Within Temptation (Adrian and Hope)

Tárgy: Re: Within Temptation (Adrian and Hope) Hétf. Feb. 14, 2011 4:19 pm

You push me
I don't have the strength to
Resist or control you
So take me down, take me down

Ahogy lihegve hanyatlottunk vissza az ágyba, percekig nem tudtam megszólalni. Megpróbáltam lelassítani a légzésem, de koránt sem akartam, hogy a jelenlegi érzéseim elmúljanak. Mindent betöltött az eufória, nem tudtam másra gondolni, csakhogy szeretem a mellettem fekvő férfit, jobban, mint azt akár én magam is gondolhattam volna. Akkor nem számított, hogy ő vérfarkas, nem érdekelt, hogy ő örökké ilyen pimaszul jóképű és fiatal lesz, akkor is, amikor én már kivénhedt nagymama leszek. Tökéletes volt az egész, és nem akartam elrontani. Most már úgysem lennék képes elküldeni, így hát lesz időnk ezekre a kérdésekre később is.
A szemem teljesen hozzászokott a sötéthez, így oldalra fordultam, csakhogy Adrian fürkésző szemébe nézett. Egyikünk sem szólalt meg, csak feküdtünk egymás mellett, de ez elég is volt mindkettőnknek. Ahogy az arcát figyeltem, amit valamilyen béke árasztott el, eszembe jutott milyen volt nélküle, és rájöttem, milyen igaza van azoknak, akik szerit nem lehet csak úgy elpusztítani egy érzést, egy emléket. Hosszú hónapokba telt, amíg elértem, hogy ne gondoljak rá percenként, hogy ne jusson eszembe minden apró dologról. Sokáig azon gondolkodtam, hogy itt hagyom az egész rezervátumot, mert képtelen vagyok úgy végigmenni az utcákon, hogy ne várnám őt, azt, hogy nevetve beforduljon a sarkon, és a karjaiba kapjon.
Kinyújtottam a kezem, és belefúrtam a hajába. Olyan volt, mint egy szellem, és egy pillanatra meg is ijedtem, hogy mi van, ha csak az elmém játszik velem, ha csak szerettem volna, hogy megtörténjen, de igazából Adrian még mindig messze van, elérhetetlenül messze, és soha nem is fog visszatérni. Abban a pillanatban viszont, ahogy az ujjaim megérezték a puha hajszálakat, tudtam, hogy nem álmodom, és nem is járok a szellemvilágban. A férfi, akit szeretek, itt volt mellettem, és anélkül, hogy még egyszer megismételte volna, tudtam, hogy szeret. Egész lényéből gyengédség sugárzott, mintha én lennék a legértékesebb ajándék, amit csak kaphatott.
- Hazaértél! - mondtam neki, majd előrehajoltam és gyengéden megcsókoltam.

Tárgy: Re: Within Temptation (Adrian and Hope) Szomb. Jan. 22, 2011 10:11 pm

16+

"Come comfort me in you
Young love must
Live twice only for us"

Újfent elmosolyodtam.
-Ha ezt most valaki tudná...Tulajdonképpen elég fura volt belegondolni, hogy Hope anyukája mit sem sejt arról, mit művelünk a házában, és hogy valószínűleg otthon sem tudják, hol vagyok. Mindegy is, ha netán elkezdenének keresni valahol, tuti, hogy nem ide jönnének, mivel fogalmuk sincs a kapcsolatunkról. Talán csak Flo... De hátha nem.
Időközben Hope egyre jobban szorított magához, s éreztem, hogy én sem vagyok már teljesen a magam ura. Vigyáznom kellett rá, ezért még nem mertem belevetni magam a merészebb dolgokba. Folyton járt az agyam, hogy mi lesz, ha valamit elszúrok, ha tényleg annyira elvesztem az eszem, hogy valami baja esik miattam. Forksban sokkal erősebben működnek a farkas ösztöneim, mint gondoltam volna. Természetesen tudtam, hogy ez azért van, mert errefelé legalább 10-szer annyi vámpír van, mint bárhol máshol Amerikában. New Yorkban süt a nap, ráadásul erdő sincs, ahol rejtőzködhetnének. De itt... ezen a sötét, elhagyatott helyen szinte hemzsegnek a vérszívók.
Nem volt időm elmélkedni, főleg, hogy mostmár ki akartam zárni minden mást, és csak magunkra figyelni. Hope közben egyre több ruhát fejtett le rólam, és magáról is, végül már semmi sem fedett minket. A sötétben ugyan nem sok mindent lehetett látni, de így romantikusabb volt az egész, szóval nem bántam ezt sem. Karjait a nyakam köré fonta, a mellkasunk forrón, lüktetve ért egymáshoz.
Megérintettem az arcát, a bőre szinte perzselt, az én ujjaim viszont hűvösek voltak.
-Szeretlek -suttogtam alig hallhatóan, majd olyan közel vontam magamhoz, amennyire csak lehetett, s végül magammal rántottam abba a mélységbe, ahol csak mi ketten léteztünk, elrejtve minden és mindeki elől.

Tárgy: Re: Within Temptation (Adrian and Hope) Vas. Jan. 16, 2011 5:22 pm

You light the skies up above me
A star so bright you blind me

Ahol hozzám ért a bőröm lángra gyúlt, de a hideg is kirázott, de én örömmel adtam át magam ennek a kettős érzésnek. Hagytam, hadd csókolgasson, és nem bántam azt sem, merre vándorol a keze. Megbíztam benne, és akartam őt, legalább annyira mint ő engem. Ahogy könnyed tollpiheként felkapott, és villámgyorsan az ágyra fektetett, egy pillanatra megakadt bennem a lélegzet. megdöbbentem, hogy micsoda erő rejlik benne, hogy a látszólag izmos alkat még többet is rejt, mint ahogy azt először hittem. Tudtam, hogy akár véletlenül is, de akármikor képes lenne összeroppantani, de azt is tudtam, hogy bízhatok bennem. Úgy bánt velem, ahogy egy porcelánbabával, ami egyrészt meghatott, másrészt viszont még többet akartam.
A kérdése egy pillanatra visszarántott a rideg valóságba. Rádöbbentem, hogy miközben éppen készülünk teljesen elveszíteni a fejünket, Anya bármikor hazaérhet. Viszont azt is tudtam, hogy már egyikünk sem tudna megállni, máshová pedig nem mehettünk. Elképzeltem, hogyan reagálna Anya, ha abban a hiszemben, hogy mélyen alszom benyitna a szobámba, és itt találna Adriannel hemperegve.
A szemébe néztem, és megmondtam neki az igazat:
- Nem tudom. Amikor Claránál van, általában egész éjjel ott marad. Most viszont ne érdekeljen Adrian, nem számít más, csak mi.
Ezzel lecsaptam a szájára, hogy meggátoljam a további beszédtől, és ő nem ellenkezett, sőt. Perceken belül már éreztem, ahogy a vér dobol a fülemben, és valósággal leszaggattam róla a felsőjét, ami az ágyam lábánál landolt az én pólóm és melltartóm társaságában. A szemem csukva volt, hogy teljesen átadjam magam ennek a csodálatos érzésnek, de közben a kezem feltérképezte izmos mellkasának minden négyzetcentiméterét.
Gondolkodni alig tudtam, és akkor is az jutott eszembe, amikor akkor régen először voltunk együtt. Szinte éreztem a körülöttünk égő számtalan gyertya illatát, emlékeztem rá, mennyire megbíztam benne, hogy az életemet is a kezébe tettem volna. Már réges-régen megfogadtam, hogy csak a tökéletes férfinak fogom odaadni a legféltettebb kincsemet, és hiába volt a veszekedés, hiába győztem meg magam, hogy gyűlölöm, a szívem mélyén tudtam, hogy nem tévedtem, mikor őt választottam.

Tárgy: Re: Within Temptation (Adrian and Hope) Szomb. Jan. 15, 2011 10:46 pm

"With the venomous kiss you gave me
I'm killing loneliness
With the warmth of your arms you saved me
I'm killing loneliness with you"

Mikor vége lett annak a fura "rohamnak", végre felnézhettem rá. A szemei most is nagyok voltak és tiszták, de a tekintete valahogy más volt. Nem a megszokott nyugodtság és szelídség sugárzott belőle, hanem valami perzselő vágy, szinte égette a bőrömet, ahogy rám tekintett. Azt hiszem, az én szememből is valami ilyesmi süthetett, mert belülről éreztem, hogy felrobbanok. Ez most nem a démonom volt, hanem valami egészen más, egy ízig-vérig emberi érzés... amit már jó rég óta nem éreztem igazán.
Nem akartam elsietni a dolgot, legalábbis eddig nem szerettem volna kapkodni; pár perce még hagytam volna, hagy irányítson ő, és ha ez neki túl gyors, akkor megállunk. Most, ahogy mindketten átestünk az érzelmi válságon, már nem izgatott a tempó, s a csókjából ítélve őt sem.
~ Hát jöjjön aminek jönnie kell!
Kővé dermedt kezeim megelevenedtek, és elindultak feljebb, egészen a derekáig, majd egy laza, de gyors mozdulattal feltettem az ágyra. Eddig nem tiltakozott, én pedig ezen felbátorodva fölé kerekedtem és megcsókoltam, miközben az egyik kezem lassan visszavándorolt a comjára, a másik pedig lassan, de biztosan kezdte feljebb tűrni a pólóját.
Itt egy pillanatra megálltam, a homlokunk még mindig összeért. Rámosolyogtam, majd alig hallhatóan kérdeztem:
-Mennyi időnk van?
Egy halk figyelmeztetés szólalt meg belülről, hogy mielőtt végképp elmerülnénk egymásban, gondolnunk kell arra, hogy Hope-on kívül még egy személy lakik ebben a házban. S bár igaz, hogy Mrs Miller a barátnőjénél tartózkodik, nem tudhatjuk, hogy nem jön-e haza már kora reggel. Ha jól emlékszem, őt még nem avattuk be a mi titkos kis kapcsolatunkba, s hogy alapvetően nem kedvelt engem sohasem.

Tárgy: Re: Within Temptation (Adrian and Hope) Pént. Jan. 14, 2011 8:13 pm

I wanna love you and treat you right;
I wanna love you every day and every night

A karjaiban tartott, dörzsölgette a hátam és a fülembe sustorgott. Olyan dolgokat mondott, amiket egyikünk sem hitt el igazán, de ahogy zokogva belecsimpaszkodtam nem érdekelt. Tudtam, hogy most senki más nem tudna megnyugtatni, csak ő és ez így is volt helyes.
Váratlanul elapadtak a könnyeim, de egy pillanatra sem engedtem volna el őt. Hagytam, hogy szorosan magához húzva dédelgessen, mint egy gyereket. Mélységes béke szállt meg, egyszeriben tudtam, hogy mit kell csinálnom. A sors mondhatjuk úgy is, hogy kegyetlen volt velem, hiszen elvette tőlem azt az embert, akit a legjobban szerettem. Helyette viszont kaptam valakit, aki szeretni fog életem végéig, a mesékből ismert igaz szerelemmel. Mégis miért keresek kifogásokat, miért akarom mindenáron bebizonyítani, hogy nem léteznek a földkerekségen becsületes férfiak? Behunytam a szemem, hogy még jobban átérezzem az ölelésünket. Az a férfi, akit a sors kétségkívül nekem szánt - hiába próbáltuk ezt mindketten megcáfolni - most itt van mellettem, és velem akar marad.
Az idilli pillanat azonban nem tarthatott örökké. Eltolt magától, és egy puszit nyomott a számra. Ez azonban ebben az esetben csak olaj volt a tűzre. A szemébe akartam nézni, látni akartam a bennük égő tüzet, ő azonban váratlanul előrebukott. Egész testében reszketett, a fejét pedig leszorította, mint aki éppen egy bombázást él át. Nem tudtam mit tenni, különösen azért, mert mindkét keze a térdeimen volt, görcsösen szorítva őket, amíg a roham amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen el is múlt.
Kővé dermedve ültem, megpróbáltam a lehető legkevesebbet mozogni, nehogy kibillentsem a koncentrációjából. Lassan én is ráeszméltem, hogy mi is történhetett. Sam és Emily... hát persze. Maga Adrian mondta alig pár perce, hogy elég a legkisebb dolog is, a farkas máris erősebb lesz benne, és ő nem mindig képes irányítani.
Aztán meghallottam a hangját, mire ráeszméltem, hogy már egy ideje visszatartottam a lélegzetem. Kifújtam a levegőt, és ráborultam a fiúra, aki még mindig a térdemet fogta. Ez azonban a legkevésbé sem zavart.
- Az én erős farkasom - suttogtam bele a sötétbe, míg arra vártunk, hogy ziháló légzése megnyugodjon.
Ő rám nézett, engem pedig valósággal mellbe vágott a jól ismert szólás valódi értelme: A szem a lélek tükre. Nem kellett megszólalni, elég volt az, ahogy a tekintetemet kereste. A pillantása csordultig volt szerelemmel, megkönnyebbüléssel, békével. Azt hiszem ez volt az utolsó próba, amit még ki kellett állnunk, hogy biztosak legyünk benne: működni fog a dolog.
Én erre előrehajoltam, és megcsókoltam. Még mindig nem mertem túl merész lenni, félve, hogy esetleg megint az előbbi állapotba juttathatom Adriant, de a reakciója meghazudtolt engem. Rövidesen olyan hevesen csókoltuk egymást, mint holmi titkos szerelmesek, akik tudják, hogy csak néhány órájuk maradt együtt. Mi azonban reméltük, hogy egy egész élet áll rendelkezésünkre.

Tárgy: Re: Within Temptation (Adrian and Hope) Pént. Jan. 14, 2011 6:17 pm

"Stand here for me angel, Oh little child so broken and wild
Bear not life on your shoulders, just kiss it one last time"

Valami halvány remény még mindig élt bennem az iránt, hogy Hope mégis elfogad, s együtt lehetünk végre. Magam sem tudom, mi lehetett ez, talán ez is az imprint hatása, vagy csak valami gyermeki dac, ami még mindig görcsös ragaszkodásra késztet. Észre sem vettem, hogy tulajdonképpen elmondtam neki azt, amit a réten már megígértem - hogy egyszer megmagyarázok mindent. Úgy látszik, ha veszélyben forog az, ami miatt küzdöttem, egyszeriben legyőzöm a gátlásaimat és kitálalok a mentség érdekében.
Te jó ég, ez már megint úgy hangzik, mintha a régi énem lennék. Nem az az énem, aki még nem farkas, hanem az, amelyik Hope előtt voltam. Egy öntelt, nagyképű kamasz, aki futott a csajok után, aztán hetek múlva lekoptatta őket, hogy újat keressen. Aki azt hitte, mindent megkaphat, ha szépen néz valakire és beveti a férfias vonzerejét. Az az Adrian Parker egy közönséges seggfej. Csak az az Adrian Parker gondolhat olyasmit, hogy ha tiplizik, akkor mindenki megsajnálja. Viszont az a valaki sosem lett volna képes egy lányért sem küzdeni. Mikor Hope-pal először jártam, azt hiszem, akkor mozdult meg bennem valami, amit azóta is az ő személyes varázsának tulajdonítok be. Nem tudom konkrétan, mi lehetett ebben a lányban az, ami észhez térített és megtanított igazán szeretni. Talán pont ez az az erő, ami miatt a bevésődés megtörtént, s ezek szerint ha azt vesszük, nekem ő már emberként is bevésődött - valahová, mélyen. Mikor egy-egy éjszaka után leléptek azok a modellek, akik bekerültek a magazinunkba, s én csak vertem a fejem a falba, eszembe jutott Hope. Vajon mit mondott volna, ha lát engem olyankor.
Most, ahogy a szobája közepén ültem, s időközben besötétedett, először csak egy rekedt kérdést hallottam, majd a következő, ezredmásodpercnyi pillanatban már azt éreztem, hogy egy nedves arc a vállamba fúródik, s hamarosan egy kar is belém kapaszkodott. Ez a hirtelen kitörés visszazökkentett a jelenbe, s úgy kezdtem magam érezni, mint aki mély álomból arra ébred, hogy rázzák a vállát és kétségbeesetten kiabálva próbálják felébreszteni. Pár pillanatig csak ültem ebben a furcsa helyzetben, majd visszatért a lélekjelenlétem, s megfeledkezve az előbbiekről, átöleltem Hope-ot mindkét karommal, miközben próbáltam lenyugtatni megállíthatatlan zokogását.
-Nyugodj meg, Hope, semmi baj! Semmi baj!
Nem sokszor nyugtattam embereket, talán csak Flo-t, amikor még kicsi volt és valami apróság miatt sírt. Az egészen más. Egy gyereknek elég egy nyalókát ígérni, és rögtön abbahagyja a sírást. Hope-ot viszont azt hiszem, egy nagyobb érzelmi sokk érte, amihez attól féltem, én kevés leszek.
Egyre jobban szorított, s közben mindenfélét mondott, olyat is, amit abszolút nem éreztem igaznak. Ő azt mondta, hatalmas áldozatot hoztam érte, én viszont egyre inkább kezdtem azt gondolni, hogy valóban szemétség volt, amit vele és a kapcsolatunkkal tettem, és jogos volt a pofon a tisztáson.
-Ssssh! Ne mondj semmit!
Elengedtem őt, majd adtam egy puszit a szájára. Fel akartam rá pillantani, de ekkor görcs tört rám, amit sajnos jól ismertem, és most borzasztóan megrémített. Ha ebben a háromméteres szobában egy kétméteres vérfarkas válik belőlem, akkor azt hiszem, ez a takaros berendezés nem sokáig marad meg. Előreestem, de a vállaim közé húzva a fejem, arccal a padló felé próbáltam lenyugodni, nehogy átváltozzak. Fél perc alatt sikerült elűznöm a "démont"; a kezeim azonban az előreesésnél Hope lábain landoltak, méghozzám a térde fölött. Amint ezt felfedeztem, annyira megrökönyödtem, hogy mozdulni sem tudtam.
Az arcom a fülemig vörösödött.
-Én... -próbáltam mentegetőzni, de nem jutott eszembe semmi.

Tárgy: Re: Within Temptation (Adrian and Hope) Vas. Jan. 09, 2011 7:55 pm

And if it's set in motion
I'll watch it all pass by
And leave the rest unspoken
I'll never change my mind

Sok filmben láttam már, ahogy egy nagyobb sokk után az áldozat úgy viselkedik mint egy rémült állat, teljesen kizárja a külvilágot és csak üveges szemekkel, motyogva bámul maga elé. Utólag visszagondolva én is így viselkedhettem, de akkor csak azt tudtam, hogy megpróbálok összekucorodni, átkaroltam a térdemet, és ütemesen ringatni kezdtem magamat. A fülem zúgott a fejemben pedig egymást kergették az őrült gondolatok, amik a páni félelem határára sodortak engem is.
Adrian, ahogy a szakításunk előtt láttam, a hangja a telefonban, a belőle áradó közöny és lenézés. Aztán Adrian, amint fájdalomtól nyögve vonaglik a padlón, hogy lassan, gyötrelmesen vérfarkassá változzon, aminek csak egy célja van: ölni. Reszkettem, és megráztam a fejem, hátha kitisztulnak a gondolataim, de a képek makacsul visszatértek, ha lehet még gonoszabb dolgokat mutatva. A hatalmas farkas, ahogy ráveti magát a prédájára, aztán lassan felemeli a fejét és pofájából csorog a vér, szemében pedig ott az őrület fénye.
Ziháltam és egész testemben remegtem. Váratlanul oldalra néztem, és ijedten ugrottam meg, mert csak most vettem észre, hogy Adrian ilyen közel ült le hozzám. A vállamat a falnak préseltem, és úgy húzódtam el tőle, mintha tüzes vasat nyomott volna hozzám.
- Meg kell nyugodnod Hope! - mondogattam magamban, és próbáltam minden értelmes gondolatba belekapaszkodni, de úgy tűnt, nem érdemes harcolni. Aztán valahogy mégis eljutott hozzám, amit mondott. Felé fordultam, és úgy meredtem rá, mint aki csak most veszi észre, hogy a másiknak nőtt egy harmadik karja.
- Mit mondtál? - kérdeztem, de a hangom olyan gyenge és rekedt volt, hogy én is alig hallottam.
Ő megismételte, mélyen a szemembe nézve, és ahogy beszélt, hinni kezdtem neki. Ez mindent megmagyarázott, és váratlanul rádöbbentem, hogy végig tévedtem. A szégyen pírja elborította az egész arcomat, és én megállíthatatlanul zokogni kezdtem. Belekapaszkodtam Adrianbe, belefúrtam az arcomat a vállába, és úgy sírtam tovább.
Olyan állapotban voltam, hogy szavakkal aligha lehetett volna meggyőzni bármiről is. Ezzel viszont visszaadta a hitemet, a bizalmamat, mindent. Eszembe jutott, mennyire elárultnak, összetörtnek éreztem magam, mennyit gondolkodtam rajta, hogy hol is ronthattam el. Adrian viszont végig szeretett, akkor is, amikor olyan hangon beszélt velem, mintha én lennék a legvisszataszítóbb dolog a világon. Megtette velem azt, amire én is kész voltam néhány perccel ezelőtt. Ellökött magától azért, hogy nekem jobb legyen, hogy megmentsen.
- Bocsáss meg nekem, amiért azt hittem, hogy sohasem szerettél, amiért téged tartottalak a legutolsó gazembernek a világon. Most már tudom, hogy megtetted a legnagyobb áldozatot, amire ember képes, és én sosem leszek képes, hogy valaha is megháláljam. Fogalmad sincs, mennyire szeretlek Adrian!

Tárgy: Re: Within Temptation (Adrian and Hope) Vas. Jan. 09, 2011 12:14 am

"Hear all my secrets
Tell all the lies
Hear all my secrets
Tell all the fucking lies
Can you hear it scream
Deep deep inside?"

Eddig minden sínen volt, legalábbis azt hittem. Már mindent elmondtam erről a dologról, amiről úgy gondoltam, tudnia kell, ha velem akar lenni. De mikor az arca a nem várt módon változott meg, és ellökött magától majd bebújt a sarokba, hirtelen megfagyott bennem a vér. Köpni-nyelni nem tudtam, a torkom pillanatok alatt kiszáradt s csak egy perc múlva fogtam fel, mi történt. Igen felfogtam, de nem nem akartam elfogadni. Pillanatokkal ezelőtt még a karjaimban tartottam és azt hittem, megérti majd ezt az egészet - de rá kellett hogy jöjjek, hogy bár mindent felfogott, ő is elfogadni nem tudja a dolgokat.
~Nem sikerült... -futott át az agyamon hirtelen a gondolat, de igyekeztem elhessegetni. Még túl korai volt kimondani ezt, legalábbis bíztam benne. Feltérdeltem az ágyon és kinyújtottam felé a kezem, hátha visszajön hozzám. De nem tette. Lehanyatlott a karom és egy alig észrevehető sóhajjal hanyatt dőltem az ágyám, az arcomat a két tenyerembe temetve.
~Én szúrtam el, nem lett volna szabad így kitálalnom. Talán ha más szavakkal kezdek neki, ha nem rontok így rögtön ajtóstul a házba...Hiába kutakodtam lázasan az agyamban, nem tudtam semmit felhozni a mentségemre, és már tudtam, hogy hiába mondom neki ezerszer is, hogy szeretem, nem fog nekem hinni.
A gondolataim ide-oda csapongtak, miközben éreztem, hogy egyre jobban elszorul a torkom, és eluralkodik rajtam a kétségbeesés. Nem lehet így vége! Azok után, amiket eddig végigcsináltam, nem lehet csak így elszakítani a fonalat, amit olyan szépen lefejtettem már! Még nem!
~Küzdj! -szólalt meg bennem a belső énem, az az énem, ami még emberi, s egyre hangosabban ordított belül, míg végül hittem neki.
Felültem az ágyon, ekkor megszólalt, de görcsösen megpróbáltam kizárni a hangját a fejemből, mintha soha nem is mondott volna semmit. Azonban az elcsukló szavai közül mégis meg kellett hallanom amit a végén mondott, hogy szeret engem - azért Aki vagyok, és nem azért, Ami.
S az igazat megvallva azt hiszem, az emberi érzelmeim is Hope-hoz húztak, bár nem mindig tudom én sem elkülöníteni magamban, mi az amit Én érzek, és mi amit a farkas. Abban a pillanatban nem tudtam rendett tenni a fejemben, de még mindig azt éreztem, hogy szerelmes vagyok belé, halálosan, végtelenül, és ha most tényleg elküld és én elmegyek, akkor egyszer úgyis visszajövök ide és megkeresem őt. Próbáltam a szüleimre gondolni, hogy az ő kapcsolatuk milyen. 33 év múltán is működik, az enyémnek is működnie kell!
Lassan felálltam a helyemről és Hope felé indultam, de félúton megálltam.
-Nem bízol bennem?Magam sem tudom miért, de ez a kérdés jött ki először a számon. Most az egyszer nem gondoltam ét a szavaimat, sőt, nem is gondoltam semmire, csak mondtam, amit az eszem diktál, legyen belőle bármi.
-Teljesen igazad lenne, ha nem bíznál bennem, azok után, hogy egyszer már otthagytalak, a helyedben én is azt gondolnám, hogy nem szerettelek, és most csak a puszta véletlen miatt vágyom rád halálosan. De lehet, hogy nem tudod, én már akkor is vérfarkas voltam, amikor jártam veled...Tudatában voltam, hogy nagyon hülyén hangzik, amit mondok, de végső elkeseredésemben még akartam valamit mondani, amiből talán megért valamit, s talán nem veszik el minden.
Leültem a földre és birizgálni kezdtem egy pici szobrocskát, ami egy táncoló indián lányt ábrázol.
-Nem sokkal azután változtam át, miután hazamentem arról a buliról, amelyikre meghívott minket az unokatesód.Jól emlékeztem arra a bulira, és szerintem ő is. Hope gyönyörű volt, s abban a varázsában még arra is rávett, hogy táncoljak, holott azelőtt soha nem léptem táncparkettre. Azután a buli után kellett volna felhívnom, csak hát... közbe szólt a Sorsom.
-Nem hívtalak... és nem vettem föl... féltem, mit szóltál volna... akkoriban nem tudtam még kontrollálni a... dolgot...Megerősítettem a hangomat, majd felálltam.
-Ha akkoriban találkoztál volna velem, félek, azt történt volna, mint Emilyvel. Nem kockáztathattam, hogy veszélyeztetem az épségedet, vagy akár az életedet. Inkább vállaltam, hogy megutálsz, és szakítasz velem, én pedig elmehetek tőled minél távolabb, hogy elfelejtsem, ki is vagyok.
De nem véletlenül jöttem Forksba hetekkel ezelőtt.Itt abbahagytam és feltettem a kis bábut a polcra. Vártam, hátha reagál valamit, de tulajdonképpen az egész beszédem úgy hangzott, mintha magamnak gyóntam volna, s most várnám a feloldozást valami felsőbb erőtől.

Tárgy: Re: Within Temptation (Adrian and Hope) Pént. Jan. 07, 2011 8:47 pm

That's me in the corner
That's me in the spotlight, I'm
Losing my religion

Feküdtünk egymás mellett az ágyamon, és egy hosszú pillanatig nem törte meg a csöndet más, mint mély lélegzetvételeink, és a szél süvítése, ami még a csukott ablakon keresztül is behallatszott a szobámba. Régen ez a hely csaknem tabu volt a számunkra, azóta mindenképp, hogy Anyám kinyilvánította véleményét a kapcsolatunkról. Furcsa volt tehát most ott látni Adriant, de mégis helyesnek hatott, ahogy körbevették az ismerős, szeretett tárgyaim. Hallgattam a történetét, és ahogy egyre többet megértettem, annál jobban hittem benne. Az is hozzájárult a dologhoz, hogy mostanában ennyire közel éreztem magam a szellemvilághoz, mert minden nehézség nélkül el tudtam képzelni, milyen lehet Adrian számára a dolog. Most sem ijedtem meg tőle, csak közelebb húzódtam hozzá, és szavak nélkül megpróbáltam meggyőzni őt, hogy bennem nyugodtan bízhat, hiszen nem is találhatott volna jobb embert, aki így megérti a természetfölötti dolgokat.
Mikor viszont közölte, hogy az irántam való vonzódását is a vérfarkas-létének köszönheti, éreztem, hogy a szívem ezer darabra robban szét. A szemem kerekre tágult és úgy ugrottam el tőle, mintha engem is villámcsapás ért volna. Hitetlenkedve meredtem rá, és az egész nap folyamán most rémültem meg tőle először igazán. Az arcán színtiszta döbbenet tükröződött, majd ahogy magához tért az első kábulattól kinyújtotta felém a kezét, mire én felpattantam az ágyról, és mint egy ijedt állat összegömbölyödtem a sarokban, ahonnan minden mozdulatát lestem. A keze lehanyatlott, és bár hallottam, hogy szavakkal próbál meggyőzni arról, hogy szeret, de most egészen másképp értelmeztem őket.
Micsoda idióta voltam!! Elég nekem néhány fülembe sustorgott szó és én máris utána vetem magam? Nem ilyennek ismertem magam, de most az egyszer úgy döntöttem, hogy adok neki még egy esélyt. Most azonban már nem olyannak láttam a még mindig az ágyamon térdelő Adriant, mint aki visszatért régi énjéhez, és megint ugyanaz a fiú lehet, akit régen úgy imádtam. Nem, most csak egy megátkozott szerencsétlen alakot láttam, aki kétségbeesetten sóvárog az a valaki iránt, akit neki szánt a sors - akár akarja, akár nem.
Egy pillanatra elmúlt a haragom és a döbbenetem, és őszinte sajnálat költözött a helyükre. Nem Adrian tehet erről az egész dologról, nem ő irányítja az érzéseit, az irántam valókat pedig ezek szerint főleg nem. Ez pedig azt jelenti, hogy az utóbbi napokban nem szerelem, hanem inkább egyfajta mánia uralta, ezért bánt velem úgy, ahogy. Egyébként pedig ismertem Sam és Emily történetét, de én ismertem Samet akkor is, amikor még Leával volt. Láttam, mennyire imádták egymást, hogyan töltötték minden idejüket együtt, és a rezervátumban mindenki nagy tétben mert volna fogadni arra, hogy egyszer össze is házasodnak.
Ekkor egy még keserűbb gondolat jutott az eszembe, ami ha lehet még annál is jobban fájt, hogy Adrian nem "önszántából" szeret engem. Mi van, ha abban a másik, nagyvárosi életében, ahol ő az egyik legmenőbb fotós a szakmában, már megtalálta a boldogságát? Mi van, ha barátnője, mi több, akár jegyese is van, és komoly tervei a jövővel kapcsolatban? Nem lehetek vele önző, nem használhatom ki ennyire.
Kétségbeesetten megráztam a fejem, és éreztem, ahogy hullani kezdenek a könnyeim. A torkom annyira elszorult, hogy magam is meglepődtem, hogy ki tudtam préselni a szavakat, de muszáj volt. Adrian miatt.
- Ha ez igaz, nem lehetsz őszinte velem, és ez azt jelenti, hogy nekünk nincs jövőnk. Nem maradhatsz Forksban, és nem teheted tönkre az egész életed egy olyan szerelem miatt, amit nem is akarsz. Most arra kérlek, hogy menj el! Ne csak a házamból, hanem egész Forksból, sőt, kerülj olyan messzebb ettől az átkozott helytől, amennyire csak lehet. Ha lehet pedig arra kérlek, hogy ne felejtsd el, hogy él itt egy lány, aki szereti Adrian Parkert. Adriant, nem pedig a benne élő farkast, aki irányítja az érzelmeit.

Tárgy: Re: Within Temptation (Adrian and Hope) Szomb. Dec. 25, 2010 1:13 pm

"Listen... Listen...
... then come and take my hand"

Reméltem, hogy nem akarja megszakítani ezt az idillt, mert bár igaza lett volna, talán tényleg elsietjük a dolgokat, de abban a pillanatban nem voltam egészen a magam ura, és nem tudtam, hogyan reagáltam volna, ha esetleg azt mondja, menjek haza.
De nem mondott semmi ilyesmit, csak nézett rám a sötét szemeivel, amelyek szinte villogtak a sötétben; egyáltalán nem tűnt olyan csendes, komoly kislánynak, mint egyébként. Most vad volt, heves, minden porcikája azt sugallta, hogy legalább annyira akar engem, mint én őt. Rekedt volt a hangja, mikor megszólalt, s ami azt illeti, én csak a végét értettem, de azt mindennél jobban.
Biztos voltam benne, hogy komolyan gondolja, amit mond, nekem viszont eszem ágában sem lett volna őt újra elhagyni. Az egész lényem függött tőle, még ha lassanként is fogtam fel, mit jelent ez. Valakit örökké szeretni az felelősség, áldozat, meg miegymás, amit azelőtt nem vettem komolyan, de most muszáj lesz. Ha Hope elhagyna, tudom, hogy utána nem lenne több nő, talán rövid időn belül én is tönkremennék.
A bal kezemmel végigsimítottam a vállán, majd hanyatt dőltem vele. Elmosolyodtam, de aztán komoly hangon megpróbáltam elmagyarázni azt a bizonyos imprint dolgot, ami összeköt bennünket.
-Van itt valami, amit... hát, nem biztos, hogy tudsz rólunk.
Az arcunk egészen közel volt egymáshoz, én azonban nem néztem a szemébe. Inkább szórakozottan játszottam az egyik tincsével, közben megpróbáltam összeszedni a gondolataimat.
-A vérfarkasok legendái nem szólnak az érzelmekről. A gyűlöletet ugyan megemlítik, amit a hidegek iránt éreznek; de arról nem sokat beszélnek, hogy tudunk szeretni is.
Ugye, ismered Sam Uleyt és Emily Young-ot? Soha nem érezted különösnek az ő kapcsolatunkat? Hogy miért van az, hogy ők ketten már évek óta gyütt vannak, de még mindig olyanok, mint az elején?
Próbáltam leolvasni az arcáról, vajon érti-e, amit mondok, majd rövid hatásszünet után folytattam.
-Apám mesélte, hogy amikor legeslegelőször megpillantotta anyámat, olyan volt, mintha villámcsapás érte volna a szemét. Egy pillanat alatt átértékelődött benne minden az egész világról. Megváltoztak az érzései a szülei, a bátyjai, a barátai iránt. Onnastól kezdve csak az Ő arcát látta, egyszerűen bevésődött neki mindörökre.
Újra elkaptam a tekintetét, és mostmár suttogva fejeztem be a mesét.
-Soha nem értettem, hogy miről beszél. Egészen addig, amíg a réten meg nem láttalak Téged!
Mert engem is hajszálpontosan ugyanez az érzés kapott el, mikor megláttam az arcodat.
Megint megcsókoltam, most kevésbé hevesen, mint az előbb, majd a kezeim szép lassan a derekáig vándoroltak.
-Nem tudlak kiverni a fejemből.

Tárgy: Re: Within Temptation (Adrian and Hope) Csüt. Dec. 23, 2010 7:16 pm

Don’t run away
I can’t live without you
Please stay
And I’ll learn to love you right

Mit csinálunk? - villant át az agyamon egy pillanatra, ahogy a szobám sötétjében Adrian éppen a nyakamat csókolgatta. Egy pillanatra ledermedtem, nem tudtam megmozdulni.
Nem értettem magamat. Adriannel is voltunk már együtt így, ráadásul azóta volt más pasim is, így természetesen tudtam, mi fog kisülni a dologból, hogyha tovább folytatjuk. A szívem, az egész testem arra biztatott, hogy menjek bele a játékba, de az agyamban azért ott motoszkált a gondolat, és nem hagyott békén.
Beletúrtam Adrian hajába, és elhúztam a fejét, egészen addig, amíg a szemembe nem nézett. Bár a szobát csak a Hold fénye világította meg, mégis láttam, ahogy az egész tekintete lángol, és valósággal lyukat éget a bőrömbe. Kirázott a hideg, mire még szorosabban magához húzott. A tekintetemet viszont nem engedte el, és én onnan próbáltam választ találni az alig megfogalmazott kérdésemre.
Ahogy így ültünk az ágyamon, villámcsapásként ért a gondolat, hogy nem bírnám ki, ha még egyszer elhagyna. Ugyanezt gondoltam, mikor először jártunk, de akkor részben a hormonok beszéltek belőlem. Most viszont tudtam, hogy mást jelent nekem, mint régen, valahogy többet, pedig már akkor is azt hittem, hogy nem szerethetem jobban. Azzal viszont, hogy beavatott a titkába, olyan módon fejezte ki, hogy megbízik bennem, és fontos vagyok neki, ahogy senki más nem tehette meg. Tulajdonképpen ha akarnám elkürtölhetném az egész világnak, hogy milyen lények élnek ebben a kisvárosban, a rezervátumot ellepnék a tévések, én pedig annyi pénzt szerezhetnék, hogy életem végéig nem kéne dolgoznom. Többet jelentett ez a gesztus minden szónál, és nem is értettem, miért igényeltem további megerősítést, de egyszerűen hallanom kellett, ahogy kimondja a bűvös szavakat.
Rekedt volt a hangom, és meg is remegett, ahogy kipréseltem magamból egyetlen értelmes mondatot. Már lassan ijesztő lesz, hogy milyen hatással van rám.
- Remélem tudod, Adrian Parker, hogy ha elhagysz, megtalállak és kinyírlak. Nem érdekel, hogy farkas vagy, hogy az ország másik végében dolgozol, és ha ez lesz az utolsó dolog, amit életemben csinálok, nem éled túl, ha átversz.
Nem nevette el magát, ahogy először vártam, hanem halálosan komoly arccal válaszolt. És attól, amit mondott, nem tudtam nem imádni őt.

Tárgy: Re: Within Temptation (Adrian and Hope) Szer. Dec. 22, 2010 4:46 pm

I'm gonna touch you inside
I'm gonna be your little child
Right where your blood runs wild
Inside - that's where I'll hide

Hihetetlen, de annyira könnyűnek éreztem magam, hogy szinte repülni tudtam volna. Annyira másnak láttam ezek után mindent, hogy azt nem tudnám szavakba foglalni. Végre ő is tudja, mi több, mellettem van és egyáltalán nem fél tőlem. Ami a legeslegjobb pedig, hogy őszintén viszont szeret. Úgy éreztem, én vagyok a legszerencsésebb pali az egész világon. Port Angelesből hazafelé menet aztán részletekbe menően beszéltünk egymásnak az elmúlt évekről, amiket külön töltöttünk; én beavattam őt arról az időszakról, amit kint töltöttem New Yorkban, hogyan karolt fel a sztárfotós, milyen magazinoknak dolgoztam, s hogy tuljadonképpen miért is jöttem vissza. Persze volt szó a farkasokról is, de csak úgy nagyjából tudtam őt bevezetni ebbe a világba. Nem mondhatok el neki mindent, ezt jól tudom, de valamelyest felvilágosítottam a dolgokról - legfőképp a hidegekről.
Ő pedig nevetve mesélte el, hogyan sikerült az érettségije, milyen barátokra lelt, hogy megy a sora a kisboltban - én minden szaván csüngtem.ú
A szakításunk okairól mélyen hallgattunk. Én sem gyűjtöttem még erőt ahhoz, hogy elmondjak neki mindent arról az időszakról, sőt, az átváltozásomat is csak érintőlegesen említettem meg.
Látszólag tényleg nem zavarta, mivé lettem, érdeklődve hallgatta a farkashistóriákat, közben én is azon kaptam magam, hogy a kezét fogom.
Most, hogy tudtam, ő is szeret, egyre közelebb akartam férkőzni hozzá; voltaképp vissza akartam kapni azt a Hope-ot, akit elvesztettem.
A házuk sötét volt, mikor megérkeztünk, hiába, november vége volt, ilyenkor már sötétedik 5-kor, az erdő pedig még pluszban rátesz erre a fénytelenségre.
Hope megtalálta a levelet, amit édesanyja hagyott neki, én meg nem álhattam meg, hogy ne olvassak bele. Amint szemeimmel végigfutottam a sorokat, megint felment a pulzusom.
~Egész éjszaka nem jön haza...
Azt hiszem, nem csak az én fejemben fordult meg az a nagyon merész gondolat, mert láttam Hope arcán is az izgatottságot. Vártam, mond-e valamit, végülis csak egy sejtelmes vigyorra húzódott a szája, ami megtette válasznak. Én is elmosolyodtam, majd gyengéden átöleltem és áthúztam a szobájába.
Ha tegnap este farkasként tudtam volna, hogy a követekező nap éjjelén már belülről nézem ezt a szobát, azt hiszem, sokkal bátrabban indultam volna el ma reggel a Miller házhoz.
Leültem az ágyára, ahonnan jól be lehetett látni a falon a vázákat, piciny szobrocskákat, de leginkább a tengernyi könyvet, ami mindig is jellemző volt Hope-ra. Az ölembe húztam és megcsókoltam, előbb a száján, majd lejjebb merészkedtem a nyakához, és vártam a reakcióját.

Tárgy: Within Temptation (Adrian and Hope) Szer. Dec. 22, 2010 4:20 pm

Az autó csikorogva fékezett le a feljáróra szórt köveken, felverve a ház körli csendet. Egész úton alig bírtam az útra figyelni, minduntalan Adrian felé kaptam a fejem, mintha az, hogy végig fogta az egyik kezem nem győzött volna meg arról, hogy tényleg mellettem van. Eszembe jutott az, amit arról hallottam, milyen könnyen dühödhetnek fel a farkasok, és mennyire veszélyessé válhat ez, de egyáltalán nem érdekelt. Nem féltem, sőt talán soha életemben nem éreztem ennyire biztonságban magam.
Azt viszont nem mondhattam, hogy nyugodt voltam, hiszen a szívem úgy kalapált, mintha most futottam volna le a maratont. Nem tudtam rendesen lélegezni, és egész testem forróság öntötte el. Ismerős tünetek voltak már ezek, de nem bántam a régi/új érzést, sőt!
Kiszálltunk az autóból, és szó nélkül, kéz a kézben léptünk be a házba. Ahogy kinyitottam az ajtót, sejtettem, hogy nincs otthon senki, de azért elkiáltottam magam. Mikor nem érkezett válasz, szinte reménykedve kapcsoltam fel a villanyt. Az amerikai típusú konyhánk közepén lévő asztalon rögtön észrevettem a cetlit, amin felismertem Anya kézírását. Gyorsan végigfutottam a sorokon, és megtudtam, hogy aznap korábban végzett, ezért úgy döntött, hogy elmegy a forksi barátnőihez. Ez általában azt jelentette, hogy náluk is alszik, mintha még mindig gimisek lennének, akik ilyenkor beszélik ki a suli pasijait.
Elvigyorodtam, és azt hiszem, egy kis pajkosság is párosult a gesztushoz. Kirázott a hideg a tudattól, hogy a mai nap után ketten vagyunk az egész házban, és valószínűleg ez így maradék egész éjszakára. Megfordultam, hogy elmondhassam ezt Adriannek, de valósággal nekicsapódtam.
Nem vettem észre, hogy a vállam fölött velem együtt olvasta el a levelet, és észrevettem a szemében a különös szikrát, amitől a torkomban hatalmas gombóc képződött, de nem az ijedtségtől. Nyeltem egyet, mire ugyanaz a sejtelmes vigyor rajzolódott ki az arcán, amit még mindig nem tudtam eltüntetni az enyémről.