Nathan Yates
Ragadozó vámpír
Hozzászólások száma : 60
Join date : 2011. Apr. 27.
|
 Tárgy: La Dolce Vita ~ Lester & Nathe~ Hétf. Május 02, 2011 10:38 pm |
|
|
...Hey, Soul Brother...
Ma egész normális kedvem volt, legalábbis a depresszió ma elkerült, és ez nálam már feltétlenül azt jelentette, hogy süt a Nap, hétágra. Az is nagyot dobott hangulatomon, hogy csak egy tányért törtem ripityára, a szobámban pedig a szokásos rendezett káosz uralkodott, mely jelezte, igen, itt lakik Nathe. Így pontosan megtalálok mindent, mindennek megvan a rumliban a helye. Egyszer Art felbérelt egy takarítónőt, aki miután kitakarította a szobámat felmondott, mert nem hajlandó ilyen mocskos dolgokhoz nyúlni és már sok undorító dolgot látott életében, de ilyesmit még legrosszabb rémálmában sem. Art dühös volt, de nem érdekelt, mert akkor én is dühös voltam. A szobám tiszta volt, és így nem találtam meg semmit.
Na, mindegy, szóval ma reggel tovább gazdagítottam a szemét kupacot a törött tányér darabkáival, mely véletlenül kicsusszant ujjaim közül. Rohadt jó, nem? Én vagyok az egyetlen vámpír, aki képes elejteni valamit. Rekorder gyerek vagyok. Akiben van egy kis jó érzés, nem röhög ki...hát bennem nincs. Magam felé sem. Teli pofából röhögtem magamon, majd, mikor már megfájdult a hasam a nevetéstől, egyszerűen otthagytam az egészet. Felvettem a kartondobozt az ágyam elől, és mentem a szokásos reggeli nyalóka osztásra az ovihoz. Onnan nem tiltottak ki, mint az iskolától, hanem pont, hogy engedélyt kaptam a cukor-nyalóka-csoki osztásra. Nem valami zsarnoki célokért csinálom, csak egyszerűen jó látni a kicsik arcát. Szeretem ezeket a pöttöm embereket, akik még olyan tudatlan ártatlanok.
Lebaktattam a sarki boltba, visszaadtam a dobozt, mire az árus, már ismerve engem, odaadott egy másik, ugyanolyan dobozt, csak ez tele volt színes nyalókákkal, cukrokkal és kis csokikkal. Fizettem, majd mentem. Át kellett vágnom az erdőn, de ez sose jelentett gondot, hiszen a legfélelmetesebb dolog az erdőben, én vagyok, vagy a vérfarkasok, de képességemmel, ők se nagyon ellenségek. Nem mellesleg, nem akarok senkit sem bántani, sőt, barátkozni megyek, és nem is Forksban vadászom, szóval triplán békén hagyhatnak a fenébe.
Beléptem a hűvös, párás erdőbe, és otthon éreztem magam, mintha eddig valamilyen fura, másik világban lettem volna, és jelen pillanatban tértem volna haza. A csend, a fák, mind barátként fogadtak. Lépteim nem keltettek zajt, nem törték meg a puha csendet, ami finom takaróként ölelt körbe. Igyekeztem nem elesni, tőlem még ez is kitelne, de ügyeltem lépteimre.
|
|
