Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok, vagy pengő cimbalom. Lehet prófétálótehetségem, ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat; hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek. Szétoszthatom bár mindenemet a nélkülözők között, odaadhatom a testemet is égő áldozatul, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem.

A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.

A szeretet nem szűnik meg soha. A prófétálás véget ér, a nyelvek elhallgatnak, a tudomány elenyészik. Megismerésünk most még töredékes, és töredékes a prófétálásunk is. Ha azonban elérkezik a tökéletes, véget ér az, ami töredékes. Gyermekkoromban úgy beszéltem, mint a gyermek, úgy gondolkoztam, mint a gyermek, úgy ítéltem, mint a gyermek. De amikor elértem a férfikort, elhagytam a gyermek szokásait. Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek meg mindent, ahogy most engem ismernek.

Most még megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet.

Hát... Ez egy ilyen saját " apró " elmebajom, amiért csak minimálisan vállalok felelősséget...
Nem tudom, miért rakom be, de mivel húsvét előtt vagyunk, és ennek a versemnek
köze sincs a húsvéthoz, gondolom Ti sem értitek...
Na mindegy is, a lényeg, hogy ez egy ilyen kis összecsapott pár soros, lírai
műfajban íródott Arany János stílusmintájával átszőtt versike...
Fogyasszátok szívesen!

U.i.: Gyomorrontás veszélye fenn áll!


Van az úgy…


Van az úgy, hogy minden megváltozik….
Új irányt vesz az életed,
És leadod, amit eddig vittél,
Hogy meggyújthass új fényeket!

Van az úgy, hogy kiábrándulsz a jelenből…
Nem veszed észre, mi a fontos,
Csak mész, csak mész egyedül,
Megadva azt, amit oly’ nehéz.

Van az úgy, hogy elfelejted az álmokat…
Amik régen az utadra vittek,
Eltörlöd őket, a gyermeteg vágyakat,
Hagyod, hadd szálljanak messze tőled.

Van az úgy, hogy nem találod önmagad…
Azt, akit eddig a tükörben láttál.
Van ez így, nincs igazam?
Pedig van, akit Te is megtagadtál.

Van az úgy, hogy éjjel fölriadsz…
S körülötted forog a szobád,
Egy arc, ami szívedben boldogságot fakaszt,
A bizonytalanságba bele remeg a világ.

Van az úgy, hogy szíved összetörni látszik…
S szemeidben sós cseppek játszanak,
Ilyenkor az igaz barát mindig kiválik
A tömegből, hogy letörölje könnyeid.

Van az úgy, hogy úgy érzed, nincs tovább…
Mit lehetne tenni? Van-e kiút?
Van…amint megtalálod a nyitját,
Meg lesz a hőn áhított boldogság.

És van az úgy is, hogy boldog vagy…
Lelked-szíved örül,
Jegyezd meg, az az igazi,
Ki mindezektől maga is jobb kedvre derül!