Art and Nathe palace

Tárgy: Re: Art and Nathe palace Szer. Május 25, 2011 9:35 pm

Could a dead, frozen heart beat again? It felt like mine was about to.
~ Egy halott, dermedt szív újra el tud kezdeni dobogni? Úgy éreztem, az enyém erre is képes.[Edward, Midnight Sun]

Még csak egyszer jártam itt, az erdőben, de pofonegyszerű volt visszajutni.. Nathe birtokba vette ezt a hatalmas... izét. Háznak nevezte, nem értem, hogy gondolhat erre házként. Szinte palota, de én még a bejárat előtt strázsálok. Nézem az ajtófélfát , szép, már ez is monumentális. Fa, modern és egyben klasszikus. Régi darab, apró repedések futkosnak rajta keresztül, mintha fekete pókháló fedné.
Pfff, minek foglalkozom ilyen marhaságokkal, nem ezért jöttem, ide akarok költözni. Furcsa erre gondolni, letelepedek, talán megismerkedem valódi emberekkel, kapcsolatokat építek. Abszurdum, viszont mindegy, mert megpróbálom.
Miközben ezen agyalok, érzem Nathet, ő pedig nem érez engem. Idő közben megtanultam bezárkózni és kinyílni. Most tépelődik, megint a régi nóta: ÖNGYILKOSSÁG, nem beszéltem le róla elégszer, újrakezdi, újra és megint újra.
Mikor kinyitja az ajtót, én megijesztem. Röhögünk egy sort és ő elfelejti a baját egy időre, majd később megint elővesszük, talán szerzek neki addig egy barátnőt.
Talán pár percen belül már a többméteres asztal mellett lelkizünk. Talán vagy esetleg beszélek neki Gillről, mert róla álmodott, összehozhatnám őket, Lelkizzünk Együtt Klubbot nyitunk , segítünk egymásnak.
Lehet, hogy mégsem költözök ide, rossz belegondolni, milyen kis család lennénk. A klub, pedig csak vicc. Fárasztó a felelősség, gondoskodnom kell valamennyire Natheről, szüksége van rám vagy egy testvérféle barátra.
Hirtelen rám tört az éhség, Nathe túl közel jött, az ajtó másik oldalán áll, nehéz elviselni a kétszeres nyomást, főleg, ha a semmiből szakad le. Vért kívánok, embervért. Egy közös vadászat jobban összehoz minket. Szükségünk van rá, az agyunkat megolajozzuk az édes, sós vérrel, utána jobb színben tűnnek föl a most borús tények.
Nem bírom tovább, leleplezem magam.
- Semmi welcome, csak állsz ott ?! Bátyus! – Kiabálok át a vastag kapu túloldalára.
S, mint vártam, kivágódik az ajtó. Előttem áll, egyszerűen nem tudom eldönteni, milyen arckifejezés vésődött az arába, az arcomba. Lendül a keze, kivételesen fogalmam sincs, hogy mi a szándéka…

Tárgy: Art and Nathe palace Kedd Május 03, 2011 7:56 pm

! You have a bad day !
Art and Nathe palace Robb

Álmodtam. Álmomban egy kislányt pesztráltam, akivel akkor éltünk, mikor még anya velünk volt. A lányka fura neve volt, nem ragadt meg agyamban, éppen bulit tartottunk, a kislány szülinapi buliját. Aranyos csaj volt, olyan kis örökké boldog, az egész ház színek tömkelegébe volt öltöztetve, a kertre nyíló nagy ajtó nyitva volt és zene szólt. Ott volt az összes rokon, egy asztalon pedig hegyekben álltak az ajándékok. Felkaptam a kislányt és kivittem, mire mindenki óriási taps cunamival fogadta.
Mikor felkeltem egyedül voltam a sötét szobámban. Én vagyok szerintem az egyetlen vámpír, aki képes aludni, de nem energia termelésért, hanem csak sima szórakozásért, időtöltésnek. Ki a fene volt ez a kislány? Miért gondolkodom ezen? Csak egy állom, egy hülye állom. Fúj, csak vissza ne jöjjön. Egész héten vacak kedvem volt, visszatért a depresszióm. Art elment, így ki sem tudott húzni belőle. Magamra zártam a házat, majd a szobám ajtaját is bereteszeltem. Egy hét evés nélkül...éhes vagyok, de ki nem fogok mozdulni. Fordultam egyet az ágyban, mire nagy robajjal leestem az ágyról, magammal rántva a takarót is. Ültem az éjjeliszekrénynek támaszkodva, felhúztam térdem és szó nélkül bámultam a csuklómat átszelő vörös csíkokat, melyet még emberként szereztem be, egy-egy öngyilkossági kísérlet alkalmával. Hol van az életem? Ahol akkor és ott halok meg, ahol és amikor akarok? Milyen egyszerű! Csak fogsz egy kést, és máris meghalhatsz húszféle képen. De nem, nekem most el kell mennem a Volturihoz, egy újabb szép találkozás érdekében, mint amilyen múltkor, Jane-nel volt.
Szobámat sötétség borította, már aznap, mikor Art elment, lehúztam a redőnyöket, még a függönyöket is behúztam, a teljes sötétségben kuporogtam éj fekete szemekkel. Nem akartam kimenni, találkozni a többi lénnyel, még egy mókussal sem. Csak szerettem volna egyedül lenni és végre meghalni, könyörgöm. Nem bírom ezt a vámpírosdit, nem bírom, hogy állandóan szomjas vagyok, és vonzom az embereket. Nem mellesleg ott vannak a bolhások is, pedig nem ezen a területen vadászom, és direkt eltüntetem a nyomokat.
Nagyon féltem, hogy Art megérzi, milyen pocsékul vagyok, és haza jön, de úgy látszik, végre becsődölt a képessége, aminek én örülök is.
Ahogy ez a gondolat átsuhant agyamon rájöttem, hogy, ha valamikor, most kéne elmenni a volturihoz és kinyíratni magam, míg nincs itthon ő, hogy megakadályozzon. Aztán sokkal nehezebb lenne, és lehet, sikerülne annyira magamhoz térítenie, hogy egy ideig nem is akarnék újra próbálkozni...de aztán megint elmenne. Na jó, oké, gyerünk, most, míg meg nem érzi!
A széfhez sétáltam, mely a szobámban volt, kinyitottam, kivettem elég pénzt, hogy meg tudjam venni a "csak oda" jegyet Volterrába, majd, át sem öltözve, kiviharzottam szobámból, le a földszintre, a bejárati ajtóhoz, és már készültem is kimenni.

Art Yates részére, 2011. Május 3-án. 430 szó. Matt Wertz- Felle so right dalára.
Sok szeretettel: Nathan Yates