Love to first blood

Twilight Saga
 
HomeGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

 

 Athenodora

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Szerző Üzenet
Athenodora
Ragadozó vámpír
avatar

Hozzászólások száma : 4
Join date : 2011. Mar. 22.

TémanyitásTárgy: Athenodora   Szer. Márc. 23, 2011 7:28 pm

::: ATHENODORA :::

Ez vagyok én...


~ Karakter teljes neve: Athenodora / eredetileg: Athena de la rodra /
~ Születési ideje: I.E. 1023-ban
~ Születési helye: Hát, akkoriban Mezopotámiának hívták, most háborús övezet.
~ Faj: vámpír
~ Nem:
~ Kor (a játék kezdetén) : 20
~Titulus: ~ice queen~

~ Család:
~ Apa: Alfos, az apukám, aki próbált engem nevelni. Részletesebb leírás róla, az előtörimbe van.
~ Anya: Tiara, a városunk legszebb és leggazdagabb lánya volt, aki belehalt a szülésembe.
~ Testvér(ek): -


~ Ki változtatott át : Caius!
~ Képességem: Alapvető vámpír erők.



~ Előtörténet:
"Az igazán szépek a legkegyetlenebbek"

Hihetetlen, hogy mennyit változott a világ, én még mindig ott tartok, hogy Hitler meg Napóleon. Bár ez a két személy, két különböző században hódított, majd halt meg, nekem szinte egybefolynak. Nem is csoda, hiszen én is öregszem, kezdek teljesen összezavarodni. Ne értsetek félre, nem kísérem olyan nagy figyelemmel ezeket az eseményeket, de azért hallok ezt-azt a palotában. Az élet sosem áll meg az emberek világában, nem úgy, mint nálunk. Volterra csendes város, ahol senki sem sejt semmit. Forks csendes város, ahol senki sem sejt semmit. Denali csendes város, ahol senki sem sejt semmit. Egek, hány ilyen várost sorolhatnék még! De a történet most nem a többiekről szól, hanem rólam, óh igen, rólam, akit errefelé csak úgy emlegetnek, mint a jégkirálynőt...

Minden Mezopotámiában kezdődött időszámításunk előtt úgy ezerhuszonhárom évvel, amikor anyám, Tiara életet adott nekem. Ez élete legbátrabb tette volt és sajnos belehalt a szülésembe, ezért sosem ismerhettem meg. Az egész város őt gyászolta, hiszen az egyik legnagyobb földesúr lánya volt, de azért boldogok is voltak, mert mielőtt meghalt, lett egy lánya, aki ráadásul sok mindenben az édesanyjára hasonlít. Ez mindig megmosolyogtat, mert ez az egyetlen emlékem róla, az édesanyámról. Ő olyan távoli már számomra. Csak akkor jut eszembe, amikor tükörbe nézek és akkor szembesülök ezzel. Apától az eszemet és a tehetségemet örököltem. Ő is nagyon gazdag volt és minden igyekezett nekem megadni, de azért nem pótolhatta anyát és ezt egy idő után ő is belátta, ezért felfogadott egy úgynevezett dadát, aki nő volt és fel tudott készíteni engem. Tisztán emlékszem rá. Anabell volt a neve és az volt a feladata, hogy nőt faragjon belőlem, anya nélkül. Megtanított sok mindenre, és ezért örökké hálás leszek neki.

Anabell volt egyébként a legjobb barátnőm is akkoriban. Én mint annak a nagy földesúrnak az unokája, szinte minden korombelitől távol voltam. Voltak amolyan csoportos rendezvények is, de én nem vehettem benne részt, mert nem gazdagoknak voltak, hanem a szegény negyedekben élőknek. Engem messzire elkerült mindenki és végül azért lettem olyan távolságtartó, ez a mai napig az egyik legrosszabb tulajdonságom, bár Caius nem bánja, hogy nem ugrom mindenki nyakába rögtön. Engem mindenből kihagytak és így, magányos voltam. Anabell is öregedett, sok volt a problémája, ráadásul akkoriban apának is sok gondja akadt. Ő azzal foglalkozott, hogy a lázadókat leverje. Ekkor már elmúltam tizenöt éves is. Napközben sokat táncoltam, bár még nem zenére, hiszen nem volt. Csak úgy. Valamint, sokat sétáltam és fürödtem a folyókban. A táncot nem is nevezném olyan igazi táncnak, mert volt, hogy csak pörögtem és pörögtem és pörögtem, ameddig el nem szédültem és a földre nem zúdultam. De én szerettem ezt csinálni. Néha volt, hogy órákig csak a sok kislányt néztem, ahogyan a homokban játszanak vagy figyeltem őket, sétálgatás közben. Arra vágytam, hogy én is ott lehessek. Szerettem volna velük beszélgetni és barátkozni, de erről persze szó sem lehetett.

Sosem értettem meg, hogy miért, csak most vámpír koromban tudatosult bennem, hogy a pénz akkoriban mindent eldöntött. Apának jól ment minden, az apósának, vagyis a papámnak dolgozott, aki a családjának tekintett minket, annak ellenére, hogy anya már régen meghalt. Én is szerettem a nagypapát, bár nem az érzelem kimutatásokról volt híres, nekem speciál, alig mondta, hogy szeret vagy ilyesmi. Én mindig is mosolygós kislány volt, amolyan úrinő, akit nehezen lehetett elérni. Apa ugyan olyan sorsot szánt nekem, mint annak idején nagypapa anyának: férjhez menni és gyermeket szülni. Én azonban erre nem igazán vágytam, nem mintha olyan óriási beleszólásom lett volna a dologba. Nem lepődtem meg, amikor apa ezt közölte is velem, vacsora közben. Anabell felkészített rá, hogy ez egy nap meg fog történni. Minden gazdag lánynak ez volt a sorsa, ez alól senki sem kivétel. Már akkor is elmondtam erről a véleményemet, amikor csak Anabell-el beszélgettünk róla. Ő figyelmeztetett rá, hogy ne merjek nemet mondani, mert akkor biztosan veszekedés lesz. Ráadásul ez nem is nagyon volt szokás, mármint nemet mondani, az apád óhajára. De én egy tapasztalatlan kis tizenhét éves voltam, aki tele volt tervekkel és álmokkal.

Apa remek férjet talált nekem és sosem tagadom, hogy nagyon vonzódtam hozzá és talán, ha egy kicsit másképp alakulnak a dolgok, akkor talán még bele is szeretek, de erre nem került sor a valóéletben. A férfit Jent-nek hívták és nálam két évvel volt idősebb. Az apja eleinte ellenkezett, mert engem túl fiatalnak talált a házassághoz, de miután találkoztunk velük, a fia meggyőzte őt, hogy engem akar. Én csak mosolyogtam és bólintottam, mint aki nagyon is vágyik erre az egészre, pedig rettegtem, hogy anyám sorsára jutok. Jent nagyon udvarias és kedves volt, aki jó viszonyban volt az apámmal és a nagyapámmal. Abban az időben ugyanis az volt a szokás, hogy a család többi tagja is engedélyezi a házasságot. Nos, nekem már csak az apám és a nagypapám élt, illetve a dadám, Anabell, aki már az elején oda volt ezért az úrért. Én nem is tudtam, hogy mit kellene tennem. Hát, hozzámentem. Tudom, hogy ez volt életem egyik legrosszabb döntése, de nem tehettem mást, nem mondhattam ellent. Őszintén szólva, nem is voltam annyira döntésképtelen ebben a helyzetben, bár nem volt egyértelmű, hogy hozzámegyek. Az esküvő abból állt, hogy az ő családja eljött az én családomhoz és ott egy vacsorát tartottunk, majd engem a hozományommal együtt eljuttattak a közös, új házunkhoz, amit a férj családja rendez. Ez a ház azonban inkább egy villára hasonlított, mint egy szokásos házra. Ezek után életem legjobb döntését hoztam meg, bár erről eleinte fogalmam sem volt.

Sok nehézség akadt, de Jent nagyon segítőkész volt. Az esküvő után, elvette a szüzességemet, de még nem estem teherbe. Tudtam, hogy ez így lesz, lelkileg fel is készültem rá. Számomra ez nem volt egy nagy élmény, ő nagyon lelkes lett. Egyre jobban örült, hogy engem vett feleségül. Én viszont egyre jobban bántam azt, hogy nem szöktem el vagy nem mentem el, hiszen én ezt nem nagyon akartam. A napok, sőt a hónapok, teltek-múltak és végre, alig tizenkilenc évesen teherbe estem. Pánikba estem, nem tudtam, hogy most mit tegyek. Anya huszonkét éves volt, amikor engem megszült és rá pár nappal meg is halt, én viszont még annyit sem éltem, mint ő. Már akkor a saját síromat ástam, szinte eltemettem magamat. Más dolgokkal foglaltam el magamat, mint a főzés vagy kertészkedés és még mindig táncikáltam néha. Egyik ilyen alkalommal megcsúsztam és úgy megütöttem a hasamat, hogy elvesztettem a gyereket. Bár most mindenki azt hiszi, hogy ebbe akkoriban egy nő bele is halhatott, de ez nem egészen így volt, hiszen mi gazdagok voltunk, nekünk meg volt a pénzünk és sámánok meg mindenféle gyógy- akármik már akkor is léteztek. Ők segítettek nekem. Én elvetéltem. Jent nem szólt hozzám, napokig, ő nagyon várta a gyereket. Korábban is voltak dühkitörései és gyakran volt agresszív, de aznap este, úgy megvert, hogy azt hittem, hogy meg fogok halni. Alig tudtam felkelni a padlóról. Az a fiú, aki mosolygott és udvarias volt, hirtelen eltűnt és helyette lett egy új, vadállat, akit én nem neveznék a férjemnek. Azt állította, hogy ez az én hibám volt, mert megint nem tudtam megállni a táncikálást. Aztán felszívódott és gondolom elhúzott a barátaival valamerre. Én pedig nem maradtam ott.

Fáradtan, sebesen indultam el az éjszakában segítség után, reménykedve. Nem voltam akkora hülye, mert hamarosan meg is kaptam, bár nem egészen erre számítottam. Gyaloglás közben kidőltem és nem volt több erőm arra, hogy folytassam az utamat. Ekkor talált rám Caius, aki rögtön látta, hogy meg fogok halni. Elmondása szerint, először meg akart ölni, de aztán mégis átváltoztatott. Én nem voltam magamnál, itt szinte minden kiesett. Annyit tudok, hogy ott feküdtem és egy alak közeledett. Aztán pedig tűz. Nagyon, de nagyon nagy lángok és égő fájdalom következett. Nem tudom, hogy ez meddig ment így, mert nekem három napnál sokkal többnek tűnt. Az egész város engem keresett, nem tudták, hogy merre lehetek. Jent-en kérték számon a létemet, de ő nem mondott semmit sem arról az éjszakáról. Életem legjobb döntése volt, hogy elszököm, mert akkor talán meghaltam volna. A három napi szenvedés után, egy ágyon tértem magamhoz, ahol mellettem ott feküdt Caius. Akkor még nem tudtam, hogy ki is ő, de nagyon türelmes volt velem. Először üvöltöztem, de aztán megnyugtatott és azt mondta, hogy adjak neki időt és bebizonyítja, hogy jól jártam. A bizonyítás ideje alatt, beleszerettem és nem tehettem ez ellen semmit sem. Az első vadászatom borzasztó volt. Caiusnak meséltem az emberi életemről és ő azt kérte, hogy öljem meg a férjemet. Én megtettem, bár nagyon szenvedtem, képtelen voltam. Aztán elmentünk onnan, más merre. Volt időnk körbeutazni a világot és tapasztalatot gyűjteni.

Meglepődtem rajta, hogy mennyire szép lettem, mennyire kiteljesedtem vámpírként. Caius sokat kínzott, de csak azért, hogy tanuljak. Idővel kegyetlen lettem és nagyon gonosz. Nem tagadom, hogy sok gyermeket megöltem. Nehezemre esett, főleg az elvesztett magzatom miatt. Amikor manapság eszembe jut ez az egész, mindig szomorú vagyok, mert nagyon szerettem volna azt a gyermeket, bár a szüléstől féltem. Emberként nem volt könnyű dolgom, hiszen magányban, kétségbeesve éltem, gyakorlatilag segítség nélkül. Ott voltam az apám temetésén, persze szigorúan fedve és hátul, nehogy valaki felismerjen. Jent-ről aztán elterjedtek a legendák, de csak mi tudtuk az igazságot. Caius-sal I.E. 500 körül csatlakoztunk a Volturihoz, aminek akkoriban Aro és Marcus voltak a vezetői. Manapság, mindent Aro intéz, szinte egyedül, persze diszkréten. Amikor csatlakoztunk, akkor ismertem meg Aro feleségét, Sulpiciat és Marcus társát, Didymet. Egyikükkel sem sikerült ( akkor ) jó barátságot kötnöm. Beköltöztünk abba a nagy palotába, amit ma már eléggé kibővítettünk, főleg a csatlakozó vámpírok miatt, és én boldog voltam. Caius is sokat mosolygott akkoriban, pedig azért neki voltak gondjai. Végül ő is vezető lett.

A Volturi legfőbb törvénye, hogy nem szabad elárulnod az embereknek, hogy mi vagy. Ez a legfontosabb, de persze, vannak más félék is. Idővel csatlakozott Demetri is hozzánk, aki hozta magával Heidi-t és Félixet. Aro átváltoztatta Jane-t és Alec-et, a kis boszorkányokat, akik nagyon félelmetes vámpírok. Az évek teltek és nekem fel sem tűntek. Beethoven megírta a Für Elise-t, VIII. Henrik túl volt az ötödik feleségén is és az élet csak ment és ment, szépen mondva: haladt a maga medrében. Ez nem rossz, hiszen miért lenn az, de mégis olyan különös, hogy úgy ezer évek is eltelnek és te mindent megélsz. Ha valaki most megkérdezné tőlem, hogy milyen volt az első Olimpiai játék, azt mondanám, hogy nem tudom, pedig nagyon is tudom, hogy nem engedtek be, mert csak férfiak nézhették. És tudjátok, hogy miért? Mert engem nem érdekeltek. Hidegen hagy, hogy szeretnétek a múltról tudni, hidegen hagy, hogy érdeklődtök, minden hidegen hagy. Didyme meghalt és ez tragédia. Azóta lettem még zárkózottabb, bár Sulpicia és köztem jobb a viszony. Didyme halála volt az első jele annak, hogy Aro egy nap, majd önző lesz és csak magára fog gondolni. Már akkor is ezt tette, hiszen azért ölte meg a saját testvérét. Én magamba zárkóztam és azóta még nehezebb építek kapcsolatokat. Mindannyian a Volturiban ragadtunk és esélyünk sincs arra, hogy kilépjünk. Ha megteszünk, meghalunk. És itt tartunk. A mai napig tart ez a szenvedésem. Sulpicia a legjobb barátnőm lett, de neki ezt nem mondhatom el. Ráadásul egyre többször törnek rám olyan emlékek, amik még emberi koromból vannak. Szörnyűek és gyötörnek. Azóta történnek dolgok, amiknek nem kellene megtörténnie, de ez van, én már megszoktam, hogy a Volturiban az élet nem egyszerű. Carlisle távozása után, vegetáriánus vámpír lett, ami érdekes, mert eddig ilyen nem volt. Több vámpírt is befogadott és ők lettek a Cullen család, szépen együtt, vega életmódot élve. Ez szerintem szánalmas, hogyan nevethetik magukat igazi vámpíroknak? A vámpírsággal együtt jár a kegyetlenkedés.

Caius-sal minden 200. évben tartunk egy esküvőt, az első emlékére és feldob, hogy hamarosan közeleg ez a dátum és végre elfoglalhatom magamat az esküvő szervezésével. Mostanság gyakran látom rajta, hogy feszült és én, mint egy jó feleség igyekszem feloldani néha, bár ez nem olyan egyszer. A Volturiban ő tartja a legfontosabbnak a törvényeket. Tudok róla, hogy néha Aro és Marcus nem igazságos, Caius sem az, de legalább a törvényt követi. Most éppen várom a csodát, ami majd felold mindannyiunkat, bár lehet, hogy csak egy bált kellene szerveznünk. Az régebben is mindig megoldotta a helyzeteket.




~Szerepjáték példa:
Óvatosan nyitottam ki a kölnit, ami legjobban a tavaszi virágok illatára emlékeztetett. Tehát, ez egy Dior parfüm. Ez idáig rendben van, de vajon mitől olyan drága és különleges. Mélyen beleszippantottam és közben felpillantottam a tükörbe. Nem hiszem, hogy ezzel fogok most magamat befújni, de azért elteszem, hátha még egyszer jó lesz és megkívánom. Vissza is zárom a parfümöt, aminek az üvege piroskás és picike. Fel sem foghatom, hogy miért ilyen drága! De nem baj, mert megy a gyűjteményembe. Szeretem ezeket a mostani illatokat. Olyan édesek, de mégis érdekesek. Semmi pénzért nem fújnám be magamat vele, kizárt, hogy ilyesmire szánjam rá magamat. Én inkább a régi illatok híve vagyok. Leteszem az asztalomra és közben megint a tükörképemre tekintek. Anya is valahogy így nézhetett ki. A hajamat tőle örököltem, a szememet pedig apától, bár az már nem látszik. Most éppen vörösen izzik és ez azt jelenti, hogy nem vagyok éhes. Ez nem meglepő, hiszen úgy fél órája végeztünk ki egy nagyobb csoportot. Szegény emberek úgy sikítoztak, de mégis mit tehettem volna. Én nem vagyok túl kedves és nem is vagyok túl jótékonykodó, megettem őket. Miközben a tükörképemet nézegettem a kezem akaratlanul is a hasam alsó részére tévedt, ahol a magzatot pár évszázaddal ezelőtt kihordtam. Nem emlékszem, hogy hányadik hónapban jártam, de mostanság már úgy vagyok vele, hogy szerettem volna azt a gyermeket. Gyakran elmélkedek ezen, de ez sem meglepő. Ebben a palotában minden olyan távoli, olyan hideg és rideg. Én is olyan vagyok. Beleillek a környezetembe. Halk kopogás hallatszik.

- Felség, Sulpicia kisasszony van itt!
Mosoly jelenik meg az arcomon, pedig nem szokott. Egy magas, kifejezetten jóképű őr jelenik meg és nyitja ki az ajtót, majd a fejét bedugja és várja a reakciómat. Ezt az őrt még nem is láttam. Új lehet errefelé. A kezemet hirtelen elkapom és inkább az asztalra rakom, nehogy észrevegye, hogy hol volt. Nem tudom, hogy a vámpírok hogy vannak vele, de szerintem a legtöbb ember nagyon pletykás. A palotában meg főleg! Mindent tovább adnak és hamar kiderül. Engem az idegesít ebben a legjobban, hogy szinte semmi valóság alapja nincs annak az információnak, ami végül hozzám eljut. Szemezek egy picit ezzel a fiatal fiúval, majd finoman bólintok. A tekintetemmel újból a tükörképemet elemezgetem és a kezemmel óvatosan visszatűrők egy tincset, ami kicsúszott a kontyból. Bár Sulpicia mellett labdába sem rúghatok, azért szeretek szép lenni. Ő minden férfi tekintetet vonz, bár az én szőkeségem is. A hajam most már tökéletesen mutat, az arcom hófehér, szinte hagymafehér. Jó, hogy Sulpicia most jön, mert kezdek kicsit becsavarodni. A tükörből látom, ahogy belép a szobába és rögtön körülnéz. Hát igen, túl sötét ez a szoba, de Caius imádja. Ablak csak egy van és a falak is sötét vörösösek, de nem baj, én már hozzászoktam.

~ Kinézet:
Rosalie gyönyörű. Heidi gyönyörű. De akkor még nem találkoztak velem. Nem becsülöm alá a vetélytársaimat, de nem is tudom, tudjátok, szerintem azért lekörözöm őket. A legtöbben nem látnak, mert nem akarom, hogy lássanak. Ki sem mozdulok a palotából, tehát nincs is esélyük rá. Amikor a tükörbe nézek, általában anyukám jut az eszembe, hiszen valahogy így nézhetett ki ő is. Szőke, hosszú hajam göndören omlik a vállamra és imádom. Már nagyon hosszú és évek óta nem vágatom. Nem szeretem a rövidet és Caius is valahogy így van ezzel. Nekem az a legfontosabb, hogy még mindig vonzónak lásson és akarjon engem. A szemem színe az étvágyamtól függően vörös vagy fekete. Emberi koromban kék volt, olyan tengerkék. A bőrömön nincs hiba, amiért hálás vagyok. Sminket ritkán használok, én inkább a természeteset szeretem. Ha esetleg mégis felteszek valamit, akkor az a rúzs. Ne értsetek félre, Caius nem határozza meg az életemet, tehát nem dönti el helyettem, hogy mit viseljek meg ilyesmi. Mindent rám bíz és ez így van rendben. Az alakom kecses, nagyon kifinomult. Voltak olyan évek, amikor mindig sokat táncoltam és több mint ötven évig balettoztam, de aztán feladtam, mert nem szerettem eljárni a táncstúdióba. Mindig olyan ruhákat hordok, amelyek kifejezik, hogy ki is vagyok én valójában. Nekem is van köpenyem, amit szinte mindig felveszek. Nem vagyok túl oda a mostani, modern divatért, ami a farmert részesíti előnyben. Sok szép és drága ruhám van, ami nagyon nőies, inkább azok közül válogatok. A magassarkú azonban kötelező darab, mindig azt veszek fel. Gyűjtőm a drága parfümöket és imádom az ékszereket. Nagyon sok értékes holmim van, amit részben Caius-tól, részben a mindig utazó Heidi-től kaptam ajándékba.


~ Jellem:
Jégkirálynő. A Volturi egyes tagja már csak így neveznek, részben a személyiségem miatt. Soha, semmilyen körülmények között sem fogom kimutatni a valód érzelmeimet, mert nem szabad. A világ nem láthatja rajtam, ha csalódott vagyok, vagy ha boldog vagyok. Pontosan ezért, legtöbbször teljesen közömbös arcot vágok. Mint Volturi feleség, ezt megkövetelhetik tőlem. Emellett nagyon rideg és távolságtartó vagyok. Ez fontos azért, mert ha könnyen megadod magadat és mindenfélét kimutatsz, akkor egyesek számára sebezhetővé válsz és még a végén kihasználnak. A barátság szerintem nem túl fontos az életben, ezért nem lehet rólam elmondani, hogy barátságos volnék. Ha az lennék, akkor még a végén kihasználnának, azt pedig nem engedhetem meg magamat. Nagyon könnyen ki lehet hozni a sodromból, de nem mutatom ki, még akkor sem, ha pokolian dühös vagyok. Nagyon érzelgős vagyok, vannak érzelmi kitöréseim is, de ezeket általában akkor teszem, amikor senki sincs a közelemben. Depressziós vagyok és ezt nem is tagadom. Ezért sosem mosolygom. Folyamatosan azt teszem, amit a világ elvár tőlem, hogy tegyem. Muszáj, hogy megtartsam a tekintélyemet. A világ vámpírnői felnéznek rám. Nem szeretem a hazugságot, nem is bírom elviselni. Én magam is nagyon őszinte jellem vagyok, bár ha néhány helyzet megköveteli, akkor rá lehet szedni a hazugságra, de úgy vagyok vele, hogy egyszer úgy is kiderül és annál még a pillanatnyi fájdalom is jobb.


~ Cél:
Jelenleg csak egy picit lenyugodni és visszavenni. Meg persze, összeházasodni Caius-sal immár sokadszorra.

~ Szeretem, mert:
- Caius
- Sulpicia
- Beethoven
- Balett
- Opera
- Művészet
- Charlotte Brönte könyvek

~ Nem szeretem, mert:
- Macsó pasik
- A kívül-belül szőke nők
- Hitler
- Az állati vér
- A szapannoperák
- Az orvosok
~ Ellenségek: Minden vegetáriánus vámpír.


~ Fontosnak tartom, hogy tudjátok:
Nekem is vannak rossz napjaim. Elég gyakoriak az életemben, ezért nem kell megharagudni rám, ha nem reagolok gyorsan. Mellesleg vevő vagyok minden extrém helyzetre, ami a karakterem életébe még belefér. Razz
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Isabella Marie Cullen
Ember
avatar

Hozzászólások száma : 630
Join date : 2009. Oct. 30.
Age : 22

TémanyitásTárgy: Re: Athenodora   Csüt. Márc. 24, 2011 4:43 pm

Athenodora ;;


ELFOGADVA

Energikus, tetszett a mai szóhasználat. Foglalj avatart és fuss táplálkozni!

Üdv, a STAFF

_________________


TŐLE
Oroszlánidomár by: Zoey & Lana
Bella's Wedding Dress
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Athenodora
Ragadozó vámpír
avatar

Hozzászólások száma : 4
Join date : 2011. Mar. 22.

TémanyitásTárgy: Re: Athenodora   Csüt. Márc. 24, 2011 4:44 pm

Köszi Bella. (:
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Athenodora   

Vissza az elejére Go down
 

Athenodora

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum: Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Love to first blood :: ::: Karakterek ::: :: ~ Előtörténetek :: Ragadozó vámpírok -