much good may it do you! (Natalie, Alice and Bells)

Vendég

Mindenben kell találni valamit, aminek örülhetünk!

Mérges voltam Bellára, de ezzel valószínűleg ő is tisztában volt, nagyon jól tudta, hogy rossz fát tett a tűzre. És ezt már akkor is tudta, amikor elindult otthonról, be az erdőbe, de mégis megtette. Azt is tudta, hogy látni fogom mire készül, és csakazért is. Kiakasztó ez a csaj, komolyan mondom! Miért akar mindig, mindenáron bajba kerülni? Kezemet nem vettem le róla, jelezni akartam a ragadozónak, hogy bizony, Bella az én tulajdonom, és senkinek, semmi pénzért nem adom oda! Az maga lenne a világ vége.
Éreztem magamon a pillantását, tudtam szinte azt is, hogy éppen most mit néz meg annyira rajtam.
Volt pár perc kínos csend, amíg azon gondolkozott natalie, hogy elmondja, miért is jött ide. Mikor meghallottam, a döbbenet kiült az arcomra. A Volturit keresi?! Jézus atya Úr Isten! éreztem, hogy Bella bőre is hidegebb lett ahogy meghallotta azt a rettegett szót. Ha a Volturi most emiatt megtudja majd, hogy Bella még mindig ember, akkor képesek lesznek, és ide jönnek!
-Natalie, azt megkérdezhetem, hogy miért keresed őket?- kétszer is átgondoltam, hogy mennyit mondjak neki a Volturiról, és a mi viszonyunkról.
-Nos, ha a Volturit keresed, rossz helyen jársz- a Volturi szót egy kis félelemmel ejtettem ki. Éreztem, hogy Bella is nagyon meg van rémülve, talán még jobban, mint én. Ha ezt Edward megtudja, alaposan ki fog kattani, az is biztos. -Olaszországban vannak, pontosabban Volterrában. van egy hatalmas kastélyuk. Bár gondolom, nem kell neked bemutatnom a Volturit. Viszont hogy-hogy itt, Forksban keresed őket? - kérdeztem meg tőle talán egy kicsit bizonytalanul. levettem Belláról a kezemet, mellé léptem, és felé fordultam, hogy megnézzem, mennyire is verte ki nála a biztosítékot ez a dolog.

megjegyzés: nagyon, nagyon, nagyon, nagyon bocsiii, hogy ennyit kellet várnotok rám, és hogy ilyen minőségű hozzászólást kaptatok. :/ ígérem, többször nem fog előfordulni. *___*

much good may it do you! (Natalie, Alice and Bells) Ez._www.kepfeltoltes.hu_

Előfordul, hogy legféltettebb gondolatainkat is szívesen osztjuk meg olyan idegenekkel, akiket soha többé nem látunk, mintha a szélbe kiáltanánk a titkainkat

Gúnyos pillantásokat küldtem az emberlány felé, és élveztem ahogy a félelem fokozatosan kiül az arcára. Imádom ezt csinálni a védtelen emberekkel, akik mit sem sejtve szembeszállnak velem. Mondjuk nem látom az előttem álló lányon, hogy nekem akarna esni, de azért élvezem a helyzetet. Nagy levegőt vettem, hogy belélegezzem mézédes illatát, amit az egész erdőben széthordott a szél. Minél többet lélegeztem fenséges illatát, annál biztosabb voltam benne, hogy meg tudnám enni, de egyenlőre, még csak a szórakozás vezérel. Nekitámaszkodtam a vaskos fa törzsének és kajánul vigyorogtam az egyre jobban beijedt lány felé. Behunytam a szemem és megpróbáltam ismét levegőt venni, hogy még jobban szomjazzak a vérére, amikor ez ember szaga mellé, egy idegen vámpír illata terjengett a levegőben. Kihúztam magam és fürkészve néztem a távolba, ahonnan a vámpírt véltem előbukkanni. Azonnal rám tört a félelem, hogy valaki a vacsorámra tör. Egy picit védekező test állást vettem fel és mereven figyeltem a messzibe, ahonnan előbukkant a fiatal lány.
Alacsony volt, és fürge. Haja ide-oda lobogott a szélben. Összeszűkült szemekkel figyeltem, ahogy megáll az áldozatom mellett, és kezét a vállára teszi.
Lehet, hogy csak káprázik a szemem, de úgy tűnik, mintha ismernék egymást. De ez fizikailag képtelenség. Még sosem találkoztam olyan vérszívóval, aki az emberek pártján áll. Azonnal érdekelni kezdett a dolog, hogy hogyan lehetséges ez. Vagy a hideg bőrű testvérem a hibbant, de az is lehet, hogy van egy általam még nem ismert trükk a dologban.
Lassú léptekkel közeledtem feléjük, minden hátsó szándék nélkül. Még levegőt sem vettem, nehogy nekiessek a pártfogoltjának.
Időközben bemutatkozott nekem az apró hölgyemény. Megálltam pontosan előtte, és a legmelegebb mosolyommal- amit elő tudtam varázsolni- bemutatkoztam.
- Örülök, Alice. Natalie vagyok.
Felé nyújtottam a kezem, és miután kezet ráztunk a megszeppent emberi lény felé fordultam, és mintha mi sem történt volna felé bólintottam.
Még egy kérdés válaszolatlanul maradt, és mivel én nem vagyok neveletlen gyerek erre is választ adtam
- A Volturit keresem.
Láttam mindkét fél arcán a meglepettséget, amit a szavaim váltottak ki. Nekem ennyi elég volt, hogy tudjam jó helyen kopogtatok választ remélve.
Hátrább araszoltam és leültem a fa törzsének támaszkodva, miközben figyeltem a reakciók

much good may it do you! (Natalie, Alice and Bells) Kris-2_www.kepfeltoltes.hu_

Amikor félsz, csak gondolj azokra, akik szeretnek,
és meg fogod látni,
hogy mennyire megéri értük bátornak lenni!

* Mióta csak megszülettem mindig függtem valakitől. Egyszer Renée-től, majd Charlie-tól. S most, mikor végre önálló lehetnék nincs erőm hozzá! Ugyan miképp lennék hozzá elég erős, mikor elég egy pillantás Rá és máris vaj vagyok a forró serpenyőben? Na jó, talán nem fogalmazok a legtisztábban, talán kicsit kómás vagyok mikor reggelente lebattyogok a lépcsőn, de a hasonlat remek!
Lelki szemeim előtt Edward arca lebegett, miközben kikászálódtam az ágyból, hogy megfésülködjek, és felöltözzek. Gondolatban a tegnap estén filozofálgattam. Igaz, semmi érdekes vagy új nem volt benne. Szerelmem a szokásos időben bemászott az ablakomon, ezzel örökös, véget nem érő boldogságra ítélve szívemet. Ha tudtam volna régebben, milyen gyönyörűséget szán nekem az élet nem haboztam volna egy pillanatra sem, minél előbb siettem volna elé. Akár így, akár úgy.
Meg sem fordult a fejemben, hogy talán máshogy is történhetett volna. Ha Edward azon a bizonyos első biológia órán a torkomnak ugrik, és kiszívja nyaki ütőeremen át testemből azt a vörös nedűt,mely azóta is annyira kínozza érzékeit. Hiába, idővel úgy vette észre: minden órával nehezebb uralkodnia magán. Ez pedig számos boldog napomat rontotta el, bűntudat formájában.
Azonban most nem akartam erre még csak gondolni sem...

Miután nagy nehezen felöltöztem, megfésülködtem és megcsináltam minden emberi teendőmet, az ablakhoz mentem, majd elhúztam a függönyt. A régi, megsárgult csipke porhanyósan dörzsölődött össze ujjaim közt, miközben eligazgattam két oldalt.
Oda kint sápadt, szürke fény derengett. Hatalmas, fekete felhők úsztak az égen, esőt harangozva. Sóhajtottam. Charlie ma is elment dolgozni, én pedig - mióta végeztem a középiskolában - a napjaimat nagyrészt egyedül töltöm. Édesapám úgy érzékelte, nem akarok öngyilkosságot elkövetni, ezért az utóbbi időben már kissé bátrabban hagyott magamra. Nem is értem...
Egy kis kirándulás Denali-ban ilyen borzasztó lenne? Charlie szerint erre a válasz egyértelmű igen volt...

Ismételt mély sóhajjal masíroztam el az íróasztalomig, majd az ujjamra húztam Edward édesanyjának gyűrűjét, mellyel már másodszor jegyeztek el. Az apró, csillogó karika szépen fénylett, szinte beragyogta a szobám barátságtalan "néptelenség"-ét. Erről is Edward mosolya jutott eszembe. Ez volt az, melyért minden napomat végig csináltam, hogy aztán este ismét a hatósugarába kerüljek.
Szerelmem arcának emlékével sétáltam le a konyhába. csak a szokásos reggelit fogyasztottam, semmi újat, vagy nehezebben elkészíthetőt. Nem volt kedvem órákat pepecselni még a nap legfontosabb étkezésével sem. Gyorsan bekanalaztam a müzlimet, ráittam egy pohár narancslevet, majd elmosogattam. Charlie már úgy megszokta, hogy én csinálok minden konyhai munkát, hogy szerintem csodálkozva nézne a mosogatóra, ha egy koszos tányért találna benne, mikor haza jön.

Miután ezzel végeztem kiteregettem. Hehe...nekem ugye nincs is jobb dolgom?! Mivel Edward elment vadászni - sajnálatos módon most a ragadozó populáció elég messzire csalta - egész nap unatkozhattam a fenekemen. Különben még kapnék a fejemre Alice-től, vagy esetleg magától, " Mr. Jaj-de-vigyázunk-Bellára-nehogy-kilépjen-a-házból" tól.
Azonban mikor az utolsó ruhát is felcsíptettem nem volt maradásom. Úgy éreztem, vagy megyek, vagy megbolondulok. Azt pedig senki nem akarja, ugye?

Sebtiben felkaptam a kabátom, a cipőm, majd szinte futottam a furgonomig. Csak el! El, ebből a riasztóan üres házból!
Indítottam, a motor hangos dübörgéssel üdvözölt, majd kitolattam, és útnak indultam az erdő felé. A nyugalom jót tesz az ember idegeinek, ráadásul az erdő olyan szép emlékeket juttat eszembe, mint Edward napfénytől csillámló bőre azon az ominózus tisztáson. Még az emlék is káprázatos volt!
Lassan értem el a fás-füves-nedves "dzsungel" széléig. Ott egy kavicsos részen leparkoltam, és elindultam befelé.
A fák nyugtató, harmatos illata belengte egész tüdőmet. Imádtam ezt az illatot! Szabadnak éreztem magam, boldognak! Igaz, ez azon alkalmak közé tartozott mikor tényleg az voltam. Hisz'...gondoljunk csak bele! Edward felesége leszek! Végre! A családjához fogok tartozni, Őhozzá fogok tartozni...ráadásul egy bizonyos ígéret még mindig állt. Ezt pedig "Adonisz" sem cáfolhatta.
Céltalanul, ajkaimon boldog mosollyal bolyongtam a fák sűrű rengetegében, mígnem azon kaptam magam, nem tudom merre megyek. Ijedtségem egyenletesen fokozódott, mialatt próbáltam visszatérni az erdő szélére, mialatt a sápadt-zöldes fényben siettem a furgonomhoz. Sikerült? Persze, hogy nem...Mindig is pocsékul tájékozódtam. Azonban ez most rosszabbul jött, mint eddig valaha!
Zihálva futottam az ösvényt keresve, mely kivezet. Ám nem találtam, de még csak a helyét sem. Hamarosan tudatosulni kezdett bennem a szörnyű tény, miszerint körbe-körbe járok.*
~ És még térerő sincs! ÚRISTEN! ~

* A sírás kerülgetett, mikor hátamat egy fának vetve megálltam. Szívem kalapált. Egyre jobban hatalmába kerített a vakrémület.
Ugyan ki találhatna rám itt, a semmi közepén?! Igen a válasz egyszerű...senki! SENKI!
Ekkor azonban hirtelen valaki megszólított. Ugyan nem ejtette ki a nevemet, de mivel rajtam kívül nem volt más, akihez szólhatott volna ijedten megfeszültem. Ugyanis a hang mézes-mázosan lágy volt, puha, mégis csúfos szopránba hajlással. Csak a vámpírok bírtak ilyennel...
Szemeim kipattantak, s ott állt előttem. Tűzvörös haja lágyan lobogott a gyenge szélben. Egy pillantást vetnem elég volt rá, hogy rájöjjek: igazam volt! A nőstény furcsa, feszes mégis nyugalmas testtartással állt előttem, tőlem alig több, mint egy méterre. Egy jelentéktelen méterre, mely nem távolság neki, ha ölni akar! Hiába nem volt vörös a szeme, annyi ragadozót láttam már, hogy tartásából rögtön felismertem táplálkozási szokásait.*
~ Nyugi Bella! Indulj el szépen...lassan...hátra, vagy oldalra! Vagy bármerre....! ~
* Most már annak is jobban örültem volna, ha egy erre kóboroló farkas vagy róka esz meg elevenen.

A hangot követve hátrálni kezdtem, azonban hirtelen bele ütköztem valami keménybe. Ijedten fordultam hátra, s a megkönnyebbülésem elmondhatatlan volt. Hátam mögött Alice állt haláli nyugalommal! Szinte azonnal összerakta félelemtől zsibbadt agyam a dolgokat. Alice követett, egészen idáig! Máskor mérges lettem volna, ám most kifejezetten örültem.
KIssé megszeppentem mikor olyan csúnyán nézett rám. De már sejtettem, hogy ez lesz...
Lélegzet vissza folytva figyeltem, amint közelebb lépett a ragadozóhoz és bemutatkozott neki.*

Vendég

Mindenben kell találni valamit, aminek örülhetünk!

Volt egy látomásom, ami az istenért sem hagyott nyugodni. Láttam, hogy bella az erdőbe merészkedik, és összetalálkozik egy ragadozó vámpírral, azt is láttam, hogy nem akarja megenni, de játszadozni szeretne vele. Nekem pedig már ezt is meg kell akadályoznom. Először vadászni szerettem volna, de felhagytam ezzel, lévén fontosabb dolgom is van, meg kell védenem Bellát, aki már megint keresi magának a bajt. Imádom mikor ezt csinálja.Ráadásul most Edward is elment valamerre vadászni, így megint rám maradt az a feladat, hogy Bellát megóvjam a rá leselkedő veszélyektől. Szörnyű, hogy minden lépést követni kell, mert bármelyik pillanatban bajba kerülhet. Ezért job lenne, ha átváltoztatná Edward. Bella is ezt szeretné. Utána Edward-ot furdalná a lekiismeret, de belátná idővel, hogy sokkal jobb ez így.
El kell mennünk még esküvői ruhát is venni, Bella tortáját is meg kell rendelnem, már elterveztem, öt emeletes lesz. Csak tudnám miért, ha mi úgysem eszünk belőle. De mindegy is. A többiek legalább lakjanak jól.
Követtem az erdőben az illatot, Belláét, és ahogyan ezen az úton haladtam, megéreztem a ragadozó illatát is. Nem akarta bántani Bellát, eddig legalábbis úgy nézett ki, hiszen a látomásom sem változott. Ha pedig már más szándékai lennének, akkor változott volna. De mindenesetre jobb, ha itt vagyok Blla mellett. Edward soha nem bocsátaná meg nekem, ha valami baja történne. De szerintem mondjuk Charlie sem. És én sem szeretném, hogy baja essen. A harcot mindenképpen szerettem volna elkerülni, egyedül azt hiszem, nem biztos, hogy letudnám győzni. és nem szeretnék megsebesülni, az is biztos. Ahogyan haladtam ezen a kacskaringós úton, szinte biztos voltam benne, hogy Bella eltévedt. Magától csak nem jönne be ilyen mélyen az erdőbe!
hamarosan észre is vettem már az idegen nőt. összevontam a szemöldökömet, majd közelebb léptem, hogy ő is biztosan észrevegyen, és Bella is, aki lehet, hogy mérges lesz rám majd, mert követtem.De nem érdekelt. idővel majd csak elfelejti. A vállára tettem a kezemet, bátorítóan, majd védelmezően egy kicsit közelebb húztam magamhoz, a ragadozóra pedig nagyon-nagyon csúnyán néztem. Sajnos én nem vagyok gondolatolvasó, így aztán nem tudom, mi járhat éppen a fejében. Úgy vettem észre, még mindig kitartott eredeti terve mellett, a játszadozás mellett. Hosszas gondolkodás után végre megszólaltam, csengő-bongó hangon, egy csöpp ellenségeskedés nélkül.

-Szervusz. Alice Cullen vagyok, mi járatban errefelé?- kérdeztem tőle, látszólag még mindig vidáman. Bellára néztem csúnyán, hogy képzeli, hogy ilyen mélyre bemerészkedik, engedély nélkül? azt hiszem, erről otthon el kell beszélgetnünk, jobb lesz emlékezetét felfrissíteni, hogy már szinte sehol nincs biztonságban. Nem értem, hogy tudja ezt állandóan elfelejteni! Figyelhetne rá.

much good may it do you! (Natalie, Alice and Bells) Ezzt_www.kepfeltoltes.hu_

Hiába hever a lábad előtt a világ, ha nincs kivel megosztani.

Évszázadok óta bolyongok egyedül a semmiben. Körbejártam Európát és egyre jobban érlelődik bennem a düh. Amióta az eszemet tudom, mindig a szerelem volt az első az életemben. Amikor végre megtaláltam, tíz boldog év után néhány öntelt, szadista vámpír elvette tőlem. Női, és vámpír büszkeségem nem engedi, hogy ezt csak úgy eltűrjem, így gyászom után lábam alá vettem Európát, hogy megkeressem kedvesem gyilkosát. De ez már rég volt.
Most itt vagyok Amerikában, és megpróbálok a mának élni. Világoskék farmerben és fehér, mély dekoltázsos pólóban, emberi léptekkel haladtam az erdő felé. Szomjam már csillapítottam Seatl-ben , így talán embert sem ölnék. Már sokat hallottam erről a Forks nevű kisvárosról, ahol egy bizonyos vámpír családnak állandó lakhelye van. Persze nekem is van egy két kastélyom szerte Európában, de azok nem a legmodernebb kort tükrözik. Kíváncsi vagyok, hogyan élnek a vámpírok a 21. században.
Lassan sétáltam az erdőben egyre beljebb és élveztem ahogy a szél felborzolja a hajam. Még emberségemből megmaradt bennem a természet iránti imádat, akárcsak a művészet iránt.
Felgyorsítottam a lépteimet, és szórakozás képen kerülgetni kerülgetni kezdtem a fákat, amik hatalmas óriásként magasodtak felém. Már annyira megszoktam, hogy egyedül élek, és nincs senki akivel megoszthatom örömöm, bánatom, vagy akár csak a gondolataimat is, hogy nem is vágyom közösségre.
Átugrottam egyik fáról a másikra, majd az ágakon kapaszkodva haladtam a mélység felé. Még szerencse, hogy ezekben a cseles pozíciókban senki nem lát. Bár az sem zavarna, hiszen egy rossz szó és vége. Elkapnám, és belemélyeszteném fogaimat, puha nyakába, és szívom magamba az erőt adó vért. Ettől máris rám tört a szomjúság, de nem annyira, hogy nem bírjam ki, amíg beérek a városba. Biztos nagyon finomak az forksi lakók. Hmm....
Lassan elfogynak az ágak, amiken ugrálni lehet és kedvem sincs már hozza, így leugrottam a zöld gyepre és futva haladtam egyre beljebb. Szaladás közben figyeltem a tájat és ittam magamba a környezet minden apró részletét. A bogarakat a fatörzseken, a madarakat, akik riadtan repültek fel a közeledtemre, a bokorban meghúzódó nyulacskákat, és az ijedten elszaladó őzeket. Poénbol az állat után rohantam, hogy felmérjem vele az erőmet. Egy ideig együtt futottunk, egyforma gyorsan, de nagyon cseles kis őzike volt. Pont amire elkerültem volna egy hatalmas kanyart vett balra. Irigykedve néztem utána, hogy látszólag kicselezett, de mivel nem indította be a fantáziámat tovább haladtam a széllel.
Valami szívembe markolóan finom illat csapta meg az orrom. Egy eltévedt, vagy csak az erdőbe keveredett ember szaga. Le lassítottam a lépteimet és nagyot lélegeztem, hogy felmérjem merről jön az illat. Behunytam a szemem és észak felé vettem az irányt, ahol az embert éreztem. Egy pillanatra ismét megálltam, majd felugrottam egy fára, és vártam, hogy megjelenjen szórakozásom tárgya. Nem akarom felfalni, hiszen nem vagyok éhes, de szórakozni jó lesz a kicsike.
Nem kellett sokáig ücsörögnöm, mert hamarosan megpillantottam a kislányt. Megvártam, hogy közel érjen hozzám, majd leugrottam mellé a földre.
- Szia kicsike.
Hálát adtam az égnek, hogy rajtam van a kontaklencsém.