Love to first blood

Twilight Saga
 
HomeGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

 

 Max és Lana

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Szerző Üzenet
Max Oliver Hunter
Ember
avatar

Hozzászólások száma : 156
Join date : 2009. Nov. 08.

TémanyitásTárgy: Re: Max és Lana   Hétf. Aug. 16, 2010 1:02 pm



"Nem azért szeretlek, aki te vagy, hanem azért aki én vagyok melletted."

Nem tudom elhinni, hogy tényleg itt lehetek San Franciscoban, azzal a lánnyal, aki még az életemnél is fontosabb számomra. Aki megtanított arra, hogy hogyan kell boldogan élni, és aki hamarosan már a feleségem lessz. Csak azt nem tudom, hogy miért pont engem választot? Hiszen biztos vagyok benne, hogy rengeteg olyan személy van a világon, aki sokkal jobban megérdemelné Őt, mint én. Azt hiszem, hogy a sors ajándéka.
Most meg itt fekszik mellettem és Tündérien alszik. Néha egy szörnyetegnek érzem magam mellette. Ő olyan csinos és törékeny, én meg.....nem is tudom....
Nehezen sikerült elaludnom, mivel kissé szokatlan nekem ez a csend. Ugy értem, itt nem esik az eső és még csak a szél sem fúj. Kicsit szokatlan volt, ugyanis Forksban nem telik el olyan éjjszaka, hogy ne esne az eső. Sőt....azt hiszem még nappal sem.
De most távol vagyok az esős kisvárostól, a barátaimtól és a családomtól is. Most az életem értelmével vagyok, és ez mindennél fontosabb.
MIkor nagy nehezen sikerült elaludnom borzasztó álmom volt.
A templomben voltunk. Lanan egy csodálatos fehér ruha volt, a haja gyönyörűen kontyba volt tűzve és egy hatalmas fátyol lógott le róla, amit öt kislány tartott. A kezében meg egy csokor vörös róyza.
Én csak egy egyszerű öltönyben voltam és szerelmem kezét szorítottam. Senki más nem volt ott, csak Lana, a koszorúslányok, a pap és én.
Már éppen ott voltunk, hogy mindketten kimondjuk a boldogító igent, amikr kinyílt az ajtó, és felbukkant Mr. Scott, Lana papája. Dühöngve sietett hozzánk, majd megfogta lánya kezét és elráncigálta. És onnantól kezdve, soha többé nem láttam Lanat.
Mikor nagy nehezen sikerült felébrednem álmomból, megkönnyebűlve láttam, hogy kedvesem még mindig olyan tündérien fekszik mellette.
Óvatosan kiszáltam mellőle az ágyból, és kisiettem a konyhába. Töltöttem egy pohár ásványvizet, majd leültem egy székre és a gitáromat bámultam. Bár nem akartam rajta játszani, hogy Lanat nehogy felébresszem, mégis elképzeltem azt, hogy milyen lesz mikor végre lessz egy saját bandánk. Mióta ismerjük egymást ez minden vágyunk, és én hiszek abban, hogy egyszer valóra is válik.
Jó sokáig voltam gondoltaimba merülve, de aztán visszamentem a szobába, szerelmem mellé. Már Lana is ébren volt, és úgy tűnt mintha egy kissé megijesztettem volna. Csendben odamentem az ágyhoz, majd leültem Lana mellé.
- Sss!
Suttogtam, majd óvatosan megcsókoltam.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.hajnalhasads.forumx.hu
Karolina Scott
Ember
avatar

Hozzászólások száma : 350
Join date : 2009. Nov. 08.
Age : 26
Tartózkodási hely : Forks

TémanyitásTárgy: Max és Lana   Szomb. Júl. 31, 2010 3:44 pm



Pick a star on a dark horizon and follow the light

Oké. Csak szép nyugodtan gondoljunk át mindent, ami idáig történt… de hol kezdjem? Itt vagyok, több ezer kilométerre Forks-tól, messzebbre jutottam tőle, mint valaha is gondoltam volna. Itt vagyok, egészen pontosan San Franciscoban, valahol a Written Road északi felén. Egy bérelt lakásom van, aminek nappalijából kinézve az ablakon, látom a Golden Gate-et. A kedvenc, ember által alkotott képződményem ezen a kerek világon. Elképzelni sem lehet, hogy mennyi álmomba beleszőttem ezt a hidat… Vagy várjunk csak egy picit! Azt mondtam: lakásom? Bocsánat, tévedtem. Az az igazság, hogy a ház csak félig az enyém, mivel másik felének az én másik felem a tulaja. Név szerint a becses, imádott, sőt, mi több, imába foglalt Max Oliver Hunter, aki történetesen a vőlegényem is, már vagy tavaly december óta. Ami azt jelenti, hogy én, Karolina Nancy Scott, ismertebb nevemen Lana – kivéve Kurt bácsikámnak, aki mindig is Csipesznek hívott megmagyarázhatatlan indokok miatt -, menyasszony vagyok. Ez csak nekem tűnik ennyire felfoghatatlannak? Pedig ennyi idő után már hozzászokhattam volna. Elvégre is, én vagyok talán a világ legboldogabb menyasszonya a világ leg… leg… már nem is tudom definiálni, egyszerűen annyira, de annyira… rendben, tényleg nem tudom szavakba foglalni, de valami azt súgja, mindenkinek elég, ha annyit mondok: Max! Valami istenséggel felérő, a tökéletességet felülről súroló fogalomként szerepel ez a szó a szótáramban.
De térjünk csak vissza egy kicsit arra, hogy hogyan is kerültem én ide… Nos, ez egy szép, hosszú történet, aminek rövidített változatát azt hiszem, még nem sikerült kitalálnom, de most azért megpróbálkozok végig szaladni rajta nem maratoni hosszúságban. Az egész ott kezdődött, vagy inkább mondjuk úgy, hogy az egészet ott kezdem, hogy ennek a nyárnak az elején szerencsésen, és önmagamat is sokkolóan jó teljesítménnyel letettem az érettségim. Elképesztő, hogy mennyit aggódtam miatta, ha rágondolok, még most is képes vagyok görcsölni miatta. Szóval, igen; a gimnázium, a régi barátok, tanárok és nagyjából az egész eddigi életem attól a pillanattól kezdve, hogy megkaptam a bizonyítványom számomra teljesen semmissé, lényegtelenné vált. Tudtam, hogy ezek után mit akarok elérni, ahogy azt is, hogy ahhoz, hogy azt elérjem, csak végig kell menjek azon az úton, amit már évekkel ezelőtt elkezdtem kitaposni magamnak – kis segítséggel, persze.
Lényeg a lényegben, megnyertem az ösztöndíjat álmaim egyetemére, éppen ezért ott hagytam Forks-ot, elköltöztem a „Narancs Vidékre”-re azzal a férfival, akivel jelenleg is az esküvőmet tervezgetem. És még azt mondják, hogy Hamupipőke élete az álom? Minden annyira tökéletes, annyira… felfoghatatlan. Ilyet még az Élet sem tud írni. Fogalmam sincs, hogy mivel érdemeltem ki, vagy hogy kinek köszönhetem, minden esetre, nagyon hálás vagyok.

Hajnali hat körül járhatott. Félálomban hevertem az ágyban, figyeltem a körülöttem lévő zajokra. Az ablak nyitva volt, így elég sokat hallhattam. A ház előtt egyszer-egyszer elhaladt egy autó, az arra járó emberek alkalmanként csendesen köszöntötték egymást. Távolabbról a tenger vad hullámainak zaja érkezett párás, sós levegő kíséretével. Meleg volt, éppen ezért ki voltam takarózva. A Forks-ban töltött, esős, hűvös nyarak után az ilyen korán érkező, súlyos kánikula több volt, mint szokatlan.
Hirtelen valami zörgés rázta meg a teljes nyugalmamat. Váratlan volt, de annyira nem, hogy vegyem a fáradtságot arra, hogy felüljek, és a saját szememmel nézzem meg, mi lehet az.
- Max, te vagy az? – kérdeztem automatikusan. A hangom halk volt, fáradt. Nem is vártam választ a kérdésemre, főként, hogy abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán Max itthon van-e…

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 

Max és Lana

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum: Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Love to first blood :: ::: Egyéb helyszínek ::: :: ~ San Francisco -