem, a cipőim, majd megint az ágyhoz sétáltam. A szemébe néztem majd megcsókoltam a homlokát.
- Most aludj, későre jár. Majd holnap hívlak. – mondtam neki, nem törődve azzal az egészen aprócska részlettel, hogy a telefonszámáról még annyira sem volt fogalmam, mint a nevéről. Teljesen mindegy, szerintem túl fogja élni.
- Akkor jó. – válaszolt majd végig feküdt az ágyon. Akkor, abban a szent pillanatban egy kicsit vacilláltam, hogy maradjak-e még. Ez a nehéz abban, hogy ha csak egy éjszakára tervezel: elválni nem midig könnyű. Egy kis ideig még néztem, majd ő az oldalára fordult és pedig sarkon. Kiléptem a hotelszoba ajtaján a folyosóra, onnan pedig rövid úton az utcára.
Vettem egy mély levegőt, igyekeztem tisztázni a gondolataimat. Vagyis nem is tisztázni, inkább csak az összeset elfelejteni. Egyszerűbb, ha most nem sorolom fel, hogy pontosan miket és miért…
Szívesen rágyújtottam volna ismét, de szembesültem azzal a ténnyel, hogy a cigimet az éjjeli szekrényen hagytam. Szitkozódtam magamban egy sort emiatt. Mást nem is tudtam tenni. Zsebre vágtam a kezem és elindultam az utcán. Azt nem pontosan tudom, hova.