Lassan sétálgattam a fagyot tájon. A levelek már rég elsárgultan hasaltak a földön, a fák kopaszon nyújtóztak az ég felé. Olyan békésnek tűnt minden, nem hittem volna, hogy bármi is megzavarhatja ezt az idillt. Megálltam egy fa alatt, és felnéztem a tetejére. Nem lehetett magasabb, mint tizenöt méter. Talán diófa, de ebben nem vagyok biztos. Belekapaszkodtam egy faágba, és felhúzódzkodtam rajta. Ezt addig folytattam, míg a földtől egy olyan hat-hét méteres távolságra nem kerültem. Évek óta nem másztam fára, fogalmam sincs, most vajon mi késztetett rá. Bár, mostanában kezdek olyan lenni, mint egy túlméretezett öt éves, így már nem is csodálkoztam. Hamarosan lehet, hogy képregényeket olvasgatok, és videó játékokkal fogok játszani. Na, az szép lesz. Leültem a faágra, a lábaimat lelógattam és kémlelgettem a placcot. Semmi különleges vagy megindító nem volt benne, de talán éppen ettől szép. Hallgattam a tájat, az itt telelő madaraktól harsogott az egész erdő, olyan harmonikusan, bár lehet, hogy csak én veszek ki ebből bármilyen dallamot is. De volt még valami a levegőben. Lábak dobogása? Lehet. És ettől az ereimben, mintha megfagyott volna a vér. Valaki közelített. Kérdéses, hogy jó szándékkal-e… Nyeltem egyet, a szagokra koncentráltam. Olyan furcsa volt, nem éppen kellemes, de kibírható. Nem találkoztam még ezzel, és nem is vonzott különösebben, hogy pont most legyen az első összefutásom a tulajdonosával. Leugrottam a fáról, és elkezdtem futni. Nyugatra, az folyó felé értem, de ahogy hallottam követtek. Vettem egy mély levegőt.
~ Nem lehet semmi baj…
Nyugtattam magam, de én sem hittem el ezt. Tovább hallgatóztam. A lábak száma, ami közeledett, mintha kevesebb lett volna most. Egész pontosan kettő. Talán. És kicsivel lassabb is volt. Hallottam már az alakváltókról, de nem eleget ahhoz, hogy tudjam, barát vagy ellenség lesz. Már láttam a távolban kirajzolódni a sziluettjét, de nem tudtam többet eldönteni annál, hogy egészen biztosan olyan alakja van, mint egy embernek. Vagy ne bízzuk el magunkat, emberszabásúnak. Jobb megelőzni a bajt, én ezen az elven élek, így távolról integettem neki. Lehet, hogy meggondolatlanság, de jobb nem jutott eszembe. Meg hát, ez talán bölcsebb, mint fogócskázni az erdőben…