Edward Cullen

Ez vagyok én...



~ Karakter teljes neve: Edward Anthony Masen Cullen
~ Születési ideje: 1901.jún.20
~ S zületési helye: Chicago, USA
~ Faj: vegetáriánus vámpír
~ Nem: férfi
~ Kor 17
~Titulus: the Lion
~ Család:
~ Apa: Carlisle Cullen, orvos, 21 éves
~ Anya: Esme Cullen, 26 éves
~ Testvér(ek): Alice, Jasper, Emmett és Rosalie


~ Ki változtatott át : Carlisle
~ Képességem: Gondolatolvasás

~ Előtörténet:

1901. június. 20.-án láttam napvilágot a Masen család egyetlen gyerekeként. A poros kisvárosban Chicago-ban éltem szerető szüleim társaságában. Édesapám Anthony, akiről a nevem is kaptam a város egyik kovácsa volt. Elizabeth édesanyám pedig otthon nevelt nagy szeretettel.
Erős, életvidám kisgyerek voltam. Nem okoztam különösebb fejtörést a szüleimnek, minden érdekelt. Nem voltunk egy gazdag család, iskolába nem jártam, édesanyám a helyi lelkészt fogadta fel tanításomra. Gyorsan vágott az eszem, a leckéket mindig megtanultam. Ebben a tempóban hamarosan a lelkészünk kedvence lettem. Ám minden jó véget ér egyszer. 15 éves koromban leégett a házunk, és sajnálatos módon Anthony Masen bennégett a tűzben. Ezek után édesanyámmal földönfutóvá válltunk. Nem volt állandó otthonunk, a szomszédoknál, barátoknál és rokonoknál húztuk meg magunkat, kegyelemkenyéren éltünk.
Két kemény évet így húztunk le, amíg ez életem egy újabb fordulópontjához ért. Édesanyámmal együtt elkaptuk a spanyolnáthát. Állapotunk egyre rosszabbra fordult, a leközelebbi családtagok már teljesen lemondtak rólunk. Befektettek a kórházba a többi beteg közé, hogy békességben haljunk meg. Éreztem, hogy elérkezett a vég, hogy tudatlanul kell meghalnom. Elszomorított a tudat, hogy többet nem látom édesanyám csillogó szemét. Hetekig fetrengtem az ágyban, magas láz gyötört.
Itt ismertem meg dr. Carlisle Cullent, aki a legnagyobb szeretettel ápolt. Sajnos a sors úgy döntött, hogy nem ápolhat sokáig, mert meg kell halnom.

Három napig kínzó fájdalom gyötört. Nem tudtam, hogy hol vagyok. Nem érzékeltem a külvilágot, csak a bennem égő fájdalmat. Aztán hirtelen vége lett. A fájdalom elmúlt és felébredtem. Egy nagy és díszes szobában tértem magamhoz, ahol Carlisle doki ápolt. Furcsa dolgokra lettem figyelmes magamon, mintha minden megváltozott volna. A látásom élesebb lett, a hallásom is javult, háromszor erősebbnek éreztem magam. Ami a legmegdöbbentőbb volt számomra az a hideg és kőkemény bőröm volt. Értetlenül álltam a dolgok elé. Carlisle elmesélte, hogy megmentett a haláltól, és vámpírrá tett. Elmagyarázta,. Hogy milyen fájdalmakkal, kínokkal jár ez az élet.
Ekkor már teljesen átjárta testem az ölni vágyás. Azért imádkoztam, hogy az utamba kerüljön valaki, akit végre megkóstolhatok. Tisztában voltam Carlisle kérésével, hogy szigorúan csak állatokat eszünk, de leterített a vágy.
Megszöktem otthonról, gonosz emberekre vadászni, azt gondoltam így könnyebb lesz nekem. De nem lett. Jó pár rossz embert megkóstoltam, de borzalmas lelkiismeret-furdalás gyötört, és szörnyetegnek tekintettem magam. Beláttam, hogy tényleg jobb, ha megfogadom apám tanácsait és áttérek az állatok vérére.
Úgy tértem haza, mint a kitagadott fiú, de apa jól fogadott. Megértette az érzéseimet, és minden erejével azon volt, hogy segítsen nekem.
Teltek az évek, és Carlisle kitartásának köszönhetően vegetáriánus vámpírrá váltam. Felvettem a Cullen nevet, de ragaszkodtam a régi nevemhez is. Így lettem: Edward Anthony Masen Cullen.
Nem barátkoztam meg vámpír létemmel, de próbáltam elfogadni magam.
Évek teltek el, és családunk újabb taggal bővült, Esme Anne Cullennel. Az én jóságos apám Őt is a halál torkából mentette meg. Azóta az édes fiúkként nevelnek engem.
Már teljesen megszoktam ezt az életet, és testvéreim is lettek. Alice meg Emmett Cullen, és Rosalie meg Jasper Hale. Egy nagy és tökéletes családként éltük mindennapjainkat. A boldogság mindenkire rátalálta Alicre Jasper személyében, míg Rosalire Emmett-ként. Úgy tűnt csak én kell életem végéig teljesen magányosan élnem. Persze szüleim megpróbáltak csinosnál csinosabb vámpírlányokat becserkészni nekem, de egyik sem felelt meg az elvárásaimnak.
Hosszú évek után következő lakhelyünknek az esős kisvárost, Forksot választottuk.
Itt vett ismét fordulatot az életem, mert megismertem azt a lányt, aki az egész világot jelenti nekem. Végre rátaláltam az igaz szerelemre Isabella Marie Swan személyében. Először persze tiltakoztam a saját érzéseim ellen, de hamarosan beláttam, hogy csak vele teljes az életem. Bár tudtam, hogy veszélyes dolog amit művelek, mégis vele maradtam.
A félelmem beigazolódott, amikor James a vérszomjas ragadozó vámpír rátámadt az életemre. A rögeszmémmé vált, hogy megvédjem Őt, és a családom életét is feláldozva küzdöttem az életéért. Szerencsére minden jóra fordult. Legalábbis egyenlőre.
Azt hittük most már gond nélkül élhetünk, de nem így történt. Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy miattam meghalhat az, aki nélkül nem teljes az életem. Egy félresikerült szülinapi buli után eldöntöttem, hogy elmegyünk Forksból. A nem létező szívem is belesajdult a gondolatba, hogy egyedül hagyjam Őt, de így a helyes.
Távollétem srán megpróbáltam nyomkövetőnek állni, kevés sikerrel. Aztán kaptam egy hírt, hogy az én Bellám meghalt. Elöntött a düh és megfogadtam, hogy végetvetek életemnek, aminek nélküle már semmi értelme nincs. Elutaztam Volterraba és mindent elkövettem, hogy felhívjam magamra a Volturi klán figyelmét.
Ám a sors ismét kegyes volt velem, mert megmentette Bells és az én életemet is. Ekkor megfogadtam, hogy mindig mellette leszek, ha tetszik neki, ha nem.
Boldogságban, teltek a napjaink, és úgy éreztem, hogy itt a pillanat arra, hogy megkérjem Bellám kezét. Így is történt.
Életem legszebb napja volt, amikor felhúztam ujjára a jegygyűrűt.
És most itt vagyok, pár nap múlva hivatalosan is az enyém lesz. Örökre.


~Szerepjáték példa:
Azzal töltöttem az éjszakámat, hogy zenét hallgattam kedvenc előadóimtól. Közben valami nyugtalanító érzés töltött el. Megmagyarázhatatlan és furcsa érzés. Olyasmi mint amit akkor érez a vámpír, ha fontos dolog történik vele, és ez már önmagában is hihetetlen dolog. Mi történhet velem? Az elmúlt száz év alatt sem volt az életemben semmi említésre méltó dolog. Akkor miért pont itt, Forksban változna gyökereset az életem. Ez nevetséges, és igen, nekem nevetnem kell magamon.
Hátradőltem a kanapén és hallgattam a már megszokott ritmusokat, dallamokat, amik a Cd lejátszóm felől jöttek. Gondolataimba merülve próbáltam beleélni magam a zenébe és visszaemlékeztem a régmúlt időkre. Ilyenkor mindig furcsa dolog tölt el, leginkább azért, mert borzasztóan hiányolok valamit az életemből. Mégpedig a szerelmet. Soha egy vámpírlányt sem éreztem alkalmasnak, hogy befogadjam a családba, és vele éljem le vámpírságom hátralévő napjait. Persze a szüleim Esme és Carlisle sok nőt próbáltak szerezni nekem, eredménytelenül. Az első ilyen kiszemeltjük Rosalie Hale személyében érkezett meg szerény családi körünkbe, akit én a testvéremmé fogadtam, és aki később a bátyám felesége lett. Nagyon boldogok együtt és én soha egy percig nem irigyeltem Emmetet. Rose igazán szép, de nekem Ő csak a húgom marad. Második áldozatuknak az egyik Denali nővért szemelték ki. Vele nem is lett volna gond, csak annyi, hogy éppenséggel Ő sem az esetem. Amikor ezt bevallottam szeretteimnek végleg lemondtak arról, hogy feleséget keressenek.
Ilyen és efféle gondolatokkal érkezett el a reggel. Kikapcsoltam a már ezerszer meghallgatott zenét és lecammogtam az ebédlőbe, ahol már testvérkéim vártak. Elköszöntem anyától, és a testvér sereg társaságában megindultam a garázs felé. Amióta itt élünk Forksban már szokássá vált, hogy én hordozom a családot iskolába. Még mindig a tegnap esti érzések és gondolatok társaságában vezettem a gimi felé, közben meg bájosan elcsevegtem a mellettem ülő Alice-szel, akiről azt kell tudni, hogy folyton beszél. Leparkoltam a parkolóban, majd -már nem figyelve csacsogó hugicámra- beléptem a menzára és elfoglaltam rég megszokott helyem.
Most erősödött bennem az előbbi érzés. Nagy levegőt vettem, hogy végre lecsillapodjak, és ekkor furcsa dolog történt. Orromat megtöltötte egy ember illata. Olyan volt ez az illat, amivel legszívesebben betakaróztam volna. Elvesztettem a maradék eszem és én a gondolatokban olvasva próbáltam kideríteni, hol van a forrás. Kétségbeesetten olvastam a teremben ülők gondolataiban, hogy végre megtudjam mi történik velem. Szokás szerint mindenkinek kiderült legféltettebb vágya stb, de egy lánynak nem. A mellette ülő Jessica fejében olvasva sikerült megtudnom a nevét. Isabella Swan. Ez a név beleégett a gondolataimba, és az illata szívem legmélyéig hatolt. Azonnal rájöttem, hogy ez nem normális dolog, de már nem tudtam ellene tenni. Elkapott az éhség és minden testrészem átjárta.


~ Kinézet:

Magas, vámpírlétem köszönhetően fakóbőrszínű vámpír vagyok. Hajam színe bronzvörös, szemem színe változik. Ha éhség gyötör éjfekete, ha éppen nem vagyok szomjas aranyszínű. Azt mondják jóképű vámpír vagyok, persze ez természetemből adódik, hiszen minden vámpír emberfeletti szépséggel rendelkezik. Nem fontos számomra a lélegzés, de sokkal emberibbnek érzem magam tőle. Különleges képességem a gondolatolvasás, amivel nagyon nehezen barátkoztam össze, emelett a gyorsaságom miatt is híres vagyok.

~ Jellem:

Hát semmiképp nem a kedvességem miatt szeretnek, de ez csak a felszín. Hidegnek és érzéketlennek tűnök, de csak addig, amíg meg nem ismerik lényem igazi valóját. A szép külső érzékeny belsőt rejt. Az egyetlen nagy hibám, hogy nem ismerem fel a jó tulajdonságaimat, de a rosszakból többet is találok. Általában az eszemre hallgatok a szívem helyett, így sokszor veszélbe keverem szeretteimet.

~ Cél:
Mindenképpen szeretném, ha feleségül venné végre Bellát, a többi meg kialakul magától
~ Szeretem, mert:
zene, Bella, oroszlán.
~ Nem szeretem, mert: hogy vámpír vagyok

~ Ellenségek: a ragadozók többsége, Jacob Black.


~ Fontosnak tartom, hogy tudjátok:
nincs.