Esküvői ceremónia

Tárgy: Re: Esküvői ceremónia Vas. Feb. 14, 2010 8:35 pm

Most, hogy ennek vége kezdődjön a buli!!! ^^

Lagzi

Tárgy: Re: Esküvői ceremónia Vas. Feb. 14, 2010 8:27 pm

* Szívem hangosan dörömbölni kezdett Edward kérdésére, melyet tisztábban hallottam, mint
eddig bármit. Az új nevem beleégte magát a szívembe, észveszejtő mosolyával együtt.
Mrs. Cullen... de furcsa! Még meg kell szoknom, de nem lesz nehéz. Most már nem...
Ám már válaszolni nem volt időm, ugyanis mire szóra nyitottam volna a számat, valami teljesen
másra kényszerültem vele...
Ami nem volt kényszerűség, inkább maga a megváltás, ezután a sok borzasztóan unalmas
pillanat után.
A csókunk most nem olyan volt, mint az eddigiek. Furcsán teljes, mintha eddig ez hiányzott volna kettőnk
fellebbezhetetlen összhangjából. Ám bátor nekem ez akkor aligha jutott eszembe. Csak arra bírtam figyelni,
nehogy kiugorjon a szívem. Nem jártam messze ettől, egyáltalán nem...
Tudtam, 100ak figyelnek minket, s ez igazándiból vissza fogott - már amennyire bírt - , de könyörgöm:
alig 2 perces menyasszony vagyok, hadd csókoljam már addig és úgy a férjemet - te jó ég! - ahogy nekem jól esik!
Ezt a " politikai " fogást követve hagytam, hogy karjaim kis gátlással ugyan, de olyan szinte szerelmesem
nyakára kulcsolódjanak, hogy bőrömet rázni kezdte a hideg. Kellemes érzés volt, a sok pánikroham után, ami
felfűtötte testhőmérsékletem. Gondolataimba bele férkőzött valami, amibe rögvest bele pirultam, és
örültem, hogy a gyülekezet nem látja. Bár Edward érezhette, mert az arcom ilyenkor rendszerint tűzforróvá válik.
Minden előzetes bejelentés nélkül...
S ekkor... túl hamar... túl gyorsan... vége lett.
Alig kaptam levegőt, felületesen zihálva próbáltam rámosolyogni, de csak kevéssé ment. Még mindig a felismerés hatása
alatt álltam, miszerint: feleség lettem...
Ez kicsit sok lenne annak, aki nem találkozik vámpírokkal naponta, akit nem akartak már többször is halálra kínozni,
vagy aki tökéletesen misztikumok nélküli életet él. Számomra ez egy hétköznapi tett volt, ami Edward miatt varázslatos lett.
Ez a helyzet, kész... és én minden percét, minden pillanatát élvezni fogom, amíg csak élek... és az - hála az égnek - még igen, igen
sokáig fog tartani!
Szerelmem hangja úgy simult a dobhártyámra, mintha selyemből lenne, s emiatt még a legújabb " becenevem " is figyelmen kívül hagytam.
De csak egy röpke másodpercre.
Mikor tudatosult bennem, hogyan is nevezett, kirázott a hideg.*
~ Kis boszorkám? Hm... ~
* Alapjáraton nem tetszett, nem szeretem a becézgetéseket, de... mert Edward becézett, ez maga a kitüntetés számomra!
De akkor nem volt időm elgondolkodni ezen, ugyanias egy szívverésnyi idő alatt körénk gyűltek a lelkes, gratuláló vcsaládtagok, barátok.
Én pedig vészes távolságba sodródtam szerelmem hatósugarából. Kezek fonódtak az enyémekre, érintésről-érintésre kaptam
a szívesebbnél-szívesebb szavakat, s ezalatt mind végig Edward-ot kerestem. Láttam, ahogy átöleli Alice-t,
ahogy Emmett vállába boxol, bár fogalmam sem volt, miért és azt is, mikor Esme mosolyogva megigazítja az agglegénység árnyékából
újdonsült fiának gallérját. Mosolyogva próbáltam elkapni valamelyikük pillantását, de csak Rosalie tekintetét sikerült, aki legszívesebben
a saját vérembe folytott volna, szóval inkább az engem körülvevőkre koncentráltam.
Renée sírva borult a nyakamba, majd megfolytott, úgy ölelt magához.*
- Jaj, Bella! Annyira, de annyira boldog vagyok! Olyan gyönyörű vagy... * hangja elcsuklott az anyai örömök súlya alatt. Mintha legalábbis
valami elképesztően büszke lehetne rám... legalább ő az...
Én nem voltam büszke magamra egy kicsit sem, de az okát inkább elhesegettem magamtól. Annál is inkább, mivel ekkor Charlie zárt ölelő
karjai közé, nem kis lelkesedéssel.*
- Gratulálok, Bells! * mondta vigyorogva. Krákogva öleltem vissza Őt, habár azt hittem, menten szét töri a csontjaimat.*
- Köszi, Apu! * motyogtam.
Charlie nem volt egyedüli kedvelője a csonttördelő öleléseknek. Őt Phil követte hasonlóképp, majd jöttek a barátaim. Még
Mike és Jessica is megtiszteltek jelenlétükkel, bár nekik nem én küldtem a meghívót, hanem Alice. Én csak Angela-ba és Ben-be
egyeztem bele. De már hiába való udvariatlanság lett volna felhánytorgatni a sokszor nem is olyan barátságos múltam Jess-szel
és Mike-kal, akik kézen fogva jöttek oda hozzám, és még akkor sem engedték el egymást, mikor átöleltek.
Újabb meglepetés: Jessica úgy nézett ki, mint aki sírt. Habár erős gyanúm volt, a meghatódottsága színjáték. Én meg a boldogságomat
színleltem feléjük, s így elég hamar túlestünk a jókívánságos formaságokon.
Bár csak ne így történt volna...
Ugyanis amint Jessica és Mike kikerültek a képből valaki fájdalmasan ismerős gurult elém. Igen, gurult... elakadt a szavam.*
- Gratulálok,Isabella! * monta Billy Black nyersen, tartózkodón, de mikor Charlie felénk pillantott idősödfő arcvonásait elöntötte
a barátságosság. Na igen, színház az egész világ...*
- Köszönöm, Billy. Átadtad Jacob-nak az ühzenetem? * mert hogy ilyen is volt, bár erről Edward csak akkor
tudhatott, ha tüzetesebben átvizsgálta Alice gondolatait, aki... hoppá, hisz Alice nem látja a farkasokat! Akkor tehát egyikük sem tud arról, amit Billy-nek
mondtam 3 napja La Push-ban...
Még mindig tisztán emlékeztem arra a pár mondatra. Elmondtam Jacob apjának, hogy műsor változás történt, és hogy mikor lesz az esküvőm.
M egadtam mindent. Az időpontot, a helyszínt, jó hogy nem varázsoltam oda rögtön egy módosított meghívót. És a dolgot abban
a hitben zártam: elmondja Jacob-nak. Vagy legalábbis megemlíti,... hogy várom... hogy jöjjön el... Hiú ábránd...
Billy jéghideg, merev arccal ennyit mondott nekem.*
- Nem ért rá. * aztán tova gurult a büfé asztal felé.
És ekkor becsapott a villám!
Úgy éreztem, minden vér kifolyt az arcomból, mintha az életerő is elhagyta volna a testem. Tovább mentem, kézről-kézre, gratulációról-gratulációra
és meg is köszöntem, de fogalmam se volt, mi jön ezután. Az ujjamon a gyűrűm lobot vetett, szinte megvakított a fénye. Elnyomta életem
addigi könnyedségét. Mert ráébresztett a cudar, istentelen valóságra. Hogy Jacob Black megutált. Úgy, ahogy akartam... már nem fáj neki, csakis nekem.
Milyen bolond voltam, milyen önző, hogy barátságot akartam kettőnk közt! Amikor ez Őt kínozza...? Esküszöm, megérdemelném,
hogy Edward véget vessen az életemnek! Csak egy harapás lenne! Ha nem tud megállni, még jobb! Akkor a karjai közt halok meg és
sosem fogok tudni többet ártani senkinek! Carlise pedig megakadályozná, hogy utánam haljon... tökéletes terv!
Ám még a kivitelezés módjáig sem juthattam el, ugyanis Edward hirtelen kiragadott az élő gyűrűből, és megindult velem a tánctér felé.
Hangja sem bírt megnyugtatni, bár minden erőmmwel próbáltam mosolyogni. Mégsem ment... és ha tudná, min gondolkozom, neki
is fájdalmat okoznék! Tessék Bella, micsoda egy önző csitri vagy te...
Még óckodni is elfelejtettem a tánctól, pedig ez életem legnagyobb démonja , nem vitás. DE a második megjegyzésére olyan mérhetetlen bűntudat
öntött el, hogy úgy éreztem, én vagyok a Földgolyóbis legnagyobb csapása. A monsun nyomomba sem ér...*
- Tudom. * suttogtam lehajtott fejjel. * - Nem érdemlem meg.... nem érdemellek meg! Ha tudnád, mennyire nem...

Tárgy: Re: Esküvői ceremónia Pént. Feb. 12, 2010 9:16 pm

Az oltár előtt állni olyan leírhatatlan, és megmagyarázhatatlan érzés, olyan amit nem lehet szavakkal kifejezni. Túlmegy minden határon, és még a boldogság kifejezés sem elég leírni. Csak álltam mozdulatlanul és megbűvölve néztem kedvesem szemébe.
Hm...Talán Bella egy boszorkány, aki valamilyen varázslatos főzetével megbabonázott, hogy örökre magánál tartson. Ez esetben bátran kijelenthetem, hogy a bűbája sikeres volt,mert teljes szívemmel, minden egyes részemmel szeretem.
Féloldalas mosolyra húztam a szám a saját kis elméletemen, és megfogadtam, hogy elmesélem neki is, miután a feleségem lett. Hallottam az összegyűltek gondolatait. Mindenki fejében a mi rendkívüli boldogságunk és szerelmünk járt. Önelégülten húztam ki magam, mert tudtam, hogy ezt a boldogságot és szerelmet csak én kaphatom meg.
Az izgalom ami az előbbi rossz pillanataimban rám tört eltünt. Tisztában voltam vele, hogy Bells már az enyém és semmi nem veheti el tőlem. Sem a halál, sem a Volturi, de még Jake sem.
A szavai, amiket kissé halkabban a kelleténél mondott. Életem legszebb szavai voltak ezek, amelyek elhagyták létezésem értelme ajkait. Ezek a betűk, szavak, mondatok egy örökkévalóságra beitták magukat a szívembe. Mindig ez fog a fülembe zengeni, bármi történjen is. Ha majd évszázadok telnek el, akkor is ez a pillanat fog minden percben az eszembe jutni.
Az én kicsi kincsem befejezte a mondandóját, és kénytelen voltam néhány percre az esketőre pillantani, aki már a mondókája végén járt. Rámosolyogtam, és ismét belekapaszkodtam a feleségem tekintetébe.
Milyen fura rágondolni...feleségem van. Milyen jól hangzik. Azt hiszem meg tudom szokni.
Hallottam a hátunk mögött felhangzó tapsvihart, Reneé szipogását, Charlie örömkiáltásait, Alice és Esme boldog gondolatai, láttam Carlisle büszkeségtől ragyogó szemeit. Ezek a percek mindenné fontosabbak lettek a számomra.
Engedtem, hogy Bella a nyakam köré fonja a karjait, jéghideg kezem a dereka köré kulcsoltam, és szorosan magamhoz húztam. A lehető legmelegebb mosolyom küldtem felé.
- Nos Mrs. Cullen, hogy érzi magát?
Mielőtt még válaszolhatott volna közel hajoltam, és óvatosan megcsókoltam. A csókunkban benne volt minden eddigi szerelmünk, egymás iránt érzett vágyunk.
Régimódi vámpír vagyok, így a csókunkat még időben megszakítottam.
- később kicsi boszorkám.
Kézen fogva vetettük bele magunkat az örvendező tömeg kellős közepébe, hiába szerettem volna, most egyedül, csendben lenni vele ez lehetetlen. Így hát nehezemre esett ugyan, de elengedtem a kezét, hogy átölelhessem az előttem ugráló Alicet!
- Mindent köszönök neked!
Suttogtam a fülébe, majd kezet ráztam a pajkosan vigyorgó Emmettel, aki a nászút szót formálta az ajkával. Belebokszoltam a vállába, és lemondóan megráztam a fejem.
- Olyan szépek vagytok kincsem! Büszke vagyok rátok!
Hangzott Esme dicsérő szava, valahonnan a hátam mögül. Megfordultam és a karjaimba zártam.
- Köszönöm, anya!
A mellette álló Carlisle büszke arcát látva, még hatalmasabb boldogság lett úrrá rajtam. Próbáltam szavakba önteni az érzéseimet, de mire megszólaltam volna, továbbálltak a Bellát körülvevő sorba.

Miután sikeresen vettük a gratulálók hadát, végre ismét megfoghattam feleségem kezét.
Nos Mrs. Cullen szabad lesz egy táncra?
Homlokon csókoltam, és a táncparketnek kialakított helyhez vonszoltam. Átfogtam a derekát.
- Megígérem, hogy te leszel a legboldogabb nő a világon. Boldoggá foglak tenni.

Tárgy: Re: Esküvői ceremónia Csüt. Feb. 11, 2010 9:42 pm

* Még mindig mosolyogtam, teljes szívemből, mikor az eskető megkezdte a beszédet. Furcsa, eufórikus
álom szállt érzékszerveimre, csak a szemem maradt éber. Mert azokkal Edward-ot néztem! Elképesztő,
mennyire tökéletes. Még mindig, már megint és ezután is mindig az lesz. Örökké... és én is az leszek! egyszer.
Miután ennek itt vége nem kell sok hozzá. És olyan lehetek, mint Ő.
Miközben az elővezető beszéd ott folyt a fülem mellett, engem gondolataim teljesen más irányba kaluzoltak.
Rémesen messze a helyzettől, időtől... mindentől...
Lelki szemeim előtt egy gyönyörű, csillogó bőrű lány állt. Szemei aranyozottan csillogtak, és mosolygott. Rám.
Ha eszemnél lettem volna talán megismerem, ki is ő. De egyáltalán nem voltam tudatában a történéseknek.
A lány pedig még mindig mosolygott, mintha valami borzasztóan boldogító dologról akarna nekem beszámolni
szavak nélkül. nem értettem, nem is merült fel benem ez a lehetőség, de egy valamit biztosan levontam az
elém táruló látványból: ez az akárki a Cullen család tagja!
A nyakamat tettem volna rá. Minden egybe vágott rajta. Csak azt nem tudtam, ki lehet. Valami, valami
egészen kis dolog emlékeztette egy másik lányra, akit akkor láttam, mikor tükörbe néztem. De túl gyönyörű,
túlságosan földöntúli volt az én gyarló, emberi valóságomhoz. Aztán hirtelen - csak úgy a semmiből - felbukkant
az oldalán még valaki. Akit viszont nagyon jól ismertem. Bronzvörös haján már nem egyszer, nem százszor
végig futott a szobám gyér fényeinek még gyérebb csillogása. Tudtam, milyen színeket szeret rajtam, és
azt is, milyen csodálatos a mosolya. Ismertem a hiányát, a dühét, hova tovább az örömét is. Az emlékeimbe
vésődtek a csókjai, mintha örökre az ajkaimra égette volna őket...
Hiába, ő Edward... és a mellette álló, gyönyrű lány én volnék...? Tökéletes képtelenség! Vagy mégsem...

Kedvesem lágy, boldogságtól fűtött szavai hoztak vissza a valóságba. Pontosabban az álmaim start pontjához,
ami inkább álom szerű valóságnak nevezhető. Még kissé kába voltam a képzelgéstől, de hál' istennek tisztán, kivehetően
hallottam, hol is tartunk, és mindjárt én jövök...
Na igen, én jövök... de miben?!
Hirtelen izzadni kezdett a tenyerem. Edward gyönyörű hangja betöltötte a termet, s a szemem sarkából biztosan láttam:
Renée sír. És Charlie is szipog. Hát nem ronthatom el félre beszéléssel! De sokkal nehezebb volt a feladatra, a mondanivalóra
koncentrálni, mint hittem. Szeremesem aranybarna szemei fogva tartották az enyémeket, s minden pillanattal jobban elfelejtettem,
hogyan is kell lélegezni. Szívem egyre- másra a bolondját járatta velem, mintha meg akarna őríteni!
Elhihetitek, nem ez volt az első akalom... de mégis...
Edward a végéhez ért, én pedig még javában táplálkoztam lényének leírhatatlanságából, mikor egyszerre csak rám került a sor.*
- Kérlek téged Isabella Marie Swan, hogy ismételd utánam a szavakat.
* Ott zengett a dobhártyámon, mint valami ördögi üzenet. Az pedig ami ezután jött, még borzasztóbb volt...
Az eskető ugyanis mondta... de én későn kapcsoltam, s már vagy két másodperc is eltelt mire engedelmesen ismételni kezdtem.
Egy rakás szerencsétlenségnek éreztem magam, de legalább a szövegemmel nem volt gondom. Az ugyanis oly' természetesen
ment, mintha könyvből olvastam volna fel. És nem ám azon a monoton hangon, hanem az örök szerelem múlhatatlan melódiájával.
Ugye, milyen költői? Nos, abban a pillanatban én is úgy éreztem, az én életem a lehető leggyönyörűbb balladát, szinfóniát tartalmazza,
amit ember vagy bárki valaha látott. Edward-ot...*
- Én Isabella Marie Swan fogadom, hogy téged Edward Cullen szeretni foglak, veled leszek jóban, rosszban, egészségben, betegségben míg a halál el nem választ.
* A halál... na persze! Micsoda butaság! Ez az, amire nekünk sosem kell majd gondolnunk, ha vámpír leszek... ha örök életű leszek, és
sebezhetetlen! A gyönyörű meg csak a hab a tortán, hogy Edward-nak legyen oka azt mondani: szép felesége van. Jelen körülmények közt
ugyanis a szépségemmel van egy " kis " hiba... mármint... nekem olyan nincs! Ezért ilyen hihetetlen ez az egész. De van egy megdöbbentő
hírem: hihetetlen, de igaz!
Az eskető pedig, gondolataimról mit sem tudva, beszélt tovább.*
- Adja az ég, hogy házasságotok kiállja az idő próbáját. Kérjük hát a mindenható Úristen jó akaratát! ...
* Meddig fog még ez így menni? Nyilván az atyának fogalma sem volt arról, hány vámpír van a teremben, de ha ezt tudta volna,
hétszentség, hogy nem vesztegeti az iejét az Úristen kegyelmének, jóakaratának kérésére... amúgy is teljesen fölösleges! A mi házasságunk
örökké fog tartani... míg a halál el nem választ, és mivel ez nem fog bekövetkezni, tovább...tovább...
Mire az előttünk szónokló " Isten pásztora " elhamvad, porrá enyészik a Föld alatt, mi akkoris együtt leszünk. Szóval, igazán kár
aggódni a házasságunk ért...
De mivel ezt illetlenség lett volna hangosan kimondani vártam. Vártam a végszóra, ami elővezeti egész boldog jövőmet a mellettem álló
fiatal emberrel. Arra a végszóra, amit már az ég tudja, mióta akar Ő és mikor határoztam el magam, hogy én is akarom...
Aztán hirtelen minden olyan gyorsan megtörtént... túl gyorsan... pedig én nem számítottam rá... De ellenkezni se
idő, se indíttatásom nem volt. Még szép, hogy nem...*
- Ezennel az Atyának, a Fiúnak s a Szentléleknek nevében, a rám ruházott hatalomnál fogva házastársakká nyílvánítalak benneteket!
Megcsókolhatja az arát... * fűzte hozzá cinkos-drámai hangon Edward-nak, mint valami tizenéves suhanc. Egy pillanatra
kedvem támadt a hangos nevetéshez. De csak egy röpke, megsemmisült pillanatra, ugyanis csak azután fogtam fel, mi is történt
itt most valójában. Hogy már nem vagyok többé kislány... hogy már nem Isabella Marie Swan vagyok... hanem valami egész más...
Isabella Marie Cullen, vagy ha úgy tetszik - és itt jön a lényeg - Mrs. Edward Cullen... férjhez mentem...*
~ Ez hihetetlen! ~
* Nem sok időm volt feldolgozni ezt, ugyanis már hallottam is a tapsot, valahonnan, egészen távolról... de egyenlőre
nem a nyilvánossággal akartam törődni. Inkább karjaimat Edward nyakára fontam, hogy minden nehézség nélkül megcsókolhassam...*

Tárgy: Re: Esküvői ceremónia Csüt. Feb. 11, 2010 11:12 am

Olyan kimondhatatlan nyugalom lett úrrá rajtam, mintha történetesen nem is a saját esküvőmön lennék, hanem az Emmettén. Tökéletes nyugalommal álltam az oltár előtt, és széles mosolyommal biztattam a felém haladó szerelmesem. Már-már érezni véltem bőre melegségét, édes illatát, és látni véltem szeme csillogását, amikor belőlem is eltűnt a nyugodtság. Mint egy sóbálvány úgy álltam ott, és próbáltam kitalálni mi történt. Alice gondolataiból kikövetkeztetve csak egy kis esküvői rosszullét, vagy mi, de nem hittem el. Az én Bellám nem szokott ilyen furcsán viselkedni, Ő mindig biztos a dolgában, határozott és talpraesett. Most nem. Kezem ökölbe szorult a félelemtől, valami olyan félelem jött rám, hogy az kimondhatatlan. Láttam, ahogy Reneé felemelkedik az első sorban, és idegesen pislog szerelmem felé. Hiába éleslátó az édesanyja nem csak neki tünt fel Bella félelme. Esme és Carlisle is bátortalanul és tanácstalanul pislogtak felém.
De talán ennek így kell lennie, talán még úgy érzi túl korai ez neki, én megértem. Lehet, hogy a szerelme már nem olyan erős irántam, mint volt, ezt is elfogadom. Sőt, még az is megeshet, hogy úgy dönt nem akar a vérfarkaskája nélkül élni, így nem lesz a feleségem, ha ez így van Jacob Black ma éli utolsó óráit. Lesütöttem a szemem, és éreztem ahogy az erek kidagadnak a nyakamon. Nem érdekelt, hogy ki mit gondolt, csak emésztettem magam, hogy mit csinálhattam rosszul.
Ekkor a szerencse, és Bella igaz szerelme az oldalamra állt. Éreztem és hallottam, hogy közelebb lép hozzám. Illata megcsapta az orromat, amire a szemem is felpattant. Ismét lazán álltam, várva Őt. Fejemből minden sötét gondolat és bosszú eltűnt, csak arra összpontosítottam, hogy szeret. Láttam a vendégsereg arcán a megkönnyebbülést, és szájam féloldalas mosolyra húztam. Átvettem Charlietól a lányát, aki szipogva ült le a Reneé melletti üres székre. Szemem sarkából még láttam, hogy Carlisle barátságosan megveregeti a hátát.
Belenéztem hőn imádott kedvesem szemeibe, és elvesztem benne. Magával ragadott annak csillogása és a belőle kiáradó szerelem. Az eskettető szavai nem hatoltak be a tudatomig, csak Bells egyenletes szívdobogását hallottam, ami néha felgyorsult, de egy kedves mosoly hatására ismét egyenletessé lett.
Csak most gondoltam bele igazán, hogy mit kér tőlem, hogy azt akarja, hogy miután a feleségem lett tegyem szörnyé. El akarja venni tőlem ezt az élményt, meg akar fosztani szíve lágy ütemétől. Nos Miss Swan, ehhez nekem is lesz egy pár szavam.

Sikerült végre a külvilágot is becsatlakoztatni a boldogságomba, így végül meghalhattam a felém intézett szavakat. Egy percre sem vettem le Bellaról a tekintetem, csak hallgattam a mellettem álló szavait.
-Edward Cullen, kérlek ismételd utánam
Hallottam, ahogy elkezdi a megszokott sablonos szövegét mondani, én megfogtam hitvesem kezét, és megszólaltam.
- Én Edward Cullen fogadom, hogy téged Isabella Swan szeretni foglak, veled leszek jóban rosszban, egészségben, betegségben míg a halál el nem választ.
Hoppá...a halál. Erre már régóta nem is gondoltam, mi lesz ha az én törékeny ember feleségem meghal. Ha nem tudom megvédeni a Volturitól, vagy ha egy akármilyen balesetben elveszi tőlem az Isten. Mi lesz velem? Képes leszek utána halni? A válaszom igen.
- Kérlek téged Isabella Marie Swan, hogy ismételd utánam a szavakat.

Tárgy: Re: Esküvői ceremónia Szer. Feb. 10, 2010 9:24 pm

- Bella, lélegezz méllyeket! Hallod?! Nehogy el ájulj itt nekem! Isabella Marie Swan!
* Alice türelmetlenül, pánikba esve rángatta a vállaimat, miközben a szoba egyre-másra
megfordult körülöttem. Ajkaimat mereven össze szorítottam, de ez azzal járt, hogy nem
tudtam megnyugtatni Alice-t, nincs semmi bajom!
Az azomban szemen szedett hazugság lett volna. S engem az idegbaj kerülgetett. Hogy miért?
Lássuk csak. Mondjuk mert röpke öt perc múlva férjhez megyek életem nagy szerelméhez,
aki viszont szeret engem. Ugye, most azt gondolod, ez egy egész könnyű, sőt élvezetes procedúra,
hisz az fog történni, amire vágyom. Nos, ez nem igaz így egészen...
Valóban az fog történni, amire vágyom - bármily' abszurd is ez így elsőre -, és valóban igaz szívemből
teszem. De hosszú az út a végéig, rengeteg buktatóval! Például félő, hogy úton az oltár felé megingok
és előre esem. Nem nehéz ezt elképzelni ekkora ruhában, és ilyen sarkakkal! vagy, hogy elfelejtem a
szövegem Edward mellett, és kinyögöm az első dolgot, ami az eszembe jut. Vagy... hogy el sem jutok az
oltárig, mert erőt veszu rajtam a félelem, sarkon fordulok, éselrohanok...
Igen, ez a pár verzió mind egymást kergette lelki szemeim előtt, mint valami ördögi, esetleges jövőbeli fotóalbum,
ami meg akar gyilkolni...
Alice szavai lobott vetettek a fejemben.*
- Bella, jön Charlie! Ha nem szeded össze magad ruha ide- vagy ruha oda, beduglak a hideg víz alá! Érted?! * Alice
egyre jobban bepánikolt. Megborzongtam. Vajon komolan gondolta? Vagy csak meg akart győzni? Akár így, akár
úgy, de össze kell szednem magam, nehogy Charlie ilyen állapotban lásson.*
- Nyugi...ny...ugi, jól va-vagyok! * motyogtam, majd feltápászkodtam a székről, bár a gyomrom bukfenceket hányt, s
úgy éreztem, ez a hányós dolog nem csak a belső szerveimre lesz hamarost érvényes.
Ám ezt iőm sem volt végig gondolni, ugyanis ekkor belépett Charlie. A megérkezése izzasztó erővel hatott rám.
A régi " védelmező, felnőttes " nagylány elsöpört minden izgalmat, habár csak külsőleg. Belülről még mindig remegtem,
akár a kocsonya.*
- Indulhatunk Bells? * Charlie hangja elcsuklott egy picit, bár tudtam: az ő izgalmának köze sincs az enyémhez. Az övé
valami apás izgalom, amivel egy szerető apa telik meg, mikor kislánya hosszú útra indul, melynek ő már nem lesz annyira része,
mint eddig. Rémes, mennyire önző dolog Charlie tudta nélkül menni a világ sötétebb részébe. Pontosabban oda, amit
Edward sötétebbnek érez. Számomra ott az örökké valóság vár Edward Cullen-nel, és ez megér bármennyi sötétséget!
Mert ő nekem mindig is maga volt a hold, és mint tudjuk: nincs éjszaka, amit az az ezüstös égitest ne tenne ragyogóbbá.
De vissza a jelenbe, ami több megpróbáltatást rejt, mint eddig bármi...*
- Persze, Apu! * motyogtam, majd Charlie-hoz tipegtem és remegő kezekkel belé karoltam. Alice mellém lépett, és átkarolta a
derekam, megelőzve ezzel egy esetleges elesést.
Charlie csak a lépcsőn jött rá, hogy valami nincs rendben. Akkor már kettős látásom volt, izzadt a kezem, s úgy
éreztem, menten leájulok az emeletről.*
- Bells, jól vagy? Szóljak Carlisle-nak? * ezt a kérdést Apa úgy tette fel, mintha csak úgy berongyolhatna a szertartás
kezdése előtt alig 3 perccel a nappaliba, és elhívhatná Carlisle-t minden feltűnés nélkül. Egy hiányzó menyasszony
csak feltűnne a gyülekezetnek, nem?*
- Alice, mi a baja?! * Charlie a pánik nevű szakadék szélén tétovázott készen arra, hogy bele ugorjon, amint az arcom is izzadni kezd,
vagy amint a vállára alélok. Úgy tűnt, nem járok messze ettől, de nem akartam jelenetet, mellesleg pedig tudtam, elég
egy röpke pillantás Edward-ra és ismét ki fogok csattanni az egészségtől.
Alice megelőzte a közelgő katasztrófát. Hál' az égnek...*
- Csak egy kis esküvő előtti izgalom, Charlie! Ne aggódj, a lányod ma itt biztosan férjhez megy! * mosolygott Alice, mikor az utolsó lépcsőfokot is elhagytuk.
Fogalmam sem volt, hogy jutottunk el odáig... Apa pedig pont úgy nézett ki, mint aki pont ettől a választól félt Alice
oldaláról. Meg tudtam érteni... Ezúttal igen!
Hisz' gondoljunk bele! Van egy lányod, aki a szemed láttára nő föl, elhalmozod szeretettel... s egyszer csak szerelmes lesz,
férjhez megy, gyerekei lesznek, Te pedig ha nem is merülsz feledésbe, már nem fogod látni naponta hálóingben, zokniban. Ugyan
Charlie nem lehetett tisztában azzal az apró momentummal, hogy az utolsó epizódja életem normális fejlődésének nem fog bekövetkezni, mégis...
A történet ugyan az. És ő most épp ezt éli át...
Mire észbe kaptam már a fülemben szólt az induló, ami azt jelezte: mennünk kell. Két hosszú pillanatig fogalmam sem volt, mit kéne tennem. De
Charlie segített. Ügyetlenül, majdnem húzva maga után, de elindult a megfelelő irányba, én pedig ijedtemben felkaptam a fejem...
És megláttam Őt!
Abban a pillanatban mintha minden eddig érzett félelmem elfújták volna. Mintha sosem lettek volna. Éreztem, ahogy arcomon
forróság kúszik végig, s szégyenlősen le akartam sütni a szemem... ám amint pillantásom elengedte Edward-ét, megtorpantam. Lecövekeltem.
Charlie is megtorpant, kérdőn pislogott rám, ahogy mindenki körülöttem. Renée még fel is állt az első sorban, hogy lássa: mi a fene
történik?! Nem sokat láthatott, még én sem tudtam, mi történt velem...
Szívem össze-vissza verdesett, s én csak álltam. Hallottam Charlie kétségbe esett sutyorgását, amiből arra következtettem,
azt hiszi el fogok szaladni. Hát nem álltam tőle messze...
~ Valóban ezt akarod?! Ez kész röhej! Férjhez menni 18 évesen?! Te nem vagy normális, Bella! Ugyan milyen bolond nőszemély
lettél az évek során? Edward szerelme elvette az eszed?! Megőrültél? Diliházban a helyed, ha egy lépést is tovább mész! Hallasz?! ~
* A hang a fejemben őrjöngött a boldogságtól, mikor falfehér arccal megpróbáltam kihúzni a karom Charlie-éból, de csak
lassan, nehogy észre vegye, mert akkor biztosan megálít!
Tényleg bolond vagyok. Ha Edward házasság nélkül is szeretett, ezután is fog! Majd hozzá mwegyek, ha vámpír leszek... vagy
ha kész leszek rá. Ez nekem túl sok!
Fejemben egymást kergették a múlt mondatai, de csak a ma reggel kísértett, mintha a tébolydába akarna juttatni!
Édes kincsem, olyan büszke vagyok rád....Bells, ígérd meg nekem, hogy... Jaj, Bella...Bella...Végünk!...Ugye nem gondlolod
meg magad az oltár előtt?... Szeretlek, Bella!...Szeretlek...Szeretlek...
* Ez az utolsó mondatfoszlány eldöntött mindent. Messze menően. Nem bánthatom meg azzal, hogy megfutamodok!
Nem lehetek gyáva! Nem élné túl... ahogy én sem! És ez az utolsó szavam...!
Karom erősebben Charlie-éba fontam, de készen arra, hogy bármikor ellépjek mellőle, sőt! Hogy futva siessek Edward-hoz,
félre illem, vagy rendszabályok!
Arcomon határozott, bolédog mosoly jelent meg, mikor felemeltem fejem, hogy tovább haladjak a végzetem felé. Láttam, ahogy Renée
megkönnyebbülten felsóhajt, s vissza ül. Charlie pedig készségesen vitt tovább előre. Alig két pillanat műve volt, és már ott is
álltam mellette. Charlie szipogva elengedte a kezem, s egy bizonytalan mozdulattal, vonakodva, de Edward-éba helyezte. Én
pedig mosolyogtam. meghatottan, boldogan, elveszve szerelmem aranyozott szemeiben. Akkor és ott biztosan tudtam,
nem érte volna meg elrohanni, legyen bármekkora előnyöm is. A szerelem végül mégis csak utolért volna...*
- Szeretett híveim!...

Tárgy: Re: Esküvői ceremónia Kedd Feb. 09, 2010 10:02 pm

Esküvői ceremónia No_www.kepfeltoltes.hu_

Mondani akarom, hogy te vagy az én kicsikém, hogy öregen és ősz hajjal is szeretni foglak - akkor is, ha ez biztosan nem történik meg. Meg még azt is, hogy tudom, hogy örökké hűséges leszel hozzám - pedig ez sem történhet meg. Folyton falakba ütközöm, ha ki akarom fejezni, hogy szeretlek.

Most, hogy már csak néhány röpke perc van életem legboldogabb pillanatáig egyre biztosabb vagyok benne, hogy tényleg akarom. Teljes szívemből és lelkemből. Mosolyogva jártam végig a vendégek között, ahol jó számmal megtalálhatók Bella emberi rokonai, és az én vámpír ismerőseim is. Zaklatottan olvastam mindegyik fejében, félve attól, hogy valaki aki nem elég erős elcsábul a mindenféle illat miatt. Lépteimet az ablak mellett álldogáló Esmehez vezéreltem, amikor a hátammögül egy ismerős hangot hallottam.
- Edward Cullen!
Ahogy kiejtette a nevem rögtön tudtam, hogy ki Ő. Bella szerető édesanyja állt a hátam mögött. Megfordultam, és mosolyogva szembenéztem vele. Tudtam, hogy Ő örül a házasságunknak így minden gond nélkül, és gondolkodás nélkül átöleltem. Ezentúl Ő is életem része lesz.
Hamar kibontakozott az ölelésemből, és én tudtam miért. Szereti a leendő vejét, de most mégsem az én ölelésemre vágyott, hanem valaki máséra. Mosolyogva bólintottam a még fel sem tett kérdésére.
Emelet, harmadik szoba.
Megveregette a vállam és tovalibbent a folyosón. Szemeimmel szerelmem pótapja arcát fürkésztem, aki mit sem törődve velem elvegyült a vámpírok és emberek társaságában. Végignézve a termen igazi boldogság lett úrrá rajtam, hogy mindenki jól érzi magát. Vámpírok vagyunk, és kihozzuk magunkból a legjobbat.
Carlisle kezét éreztem a vállamon, és Esme szavait hallottam a fülembe.
- Öt perc múlva kezdünk.
Na most! Rámosolyogtam szüleimre, akik belevetették magukat a vendégek leültetésébe, és a többi adminisztratív dolgokba. Lassan a helyemre sétáltam, és tűkön állva vártam, hogy az időközben megérkező Charlie átadja nekem a lányát.

Az esküvő zene megszólalt. Kihúztam magam, és megigazítottam az öltönyöm, és szemem sarkából az első sorban szippogó anyukákat figyeltem. Végre megérkezett az a nő, aki az életem értelme. Fehér ruhájában lépkedett felém, Charlieba karolva.
Most tudatosult bennem, hogy egy angyalt veszek feleségül. Bells ebben a ruhájába a legelbűvölőbb menyasszony, akit életem során láttam.

Tárgy: Re: Esküvői ceremónia Hétf. Feb. 08, 2010 9:34 pm

* Mosolyogva, kissé mégis örömtelenül csúsztam vissza az ajtó mögé. A törülköző
kissé feszélyezett, Edward szavai pedig még mindig ott visszhangoztak a fülemben.
Igazság szerint kedélyeimet rendesen felpaprikázta az előző mondat, bár ismertem
már egy ideje és tudtam, csak viccnek szánta. Mégis... minden ízem beleborzongott
a gondolatba, hogy nyilván nem kész egy ígéret megmásítására...
Azonban időm sem volt végig gondolni, ugyanis hirtelen két hideg kar vissza húzott az
ajtó biztonságos menedékéből, és a következő eszményi másodpercben már Edward
ölelt szorosan magához. Elfelejtettem azt is, hogyan kell levegőt venni!
Csak álltam, csak csókoltam Őt, mintha az egész világ semmivé foszlott volna körülöttünk.
Alig két pillanat múlva már éreztem vérem vad pumpálását az ereimben, szívem szilaj
dörömbölését a mellkasomban. Aggodalmaim Edward szmokingját illetően pedig ide-s tova
teljesen elpárologtak.
Na jó... majdnem teljesen...
Mikor megéreztem, hogy karjaim " jó szokásuk szerint " megindulnak Kedvesem nyaka köré,
gyorsan elhúzódtam. Edward is pontosan ekkor szakította meg a csókot, mintha most az egyszer
valóban olvasott volna a golndolataimban. Azonban ez közel sem így volt.
Ha nagyon füleltem már én is hallhattam Alice lépteit a parkettán, ahogy gyorsan, alig érezhető
táncmozdulatokkal siet felénk.*
- Végünk! * suttogtam Edward fülébe nevetve, majd készségesen követve karmozdulatait vissza
csúsztam az ajtó mögé, és becsuktam.
Gyorsan - már amennyire a sikamlós, vízes kövön tudtam - vissza csúszkáltam az asztalkáig, majd
ledobtam magam a székre. És sűrűn fohászkodtam, hogy Alice ne érezze meg az illatomat Edward
ruháján, mert akkor lesz ne mulass!
Mintha csak az imáim meghallgattattak volna Alice belibegett az ajtón, kezein egyensúlyozva valami nagy, ólomsúlyú
ruhás zacskót. Rám tört a hányinger.*
- mi az a... valami? * bár pontosan tudtam, mégis kénytelen voltam megkérdezni. Azt reméltem, egy
kis verbális komunikáció kuielégíti zsibbadt érzékeimet, és kissé megkönnyíti a férjhez menetelem
bonyolult műveletét. Hiú ábránd...
Alice csípőre tett kézzel vizsgálta a falra akasztott, egyenletesen kisimított sötétfekete ruhatartót. Majd
felém fordult, és már ügyködött is tovább. Én egy jajszó nélkül tűrtem, ahogy bonyolult hajkölteménnyé
formálta rendezetlen fürtjeimet, ahogy össze-vissza keni az arcomat mindenféle szépség termékkel.
Ám az már nekem is sok volt, mikor a zacskóból elő bukkant az a borzasztóan fehér, hosszú és bő valami,
amit nekem most meghatározatlan ideig viselnem kéne.
Leblokkolva álltam, s csak bámultam a ruhára. Gyönyörű volt, mit tagadjam? Alice rátapintott a lényegre. De
nekem semmim nem volt elég hagsúlyos hozzá! Az alaktalan lányoknak nem csinálnak szép ruhákat, ez van... eddig
nem izgatott különösebben! Na de most, mikor szembe sülnöm kellett egészen közeli jövőmmel, rám jött a pánik!
Mikor végre megtaláltam a hangom nem akartam tiltakozni. Időm se lett volna rá. Alice észrevehetetlen
gyorsasággal, feldolgozhatatlan műgonndal igazghatta a ruha részeit, és mire észbe kaptam már a tükörből
nem a régi Bella Swan nézett vissza rám. Hanem valami fehér... valami nagy, és csillogó! Kicsit meg is nyert a ruha
látványa, habvár nem rajtam állt jó, de úgy tűnt: Alice-nek skerült még ebben is tökéletes munkát végeznie.*
- Jaj, Bella! * mosolyogva ugrált mellettem az érintett, miközben az utolsó simításokat végezte " remekművén ".*
- Hószörny vagyok. * állapítottam meg lefagyva. Alice azonban ezt nem vette fel, továbbra is sürgött-forgott. Ekkor jöttem csak rá,
hogy még hiányzik valami... valaki...*
- Hol van Renée? * fordultam Alice felé, ezzel megakadályozva, hogy még egyszer lesimítsa a ruhám fűzőjét.*
- Alig két percre érkeztek meg. Anyád mindjárt bejön... 1...2...3... * számolt vissza csengő hangon.
S ekkor...*
- Jaj, Bella! * hallottam az ajtó felől, és lássatok csodát! Anyám siklott felém vaami elképesztően fura blézerben, ami biztosan
nem Alice keze alól került ki. Ám ez engem akkor a legkevésbé sem érdekelt.*
- Anya! * nem törődve Alice órákig eltartó munkájával, anyám nyakába borultam. A magassarkú, amiben borzasztó kellemetlenül
éreztem magam, még egy kicst dobott a 165 cm-emen és így már 2 egész cm volt köztem és Renée közt. De nem bántam...*
- Édes kincsem! Olyan büszke vagyok rád! * szipogott Anya, mikor eleresztett. Elmosolyodtam.*
- Köszönöm. Phil itt van?
- Igen, Bells. Lent van, már elfoglalta a helyünket. Szóval... csak még egy dolgot elszeretnék mondani Neked, és megyek is,
nehogy valaki leüljön mellé! * fél kézzel, kissé ügyetlenül letörölte kicsorduló könnyeit.*
~ Csak ezt ne! ~
* Volt már annyi sütni valóm, hogy féljek az ilyen beszélgetésektől. Hát még mikor Alice bizalmasan a helyiség másik
végébe húzódótt. Atyám..!*
- Legyetek nagyon boldogok, Edward-dal Bella! Én látom... na jó, biztos vagyok benne, hogy számodra ő az igazi! És ígérd meg,
hogy néha napján meglátogattok engem és Philt Floridában!
* Ismét elmosolyodtam anya szavain. Mégis mit vártam? A sírás amúgy is lételemünk...*
- Köszi, Anyu! És... megígérem! * mondtam. Renée még utoljára megölelt, majd távozott. Alice pedig még alig telt el két pillanat
tudósította a legmegrázóbb tényt, amit valaha hallottam.*
- Jön Charlie. Öt perc és kezdünk! * mondta nevetve, majd oda táncolt mellém és átölelt. A gyomrom liftezett, a szívem a toromba
ugrott. Meg fogok halni...*

Tárgy: Re: Esküvői ceremónia Hétf. Feb. 08, 2010 11:58 am

Esküvői ceremónia Cullenicon_www.kepfeltoltes.hu_

Kérlek, ne kelljen még mennem! Ne kelljen még itt hagynom őt! Kérlek... Istenem, hadd maradjak még vele, hadd szeressem még egy kicsit! Ígérem, nem fogok elpazarolni egyetlen pillanatot sem! Ölelni fogom, nem engedem el.

Hülyeség amit csinálok? Hát persze, hogy az. Nekem nem szabadna itt lennem, ebben a szobában, mégpedig azért mert balszerencsét hoz. Azt pedig nem akarom. Minden vágyam az, hogy hosszú, boldog házasságom legyen. Nos ha azt kérdezitek, hogy hiszek-e a babonákban, a válaszom a NEM.
Mégis, mégis elönt a félelem, hogy talán valamit elfogok rontani. Hogy az én Bellám már nem fog szeretni, hogy elege lesz belőlem, hogy beleszeret majd egy hozzávaló emberbe, vagy Jacob Blackbe. A hideg végigfutott a hátamon zűrzavaros gondolataim miatt, és hálát adtam az égnek, hogy Bells nem tud a gondolatokba látni.
Eszmefuttatásomat az ajtón kikukucskáló szerelmem zavarta meg. Egy szál törölközőben állt előttem, szélesen mosolyogva. Erre a látványra még én sokat látott vámpír is belepirultam. Szerencsémre ez rajtam nem látszik meg. Fokozatosan szélesedett arcomon a vigyor, és pajkosan néztem bele menyasszonyom csillogó szemeibe, és tudtam, hogy nem hiba amit csinálok, éreztem, hogy ennek így kell lennie. Őt nekem rendelte az ég, és senki nem veheti el tőlem.
Jó szorosan magamhoz öleltem és belélegeztem frissen mosott haja illatát, ami teljesen levett a lábamról.
- Ha így nézel ki, nem várok a nászútig.
Viccnek szántam a dolgot, és reméltem, hogy a karjaimban tartott lány is annak veszi. Aztán minden jónak vége szakad alapon kibontakozott az ölelésemből és visszamászott az ajtó mögé. Lebiggyesztett ajkakkal néztem utána, és rosszallóan megráztam a fejem. Szólni akartam valamit, de kedvesem gyorsabb volt. Szavai hallatán felnevettem, majd megpróbáltam komolyságat erültetni arcomra.

- Igenis, miss Swan. És kérem szíves elnézését az illetlenségemért.
Megigazítottam magamon a néhol vízfoltos öltönyömet, és sarkon fordultam, hogy otthagyjam szívem csücskét. Két lépést tettem előre, majd szuper gyorsasággal megfordultam, és ismét átöleltem, hogy megcsókolhassam kívánatos ajkait. Csókunknak Alice gondolatai vetettek véget. Egy gyors mozdulattal betaszítottam Bellát a szobába, és mintha mi sem történt volna elindultam a nappaliba a gyülekező vendégek közé. A lépcsőfordulón szembementem a hugicámmal, aki szúrós szemekkel végigmért, majd a fülembe súgta kedves szavait.

- Tartsd magad távol az arától, ha nem akarod, hogy megszöktessem.
Alighogy kimondta, már tova is tűnt a folyosón, én meg kicsit bódult fejjel, léptem be a díszes nappaliba, ahol megpróbáltam elvegyülni a családom, és a néha beszóródó emberek társaságában.

Tárgy: Re: Esküvői ceremónia Szomb. Feb. 06, 2010 11:12 pm

* Alice szórakozott mosollyal szárította a hajam, és jótékonyan fésülgette
közben. Egy hosszú pillanatig azon gondolkoztam, vajon meddig fog ez még
így menni? Minden esetre már csak Edward-ra vágytam, hiába Alice minden igyekezete.
Én Edward-hoz megyek férjhez, és nem őhozzá. Mert ha így lenne minden tettét
megnyugodva viselném. Minden mozdulatát helyesnek tartanám. Ám Alice-nek
köze sincs a vőlegény szerephez. Amúgy meg, nyilván Edward sem egy habcsókot akar
feleségül venni, aki úgy néz ki, mint valami torta halom egymásra pakolva. Kirázott a hideg
a gondolatra, és inkább igyekeztem Alice csacsogására figyelni.*
-... és képzeld el, Carliele és Esme megegyeztek, hogy egy szi... * itt elharapta a mondatot,
legalábbis, ahogy én azt a hajszárító zűgásától hallani véltem. Rögtön kiváncsivá
tett, mi ez a nagy titok carlisle és Esme körül.*
- Mi az, Alice? * kérdeztem, miközben felemeltem a hangom, hogy túl kiabáljam a
hajszárítót, bár biztos voltam benne: ha suttognék, akkor is hallaná.
Nos, Alice rögtön abba hagyta a kiselőadást, és sietősen - túl sietősen -
letette a hajszárítót az asztalra és kiviharzott.*
- Behozom a ruhád! * mondta fél lábbal az ajtón kívül, majd végleg egyedül maradtam.
Csöppet sem unottan bámultam felfrissült, bár kicsit sem nyugodt képem a tükörben.
Akaratlanul is eszembe ötlöttek bizonyos dolgok.
Vajon Edward tényleg egy ilyen buta bárányt vesz feleségül alig 3 óra múlva? Vajon megfelelek-e
majd én neki, míg élünk? Vajon mi lesz ha a nászúton mégis megsebesülök? *
~ Na állj! Túl messzire mentél, Bella! Először ezt a pár órát éld még túl, aztán gondolkodj azon,
mi lesz majd, ha... és igen, ha! Mert még semmi nem biztos azon kívül, hogy ma itt új
taggal fog bővülni a Cullen család! Még semmi nem dőlt el... még vissza vonhatja Edward
a szavát... még bármi lehet... ~
* Ez a gondolat ugyan nem nyugtatott meg, de kellő képpen elterelte a figyelmem arról,
ami a minap történt La Push-ban. Nem mintha erre akár egy pillanatig is gondoltam volna, de
még az esküvőm is jobb témának ígérkezett, mint az a teljes értékű megaláztatás...
Úgy történt, hogy Alice - Edward ígéretéhez híven - másnap reggel jelentkezett és elvitt a határig.
Ott kirakott, én pedig egyedül mentem el Black-ékhez. A századik dörömbölésemre nyílt az ajtó,
akkor is Billy ült a túl oldalán és mikor azt kérdeztem, hol van Jacob a szemembe hazudta, hogy
nem tudja. Aztán ezt még megfüszerezte azzal, hogy nekem amúgy sincs semmi közöm hozzá, és
hogy a Cullen család tagjait nem látják szívesen La Push-ban az esküvőm hírének kiszivárgása óta.
Majd a gyűrűmre pillantott, és becsapta az ajtót az orrom előtt.
Egész délután ott kóvályogtam, mire Alice vissza jött értem a határhoz. Haza vitt, otthon
Charlie pedig épp Bily-vel veszekedett telefonon. Ezért én inkább nem is zavartam...
Sóhajtva túrtam bele félkézzel a hajamba, hogy kissé életszerűbben nézzek ki, mire Alice
vissza tér, s ekkor...
Meghallottam a hangját. Mintha parázson ültem volna, úgy pattantam fel a székről,
s gondolkodás nélkül az ajtóhoz siettem. De nem nyitottam ki. Eszembe jutottak Alice szavai,
miszerint ezt a zónát Edward-nak kerülnie kell az elkövetkezendő órákban. Egy hosszú
pillanatig viaskodott bennem az akaraterő és a vágy szerelmem után, ám mikor az utolsó
mondat elhangzott, döntöttem.
Feszesebbre húztam magamon a törülközőt, s résnyire nyitottam az ajtót. Imádkoztam, hogy Alice
nehogy vissza térjen 10 percen belül. Mikor meggyőződtem róla, hogy nincs veszély,
szélesebbre tártam az ajtót, épp annyira, hogy kiférjek rajta. Aztán elvesztem Edward karjaiban...
pontosabban elvesztem volna, ha nem látom, mi van rajta. Fekete öltönye szinte lobot vetett
a folyosó gyér fényében. Én pedig csurom víz voltam.*
- Én is szeretlek! * suttogtam mosolyogva, miközben vissza csúsztam az ajtó mögé, de még nem
csuktam be. Élveztem a látványt, melyet most sokkalta tökéletesebbnek éreztem, mint eddig bármikor.
Már ha ez leheztséges.*
- Nem akarom össze vízezni a szmokingját, Mr. Cullen, meg aztán nem is volna üdvös megszegnünk
a húga által felállított szabályokat, mert akkor ma itt esküvő helyett halotti torra gyűlnek össze! * mondtam
kímérten, vissza folytott nevetéssel. Bár minden ízem Edward karjainak ölelésére vágyott, most mégsem volt szabad...*

Tárgy: Re: Esküvői ceremónia Szomb. Feb. 06, 2010 10:31 pm

Esküvői ceremónia Edward_and_Bella_manip_www.kepfeltoltes.hu_

A mosolyod egy görbe, amely mindent kiegyenesít

Kár volt Esmenek idegeskednie amiatt, hogy időben elkészülök vagy sem, mert bő tízperc alatt magamra vettem a megfelelő vőlegény öltözéket. Elégedetten álltam a tükörrel szemben és megelégedettséggel vizsgáltam, hogy jól áll nekem a fekete öltöny.
Miközben ezt a nagyon fontos elfoglaltságot vittem véghez, gondolataim folyton a szomszéd szobában jártak. Próbáltam kitalálni, hogy az én drága Alice hugicám hogyan kínozza éppen leendő feleségem. Magam elé képzeltem, hogy Bells milyen képet vághat a sok festék, meg mindenféle női pipere láttán, és elmosolyodtam. Az ablakhoz cammogtam, hogy egy kis friss levegőt szívjak, amikor hallottam Alice gondolatait, közvetlen a hátam mögül. Mielőtt szólhatott volna én máris megelőztem rövid monológommal.
- Még a szoba közelébe sem megyek!
Szemem sarkából láttam, hogy elmosolyodik, és elégedetten kilép az ajtón, hogy visszatérjen Bella kínzásához. Mikor ismét egyedül maradtam, gondolataim magammal ragadtak. Láttam magunkat egy kis házban, ahogy boldogan tengetjük le mindennapjainkat.
Pfu...amióta Isabella Swant ismerem nagyon gondolkodó vámpír lettem. Soha, még ember koromban sem gondolkodtam ennyit, nem érdekelt a jövő. A mának éltem.
De ez most másképp van, most, hogy hamarosan a nejem lesz egy törékeny kis ember meg kell gondoljam a tetteimet. Minden lépésemet, érzésemet, cselekedetemet alaposan végig kell gondoljam. Nem csak én vagyok egyedül, hanem már ketten leszünk. Ráadásul a másik fél jelenti az egész életemet. Tehát vigyázni fogok rá.
Még ilyen súlyos gondolkodás közben is könnyen ment, hogy olvassak a házban lévők gondolataiban, így rájöttem, hogy Alice, a börtönőr most nincs a rab mellett. Lábujjhegyen kiosontam a szobámból, és beléptem a tiltott övezetbe. Halkan csuktam be az ajtót magam mögött, hogy ne érjen váratlan meglepetés. Füleltem egy kicsit, hogy halljam hol van most Bella, a hangok a fürdőszoba felől jöttek. Be akartam lépni, de az utolsó pillanatban meggondoltam magam, helyette csak beszóltam az ajtón.
- Hogy van a menyasszony?
Fejem a falnak támasztottam, és behunyt szemmel koncentráltam a bent lévő fiatal hölgyre.
- Ugy-e nem gondolod meg magad az oltár előtt?
Reméltem, hogy nem veszi komolyan a tréfámat.
-Szeretlek Bella!
Akármilyen kemény fából is faragtak a saját esküvőmön, még én is meghatódom. Elhallgattam, és élveztem Bellus közelségét.

Tárgy: Re: Esküvői ceremónia Szomb. Feb. 06, 2010 8:45 pm

* Egész úton mást sem hallgattam, mint Alice hadoválását. Mintha legalábbis bezártak
volna egy nagyon-nagyon zsúfolt terembe. Vagy bárhova, ahol mindenki egyszerre
beszél. Sóhatjva bámultam ki az ablakon a beazonosíthatatlan, elsuhanó tájra,m mely
az Alice diktálta iram mellett össze függő zöld ponyvának látszott. Kissé talán el
is kalandoztam, s alig két pillanat múlva azon kaptam magam, hogy már az esküvőt
vizualizálom magam elé. Gyorsan vissza ráncigáltam elmém elhomályosult részét a
jelenbe, közben pedig igyekeztem úgy tenni, mint aki Alice minden szavát issza,
akár a sivatagban napoig szomjazó az oázis mellett.
Hiú ábránd, Alice-t képtelenség volt megtéveszteni.*
- Bella, figyelsz te rám egyáltalán?! * kérdezte mérgesen, mikor felkanyarodtunk a
Cullen házhoz vezető erdei ösvényre. *
- Persze. Csak tudod, nagyon... izgulok... * leheltem mellkasomra kulcsolt kezekkel, ugyanis éreztem:
perceken belül rám tör a hányinger. Ez nem az a " romlott ételt ettem " fajta, hanem
egy sokkal borzasztóbb. Az izgalom, a félelem hányingere, amit nem tudsz kiadni
magadból, nem tudod elviselhetőbbé teni vagy könnyíteni rajta. Kész, ez lesz a sorsom az
igen kimondásáig...
Alice a fejét csóválta. Egyáltalán nem figyelt az útra, bár tudtam: ez nem sokat számít esetünkben.
Így is, úgy is épségben elérünk a házig, ahol... nem is tudom mi vár rám! A szó legszorosabb
értelmében...*
- Megjöttünk! * kiáltott fel Alice boldogan, mikor a Porshe észrevehetetlen simasággal megállt a Cullen-ház
garázsában. Mellettünk két oldalt ott fénylett Szerelmem Volvo-ja, Rosalie M3-a és Emmett Jeep-je is.*
- Hol van Carlisle kocsija? * kérdeztem, mikor nagy nehezen kiszálltam az utas ülésről. Nehezemre
esett a mozgás legkisebb formája is.
Alice előttem táncolt, úgy vezetett a hátsó bejárathoz, akár valami tündér, mely fényével segít
az éjszakában. És közben dúdolt, nevetett, mintha 100 meg 100 csengő csilingelt volna torka méllyén.
- Elment a...a...nászajándékotokért! * felelte sejtelmes mosollyal, miközben betessékelt a hátsó
ajtón. Szoronga pislogtam Alice-re.*
- Mennyibe került? * kérdeztem elfúló hangon. Ha Carlisle és Esme egy fityinget is költöttek az
ajándékra, akkor tuti, hogy átestek a ló túlsó oldalára. Ezzel pedig nincs is semmi baj,
ha a fiúkat ajándékozzák meg... na, de itt már nem csak Edward-ról van szó, az istenért!
Szemeimet a földre szegezve mentem tovább, így fel sem tűnt, hogy Alice megtorpant, mind addig
míg egyszer csak elém nem ugrott, és én bele nem ütköztem. Mintha falnak mentem volna...!
Azonban mikor találkozott a pillantásunk megrettentem Alice-től. Ezúttal olyan volt, mint egy valódi vámpír...*
- Bella, ilyet nem akarok többet hallani! Főleg a mai napra tekintettel nem. Leszokhatnál már erről a...
nem is találok rá szavakat! Na, a lényeg, hogy ez egyáltalán nem a te gondod, nekünk több pénzünk
van, mint azt hiszed és kicsi a valószínűsége annak, hogy egy nászajándék vigye csődbe a Cullen családot.
Világos? * a monológ végére arca megenyhült, játékos ingerültséggel méregetett egy pillanatig, majd megragadta
a karom, és már vonszolt is fel a lépcsőn. Még lereagálni sem maradt időm az előbbit...
A lépcsőtetején össze futottunk Esme-vel. Ő mosolygós, meghatott arccal pislogott felém, bár nem volt bátorsága
kivonni Alice buzgóságának hatósugarából. Ilyenkor az maga a közvetlen életveszély...*
- Szervusz, Bella! * szólt utánunk azért mégis, én viszont már nem tudtam viszonozni a köszöntést,
ugyanis Alice már húzott is maga után, be a nappali nagyságú fürdőszobába.
Lélegezni sem volt időm, mikor már a zuhanyrózsával babrált. A meleg víz pillanatok alatt párával
vonta be a fürdőszoba falait, megnehezedett tőle a levegő.*
- Amíg megfürdesz és hajat mosol én szólok Edward-nak, hogy eszébe ne jusson megközelíteni ezt a helységet
az elkövetkezendő 3 vagy 4 órában! * mondta aztán el is tűnt.*
~ Három vagy négy óra?! Szent isten! ~
* Magamban botránkozva másztam be a zuhany alá. Azt vártam, a meleg víz majd megnyugtat. Súlyosat tévedtem.
Egyfolytában a közelgő nagy esemény járt a fejemben. Nem tudtam koncentrálni.
Remegő kezekkel mostam meg a hajamat is, és okvetlenül húztam a dolgot. Bár Alice még mindig
nem jött vissza, és én igyekeztem őhozzá igazodni.
Mikor a kis " tündérlány " ismét megjelent a légtérben, már törülközőbe csavarva ültem a helyiségben
álló kád szélén. *
- Édesanyád hívott. Azt kérdezte, hogyan lehet eljutni Charlie házához, mivel apád nem veszi fel a
mobilját, és a határvonalon sincs kint. De ne félj - hadarta, mikor látta, hogy elfehéredek - én
már elmagyaráztam nekik. Mellesleg Charlie azért nem tudott eléjük menni, mert lerobbant a
rendőrautó. Defekt, valami suhanc kiszúrta. Láttam. * újságolta mosolyogva, miközben
leültetett egy székre, ami pont szemben állt valami pipereasztal szerűséggel.
Nos igen, láttam, hogy Alice mit össze nem vásárolt. A 3 doboz előre bejelentett alapozó még
csak a kezdet volt a sorban. Sok terméknek a nevét sem tudtam kimondani.
Rémülten pislogtam a tükörből vissza néző Bella Swan felé... akiből nemsokára Bella Cullen lesz!
Alice ekkor neki látott a hajam megszárításához. Azonban alig két pillanat múlva megváltoztzatta
a terveit, és már rohant is ki a ruhámért. Ám az ajtóban ismét meggondolta magát, s én szótlanul
figyeltem faltól-falig ingázását, már amikor épp követni tudtam a mozgását. Végül mérges sóhajjal
megtorpant.*
- Az neked is jó, ha először a hajadat csinálom meg? * kérdezte lágy, kissé siettető hangnemben.*
- Persze, Alice. Te vagy a főnök! * mondtam meglepetten. Megkérdezett, hogy mit hogyan csináljon? Fúh, naptárba vele!*
- Köszönöm, Bella! * mosolygott, majd arcon csókolt és már nyúlt is a hajszáító után. Hosszú 4 óra lesz ez, az biztos...*

Tárgy: Re: Esküvői ceremónia Szomb. Feb. 06, 2010 7:49 pm

Esküvői ceremónia Kissed_www.kepfeltoltes.hu_

Három napi vadászat után kissé fáradtabban a kelleténél végre hazaértem. Otthon a családom összes tagja az én nagy napomra készült. Úgy léptem be az ajtón, mint a világ legboldogabb és legbüszkébb vámpírja. Felszegett fejjel haladtam végig a nappalin, vérfoltos ruhában. Minden szempár felém szegeződött, és mire feleszméltem már a nyakamban csüngött Alice. Rajtam kívül, talán Ő a legizgatottabb a lagzim miatt. Mosolyogva megszorongattam és élveztem a testvéri szeretetét. Sokáig nem ölelgetett, ugyanis a sarokból megszólalt Esme.
- Hagyd, hogy pihenjen!
Engedtem, hogy hugicám kibontakozzon az ölelésemből, és hálálkodva néztem körbe a családba.
Nem lehet szavakkal kifejezni azt, amit jelen pillanatban érzek. Megmagyarázhatatlan és leírhatatlan.
Gyorsan rohantam fel a szobámba, ahol az ágyon már várt a lányok által kiválasztott öltönyöm. Nekitámaszkodtam a falnak és elképzeltem, hogyan fogom oltárhoz vezetni az én drága Bellámat. Erőt vettem magamon, és az ágyhoz sétáltam. Leültem közvetlenül az ablakkal szembe és vártam, hogy teljen az idő.
Más vőlegény az én helyemben idegesen járkálna le-fel, de nekem már van néhány száz év a hátam mögött, tehát nem fogok idegeskedni. Így jobban belegondolva hány 100 éven felüli vőlegényről hallottatok már? A mi esküvőnk minden szempontból a legkülönlegesebb és legszebb lagzi lesz. Kezembe vettem az ágyra kihelyezett vőlegényruhát, és jól elcsodálkoztam a vámpírlányaim tehetségén, hogy még a vásárláshoz is értenek. Egy hirtelen gondolattól vezérelve berohantam a fürdőszobába, és belehánytam a véres gönceimet a mosógépbe, majd a hideg zuhany alá álltam. A jéghideg víz nyugtatólag hatott rám. Általában pár perc alatt lezuhanyozok, de most nem siettem. Hosszú percekig, már szinte órákig álltam a rámzúduló víz alatt. Esme szavai rángattak vissza a valóságba. Vőlegény ellenőrzésre jött.
Kiszálltam a zuhany alól, és egy törölközőt tekertem a derekam köré, úgy léptem ki a szobámba.
Esme szemrebbenés nélkül nyújtotta át a nadrágot, meg az inget.
- Ha felöltöztél visszajövök.
Azzal egy széles mosoly kíséretében kiment a folyósóra a többi izguló vámpír közé.
Belebújtam a fekete nadrágomba, majd a fehér ingembe, ami rátapadt a testemre. Kicsit zavart ugyan az anyaga, ami számomra ismeretlen, de a mai nap kedvéért mindent.

Az ablaknál álltam, amikor Alice megérkezett. Megdermedve figyeltem az autóból kiszálló kedvesem, és széles mosoly terült el az arcomon. Most az következett volna, hogy eszeveszetten rohanok, hogy a karjaimba zárjam, de nem. Csak álltam és néztem ahogy elnyeli Őt a házunk nagysága. Miután eltűnt a láthatárból, még percekig álltam az ablaknál és bámultam az erdőt.

Tárgy: Re: Esküvői ceremónia Szomb. Feb. 06, 2010 7:06 pm

* Arra ébredtem, hogy... hogy... hogy Charlie nem bömbölteti a TV-t.
Igen, bármily furcsa erre is lehet ébredni. Nekem a zaj hiánya tűnt fel
elsőként; mikor kinyitottam szemeimet még fel sem fogtam, mi az, ami
meggátolja Apámat a zsibongás előidézésében. Nagy hiba volt...
Álmosan, kómáson ballagtam lefelé a lépcsőn, hogy mégis megtaláljam a
rejtély kulcsát.
Oda kintről sötét, kissé szürkés fény szűrődött be. De nem esett, azt hallottam
volna. Fél kézzel bágyadtan kisöpörtem kócos tincseimet az arcomból, mikor a
nappaliba léptem. Nos... a látványt soha nem fogom elfelejteni...
Charlie hasát behúzva próbálta magára erőltetni a zakót, amit Alice vett neki. Nem
értettem, miért csinálja ezt.*
- Szia Apa! * motyogtam álmosan, miközben oda döcögtem mellé.* - Hová készülsz?
* Charlie döbbenten pislogott rám, ijedtében még a zakóról is megfeledkezett. Na jó,
ez egyre különösebb... miért néz rám Charlie ilyen... nem is tudom, hogy? Miért
érzem azt, hogy elfelejtettem valamit?*
~ ÚRISTEN! ~
- Nem kéne készülnőd, Bella? Alice pár perc múlva itt lesz, hogy átvigyen Cullen-ékhez... Bella?!
* Ekkor minden megvilágosodott. Nem is bírtam válaszolni Apa monológjára, melyből csak úgy
sütött a megróvás. Sokkal komolyabb dolog foglalkoztatott. Ma lenne az... esküvőm?! ez képtelenség...
Nem úgy volt, hogy... Edward 3 nappal előtte elmegy vadászni?
Alig két pillanat műve volt míg rájöttem: igen, nem tévedek... ma férjhez megyek! *
- Mentem. * kiáltottam vissza Charlie-nak fél lábbal a lépcsőről. Ami nagyjából annyit tesz:
mentem öltözni, megőrülni és valami emberibb külsőt magamra varázsolni. Közben sűrűn
szidtam magam. Hisz gondoljunk csak bele: hány ember képes elfelejteni a saját esküvőjét?
A válasz magától értetődő volt.*
~ Igen Bella, csak Te...! ~
* Szinte vámpír sebességgel kotortam elő a farmerom, a pulcsim és a többi szükségesnek vélt
ruhadarabot. Egy pillanat töredékéig gondolkoztam, vigyem-e az eljegyzési gyűrűmet is,
de aztán Charlie kiáltott, hogy Alice megjött és nem maradt időm totjázni.
A gyűrűt gyorsan bal kezem gyűrűs ujjára húztam, és már rohantam is le a lépcsőn. Nem kis meglepetésemre
Charlie még mindig a zakójával bíbelődött. Megtorpantam, bár már kezem az ajtó kilincsen volt.
Gyors léptekkel vissza robogta a nappaliba, és Charlie kezéből kiragadva a zakó két árván maradt
gomblyukát, megpróbáltam orvosolni a problémát.*
- Bells, meg tudom oldani! * erősködött Apa, mikor a kelleténél kissé erősebben húztam össze a
ruhadarabot. Sóhajtottam.*
- Ezért állsz még mindig félkészen? * kérdeztem felpillantva rá, hangomban melegséggel. Charlie
ezután engedett, bár még mindig feszengett kissé. Nos, hát csókolom, így jár aki suttyomban repetázik!*
- Kész is! * paskoltam meg a zakó elejét, mikor sikerült össze-erőszakolnom a gomblyukakat a hozzájuk
tartozó gombokkal.*
- Apa, ki kéne menni anyuért és Phil-ért a határhoz, mert Taxi-val jönnek és tudod, Anya mennyire nem tud
tájékozódni... * motyogtam, s közben már ismét a kijárat után ácsingóztam. Alice dudált odakint.*
~ Remek... ~
- Rendben, majd kimegyek. De Bells - ekkor már fél lábbal házon kívül voltam - ígérj meg nekem valamit!
* Csalk ezt ne....*
- Apa, én most... * nem volt szívem folytatni, ugyanis Charlie ( rá egyáltalán nem jellemző módon )
ekkor kissé ügyetlenül, kissé félszegen, de átölelt.
Talán hosszú percekig álltunk volna ott, ha Alice nem dudál ismét, s Charlie nem tér magához. Ekkor eleresztett,
és dorgáló hangon folytatta.*
- Aztán büszke lehessek rád! * megeresztett egy alig látható, apás mosolyt, majd eltűnt az ajtó mögött.
Sóhajtva másztam be Alice Porshe-jába.*
- Végre! * dohogott, miközben villám sebességgel kikanyarodott a kavicsos útról.*
- Neked is szép napot, Alice! * hangom még mindig rekedt volt egy csöppnyit az imént lejátszódott események fényében.
Alice ekkor minden átmenet nélkül felém fordult és arcon csókolt... volna, ha nem látja meg, milyen
külsővel ébredtem ma reggel. Ugyanis abból a bizonyos " korán reggel van " kinézetből nem sokat sikerült eltűntetnem.
Elszörnyülve tűrte arrébb kócos hajamat, hogy arcom legkisebb részét is lássa.*
- Mit csináltál te az este? * kérdezte vádlón.*
- Nem tudtam aludni. * leheltem a szemem alatti karikákra utalva. Alice megrázta a fejét, majd a gázra lépett.*
- Még jó, hogy beszereztem 3 tubus alapozót. * morogta.
Na igen.. még jó... Azonban engem akkor csöppet sem érdekelt az a bizonyos 3 tubus alapozó, és társai. Engem csak
egy dolog érdekelt. Ma férjhez megyek... és ennek alig fél órája még tudatában se voltam...*

// fejlécért thanks Zoey-nak //

Tárgy: Esküvői ceremónia Hétf. Feb. 01, 2010 10:16 pm

És akkor kezdődjön az esküvő!!!!!